Fotó: MTI/Illyés Tibor

Furcsa játékvezetői döntések után a 97. percben harcoltuk ki az Eb-részvételt: Fordítottak ellenünk a bolgárok, de meglett a döntetlen - videók

Több helyzetet is kialakított a mérkőzés elején a magyar válogatott és Ádám fejesével meg is szerezte a vezetést, sőt ezt követően emberelőnybe is kerültünk, a folytatás azonban már nem volt ennyire szép. A bolgárok előbb egyenlítettek, majd Kerkezt kiállították, a végén pedig egy jogtalannak tűnő tizenegyessel vezetést szereztek a hazaiak, de a 97. percben egy kis szerencsével összejött a döntetlen.
Nyikes Zoltán 2023. november 16., csütörtök 20:04
Fotó: MTI/Illyés Tibor
Több helyzetet is kialakított a mérkőzés elején a magyar válogatott és Ádám fejesével meg is szerezte a vezetést, sőt ezt követően emberelőnybe is kerültünk, a folytatás azonban már nem volt ennyire szép. A bolgárok előbb egyenlítettek, majd Kerkezt kiállították, a végén pedig egy jogtalannak tűnő tizenegyessel vezetést szereztek a hazaiak, de a 97. percben egy kis szerencsével összejött a döntetlen.
Szerző: Nyikes Zoltán 2023. november 16., csütörtök 20:04

A magyar válogatott csütörtökön az Európa-bajnoki kijutás reményében lépett pályára Bulgária vendégeként a selejtezősorozat kilencedik fordulójában. A találkozónak úgy futhattunk neki, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány veretlenül éllovas együttese már döntetlennel is biztosítja részvételét a németországi kontinenstornán, győzelemmel pedig a csoportelsősége is eldől, ami azt jelentené, hogy az első vagy a második kalapba kerülne a december 2-i sorsoláson, míg vereség esetén akkor jut ki a válogatott az Eb-re, ha a csoport másik találkozóján a harmadik Montenegró hazai pályán nem győzi le Litvániát.

Szövetségi kapitányunknak a sérülések miatt több változtatást is kellett eszközölnie a kezdőcsapatban, Sallai Roland helyén Csoboth Kevin, Varga Barnabás helyett pedig Ádám Martin kezdett, míg a védelembe Willi Orbán távollétében ezúttal Botka Endre került be.

1. félidő

Támadólag kezdett a magyar csapat, a 2. percben Csoboth sarokkal, remekül passzolt a 16-osnál a védők mögé bemozgó Styleshoz, aki kissé éles szögben került nagy helyzetbe, lövése az ötös sarkáról a kapu előtt ment el keresztbe. Öt perccel később Styles balról érkező beadását fejelte fölé Ádám öt méterről, ám a 10. percben már jóval könnyebb dolga volt az Ulsan légiósának. Ekkor Szoboszlai jobboldalról, a 16-os oldalvonalától egy méterre végezhetett el szabadrúgást, amit végül félmagasan, erőből középre lőtt, ott pedig berobbant Ádám és néhány méterről a kapuba fejelt.

A hazaiak 20 perc után ébredtek fel, ekkor egy labdavesztésünket követően Despodov lépett ki helyzetben, de a 16-oson belül Szalai Attila remekül szorította ki őt. Négy percre rá egyenlített Bulgária: Despodov jobbról érkező lapos beadása jó volt Delevnek, aki egy igazítás után 14 méterről lőtt, a labda pedig Langon megpattanva a léc alá vágódott, 1-1.

A 36. percben emberelőnybe kerültünk, Antov lépett rá csúnyán Ádám bokájára, amiért sárgát kapott, és mivel ez volt neki a második, így kiállították.

Négy perccel később a nyilvánvaló gólhelyzetben kilépő Botka esett el Gruev mellett 17 méterre a kaputól, ezért újabb bolgár játékost állított ki a játékvezető, de végül VAR-ozást követően a bíró úgy látta, hogy a magyar védő feldobta magát, így eltörölte a pirosat és sárgát adott színészkedésért.

2. félidő

A második játékrészt is ugyanolyan jól kezdte a magyar csapat, mint az elsőt, Szoboszlai lövését kellett védenie Naumovnak, majd nem sokkal később éles szögből lőtt a jobb alsó mellé a Liverpool magyar játékosa.

Az 53. percben Szoboszlai 18 méterről végezhetett el szabadrúgást, kísérlete kevéssel ment el a bal alsó mellett. Az 57. percben aztán Kerkez csúszott bele ellenfelébe a bolgár 16-osán belül, amiért játékosunk megkapta a második sárgáját, így 10 a 10 ellen folytatódott a találkozó.

A 65. percben Szoboszlai baloldali beadását nem találta el jó helyzetben Nego, kapásból csúnyán fölé lőtt. A 77. percben aztán a semmiből megszerezték a vezetést a bolgárok, egy finoman szólva is vitatható a 11-essel. Despodov egy cselsorozat után Szalai Attila mellett esett el a 16-son belül, a visszajátszások alapján pedig inkább tűnt úgy, hogy a magyar védő egy helyben állt, a bolgár támadó pedig kereste a kontaktot és egyszerűen csak átesett a lábán, érthetetlen módon azonban nem hívta ki a VAR a játékvezetőt, hogy nézze vissza az esetet.

Despodov végül a bal sarokba helyezett, így átvette a vezetést Bulgária, 2-1.

Ezután már eléggé kétségbeesetté vált a játékunk, döcögött a támadásépítés, egyedül Szoboszlai szabadrúgásaiban volt veszély, de a magyar csapatkapitány kétszer is túlméretezte a lövését.

A 93. percben Szoboszlai lábában volt az egyenlítés, remek egyéni akciót követően nagy ziccerben lőtt, de a jól kimozduló Naumov hárított. A dráma azonban most sem maradt el: a 97. percben Szoboszlai baloldali szabadrúgása Petkov fejéről pattant a saját kapujába a rosszul kimozduló Naumov mellett, öngól 2-2.

Megvan az egy pont, Kijutottunk az Eb-re!

 

Eb-selejtező, 9. forduló, G-csoport

Bulgária-Magyarország 2-2 (Delev 24., Despodov 79. - 11-esből, ill. Ádám 10., Petkov 97.)
Kiállítva: Antov 37.,, ill. Kerkez 57.

Bulgária: Naumov - Popov, Petkov, Antov, Nedyalkov - Krastev, Chochev (Atanasov 43.), Gruev - Despodov (Rusev, 83.), Minchev (Kolev 72.), Delev (H. Ivanov, 83.).

Magyarország: Dibusz - Botka (Kalmár, 81.), Lang, Szalai A. - Nego (Gazdag, 81.), Nagy Á., Styles, Kerkez - Csoboth (Nagy Zs., 59.), Szoboszlai - Ádám (Németh 74.).

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A szombati bajnoki előtt a helyi műsorközlő és a hazai drukkerek elbúcsúztatták Szalai Attilát, biztosra vehető tehát, hogy a magyar védő az idény végén, kölcsönszerződése lejárta után távozik a Freiburgtól. (sportal.hu)
Közel a távozás
Dárdai Pál
A Bild már kész tényként ír arról, hogy a vezetőség közölte Dárdai Pállal: a következő szezonban nem számítanak a szolgálataira.
Honvéd
Szerződéshosszabbítás
A másodosztályú Budapest Honvéd meghosszabbította a saját nevelésű középpályás, Nyitrai Bence szerződését. (honvedfc.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz