A látványos mérkőzésen összesen 11 gól született, a Hamburg fiataljai pedig sokáig jól tartották magukat a Hannover 96 ellen a korosztályos Német Kupa nyolcaddöntőjében. A HSV 4-2-re is vezetett, a Hannover azonban fordítani tudott, és végül 6-4-es előnnyel várta a hajrát. A hazaiak egyik legjobbja a nyáron az MTK Budapesttől Hamburgba igazolt magyar utánpótlás-válogatott csatár, Vasiljevic Andrej volt, aki két találattal járult hozzá a gólzuhataghoz.
A rendes játékidő végén aztán újabb különös jelenet borzolta a kedélyeket. A Hamburgnak két gólra lett volna szüksége ahhoz, hogy kiharcolja a tizenegyespárbajt, és a hosszabbítás második percében büntetőt is kapott. Jonathan Bommes állt a labda mögé, amely már a tizenegyesponton volt, amikor a Hannover kapusa, Philip-Elias Kleineberg váratlanul kifutott a kapujából.
A hálóőr magas ívben elrúgta a labdát, majd széles mosollyal az arcán fogadta a játékvezetőtől kapott sárga lapot. Merész pszichológiai húzásnak szánta a mozdulatot, de a tizenegyesre nézve nem járt sikerrel: Bommes értékesítette a büntetőt, így 6-5-re szépített a Hamburg. Ez egyben a végeredmény is lett.
Oliver Krause, a HSV vezetőedzője így értékelt a találkozó után:
- Ez egy keserű vereség volt egy érzelmi hullámvasút végén.
A Hannover 96 ezzel továbbjutott a kupában, a Hamburg U19-es csapata pedig a gólgazdag, 6-5-ös mérkőzésen búcsúzott a sorozattól.