Dráma a Magyar Kupában: Az Újpest az első csapat az elődöntőben - videó

Büntetőkkel jutott a MOL Magyar Kupa elődöntőjébe az Újpest, amely kedden, a Szusza Ferenc Stadionban 1-1-s rendes játékidő és hosszabbítás után verte 11-esekkel a Mezőkövesdet.
Dudás Gábor 2021. március 9., kedd 20:11
Büntetőkkel jutott a MOL Magyar Kupa elődöntőjébe az Újpest, amely kedden, a Szusza Ferenc Stadionban 1-1-s rendes játékidő és hosszabbítás után verte 11-esekkel a Mezőkövesdet.
Szerző: Dudás Gábor 2021. március 9., kedd 20:11

I. félidő:

A rendhagyó módon 11 légióssal felálló Újpest kezdte aktívabban a találkozót, de komoly helyzet sokáig nem alakult ki a kapuknál, inkább az óvatosabb játék jellemezte mindkét csapatot.

Az egyik oldalon Croizet, a másikon az ex-újpesti Nagy Dániel lövése kerülte el a kaput, majd végül a 30. percben egy játékos el is találta azt, Beridze le is pattanó szabadrúgását fogta Szappanos.

A Mezőkövesd három perccel később találta el először a kaput, de abból gól is lett: Ristevski nagy hibája után Vutov adta be jobbról a labdát, Vadnai pedig a hosszún remekül lőtt a bal felsőbe (0-1). Bele is sérült a lövésbe a szélső, de néhány percnyi ápolás után folytatni tudta a játékot.

A félidő hajrájában kis híján megszületett a második vendéggól is: Nagy Dániel kapott remek labdát Cseritől, de 10 méteres, lapos lövése - kevéssel, de - elkerülte a bal alsót.

II. félidő:

A szünetben némi meglepetésre az előnyben lévő kövesdiek szakvezetője, Pintér Attila cserélt hármat. De az Újpest volt a kezdeményezőbb, Tallo és Mitrovic lövésében is benne volt a gól, előbbinél Szappanos védett, utóbbinál a szerb nem volt elég pontos.

A 60. percben Beridze két szép csel után adott be balról, de a kapu torkában menteni tudtak Tallo elől. A 69. percben Michael Oenning kettőt cserélt, és az egyik beálló játékos, Perosevic szinte az első labdaérintéséből be is talált. A horvát légiós a 74. percben, Tallo passza után lőtte ki 16-ról a bal alsót (1-1). A gól után egy kis dulakodás is kialakult, Szappanos ugyanis nem engedte, hogy a gólszerző Perosevic gyorsan felkapja a labdát, kakaskodás kezdődött, a bíró pedig két sárga lappal tett rendet.

A gól után visszább vett az Újpest, a Kövesd viszont kapcsolt és több komoly lehetőséget is kialakított. A legnagyobb helyzetet Rudi Pedro és Vojtus hagyta ki, igaz, előbbi lövésébe egy védő is beleért, utóbbi égbe lőtt ziccerét pedig a bíró annulálta egy befújt szabadrúgással.

Végül maradt az 1-1, jöhetett a kétszer 15 perces hosszabbítás a Szusza Ferenc Stadionban.

Hosszabbítás:

Szinte azonnal volt egy kisebb lehetősége a vendégcsapatnak, Vojtus fejesét fogta a hazaiak hálóőre. A folytatás viszont inkább az óvatosságról és az olykor hajmeresztő hibákról is szólt, Pajovic kapusnak és a kövesdi védelemnek is volt egy-egy nagy bakija, de egyik sem zárult góllal.

A ráadás második félidejében akadtak azért nagyobb helyzetek, például akkor, amikor egy szöglet után Pillár fejelhetett tiszta helyzetből, de csúnyán a kapu mellé bólintott. A másik oldalon pedig Antonov 23 méteres löketét szedte ki a léc alól Szappanos.

A végén Perosevic szabadrúgását védte látványos vetődéssel a kövesdi kapus. Jöhettek a 11-esek.

Büntetők:

A 11-eseknél is volt némi hosszabbítás, a hazaiaknál csak Kastrati hibázott, Perosevic, Szakály, Mitrovic, Antonov és Stiber is betalált, miközben a másik oldalon Vojtus és Besirovic is rontott, illetve Pajovic védett. Így 5-4-re nyertek a lilák és első csapatként jutottak a MOL Magyar Kupa elődöntőjébe.

MOL Magyar Kupa, negyeddöntő:

Újpest - Mezőkövesd 1-1 (Perosevic 74., ill. Vadnai 33.) - 11-esekkel: 5-4

A meccs közvetítése percről pecre itt!

Újpest: Pajovic - Pauljevic, Koutroumpis (Baosic, 113.), Ristevski (Perosevic, 69.), Kastrati, Antonov - Mitrovic, Croizet (Stieber Z., 69.), Onovo - Beridze (Simon K., 80.), Tallo (Szakály, 113.)

Mezőkövesd: Szappanos - Farkas (Nesterov, 96.), Pillár, Katanec, Vadnai (Vajda, 46.) - Karnitski, Chrien (Martic, 46.) - Nagy D. (Jurina, 81.), Cseri (Rudi Pedro, 46.), Vutov (Besirovic, 57.) - Vojtus


A szerdai program:

14:30: MOL Fehérvár - Budafok

15:00: Kisvárda - ZTE

17:30: DVSC - MTK Budapest

Olvastad már?
Újpest: "Pajovic megnyerte nekünk", Pintér: "Több pihenő kellene a játékosoknak" - Magyar Kupa-értékelések
Michael Oenning szerint végül kapusuk nyerte meg a Mezőkövesd elleni Magyar Kupa-negyeddöntőt, Pintér Attila szerint pedig a szerencse és a lélektan is döntött.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Diósgyőr
Gera kipróbálná magát külföldön
Gera Dániel elmondta, ha rajta múlik, Magyarországon belül már nem szeretne váltani, külföldön viszont még kipróbálná magát. (M4 Sport)
DVSC
Máté Csaba marad
Máté Csaba vezetőedző menesztése egyelőre nincs napirenden - írja az Index, amely szerint pénzbüntetést azonban kaphat a csapat.
Légiósok
Kerkez nagy kérői
Három angol óriásklub is szívesen szerződtetné a Bournemouth védőjét, Milos Kerkezt a következő hónapokban.
Tovább az összes átigazoláshoz