A híres magyar dalszövegíró, műsorvezető Geszti Péter is rajta volt azon az Eurowings-gépen, amelyen lincshangulat alakult ki, miután az a magyar-skót-mérkőzésre tartó 100-150 magyar szurkolóval a fedélzetén nem indult el időben. Az okokról és a történtekről hosszú bejegyzésben írt, ezekből idézünk az alábbiakban.

- Az első csapás útközben már elért, jött egy sms, hogy másfél órát késik a stuttgarti gép - írta a Facebook-oldalán Geszti. - Sebaj, hoztam olvasnivalót, az új Rakovszky regényt, a mobilt pihentetjük, mert kell az aksiba a szufla, minden abban van: stadion belépő, boarding pass, passz sáv – ja, az nem – de a szállodai meg a transzfer vócser is ott mocorog a pixelekben. Számolgattam, hogy még szorosan, de így is odaérünk a gépre váró mintegy 100-150 magyar szurkolóval. Össze is futottam a food courtban ismerősökkel, velem együtt bosszankodott itt nagyvállalat vezetője, brókerzseni, sportvezető, és bizony, mindannyiunkban megugrott a stressz, amikor kiderült, hogy az eredetileg 16.15-re tervezett indulás még későbbre, 18.55-re módosult.

Geszti szerint ahogy fokozódott a helyzet, úgy lett egyre agresszívabb és embertelenebb a hangulat.

- Sűrűsödtek a sértő megjegyzések az idősebb, lassabban mozgó utasokra, akik között betegek is voltak, hogy menjünk mááá’. Baseball-sapkámat még jobban a fejembe húztam, és sóhajtottam, ez nem lesz könnyű menet. Amikor mindenki elfoglalta a helyét - minden szék foglalt volt -, mégsem csukta be a személyzet az ajtókat, mert zavar támadt, a gép végéből 5-6 ember jött vissza előre, és látszott, hogy valami nem stimmel. Innentől egy rémálommal felérő valóságshow indult, mintha valaki azt akarta volna tesztelni rejtett kamerákkal, hogy miként reagálnak az emberek stresszes helyzetben.

Persze, érthető volt, hogy a velem együtt meccsre utazó szurkolók már padlógázt nyomtak volna, hogy induljunk, és akár evezőkkel is elhúznák a gépet Stuttgartig, de ami kezdett elszabadulni, az hamar több lett a jogos elégedetlenségnél. Izzadni kezdtek a tenyerek, és durvult a hangnem, nőtt a hangerő. A mellettem ülő idős német hölgy reszketni kezdett, ahogy egyre többen kezdtek káromkodni hangosan, egy számára érthetetlen nyelven. A helyzeten rontott, hogy a légiutas-kísérők vagy tíz percig nem adtak semmilyen tájékoztatást, hogy mi történik, pedig egyre többen követelték.

- Repkedtek az egyesült szitokszavak: a jó öreg rasszizmus-homofóbia páros pogózott hőbörögve a széksorok fölött, miközben az elöl tipródó külföldiek (japán és német nők) egyre ijedtebben próbáltak rendezni valamilyen számunkra még ismeretlen problémát a személyzettel. Igazából nem is az volt már aggasztó, hogy nem érek oda a meccsre, hanem az, hogy mi lesz ebből az egészből, bunyó vagy egyenesen lincselés. Hervasztó volt érzékelni, hogy változunk át homo sapiensekből üvöltő hordává. Azt éreztem, hogy nem akarok itt lenni. És lassan a meccsen sem. Fapados járat, fapados ügymenet, fapados reakciók, fapados élet.

Geszti végül nem is várta meg, hogy elinduljon a gép.

- A kegyelemdöfést az adta meg, amikor bemondták, hogy minden utasnak le kell szállni, akinek csomagja van a rakodótérben. Vagy ötvenen indultak kifelé, nyilván azok a külföldiek, akik nem a magyar meccsre mentek. Odakínlódtam magam az elkínzott arcú steward sráchoz, akit épphogy csak le nem köptek még, és csendesen megkérdeztem, hogy ez mennyi időt vehet igénybe? 50 perc. Visszamásztam a hátizsákomért. Eljött az ideje, hogy hazamenjek. A gép akkor fog elindulni, amikor a meccs kezdődik. Reménytelen ügy.

Geszti így foglalta össze tanulságait.

Nem mindegy, hogy hogy van igazunk. Persze, a légitársaság lebőgött, nem elég a brutális késés, de még a helyi becsekkolás elbaltázása is sújtott minket, be kell perelni a céget, külön vagy együtt! Naná! Jogos minden utas felháborodása, a drága jegyeink, szállodafoglalásaink mentek a lecsóba, de azt hiszem, mindannyiunknak jobban fájt, hogy lemaradtunk az élményről.

- Mi sokat vesztettünk, akkor is, ha végül a válogatott győzött. (Szép volt, Kevin! Jobbulást, Barnabás! Hajrá, magyarok!) És ezen a veszteséglistán ott virít egy nyugtalanító kérdés. Ahogy mondják, a futball a világ legfontosabb semmisége - mi most „csak” ennek egy meccséről maradtunk le, mégis gyilkos indulatok szöktek szárba. Mi lesz, ha egyszer nem lesz áram, kenyér, benzin, vagy kifogynak a vízkészletek? Ki fog minket megmenteni magunktól? Erről a bolygóról nem tudunk leszállni...

A teljes bejegyzés