A 61-szeres magyar válogatott, 7-szeres világválogatott és 1-szeres Európa-válogatott Détári Lajossal készített interjút a Pesti Hírlap, amelynek elmondta, jelenleg ugyanolyan hétköznapi emberként éli az életét, mint bárki más, majd röviden és tömören arra is válaszolt, miért nem a labdarúgás berkein belül próbál meg elhelyezkedni.

– Mert a magyar futball nem kér belőlem – mondta Détári, aki kitért arra is, miért nem sikerült elindítania a tervezett utánpótlás-nevelő klubját. – Hazudtak, és becsaptak. Ezért nincs Détári focisuli.

A Ferencváros korábbi vezetőedzője kifejtette, szinte már mindent elterveztek, már látta maga előtt, ahogy nagyjából száznegyven gyerek fut és focizik önfeledten az irányítása mellett.

– Megvolt a helyszín, az egykori kispesti Gránit pálya, amely ma Tichy Lajos nevét viseli. Zajlottak az egyeztetések, ám a kispesti önkormányzatnál a döntéshozók folyamatosan húzták az időt.

Nem adtam fel semmit, de ha egyszer nincs pálya, ahol befogadnak, ahol lehetőséget adnak arra, hogy tanítsak, neveljek, méghozzá a hat és tizenhárom év közötti srácokat, akkor nem tudok mit csinálni. Az utcán vagy a parkokban ez nem megy, a grundok ideje már lejárt. Az imént említett korosztály képzése jelenti, jelentheti a magyar futball jövőjét, ha ebben a korban nem kapják meg a megfelelő képzést, az alapokat, akkor láthatjuk, hogy mi az eredménye: az, amit ma az NB I mutat. Ezt az egészen lehangoló képet.

Détári kiemelte, nem irigyli Marco Rossit szövetségi kapitányt, akinek az NB I-ből kell válogatnia, abból a bajnokságból, ahol elvétve látunk magyar fiút, mint ahogyan Gera Zoltánt sem irigyli, akinek szerinte tucatszintű futballistákból kell utánpótlás-válogatottat pályára küldenie. Az 56 éves szakember arra a felvetésre, hogy eltűntek a magyar pályákról a kiugró tehetségek és az egyéniségek, így válaszolt:

– Ettől még nem kellene például a svéd harmadosztályból futballistát hozni Újpestre. Megdöbbentett, amikor olvastam ezt a hírt – folytatta a korábbi 61-szeres  válogatott játékos. – Az egy olyan bajnokság, ahol délelőttönként a játékosok egy része még halat pakol, délután pedig kedvtelésből rúgja a lasztit. Hát hová jutottunk? Én egyébként drasztikus lépést tennék, hogy mindez megváltozzon.

Tény, hogy ennyi pénz még soha nem volt a magyar futballban, mint most, a szurkolót teljes joggal irritálja, amikor mesés fizetésekről hall, miközben látja mindazt, ami a pályákon zajlik. Sajnos most mutatkozik meg, amikor a válogatott az utóbbi évek legfontosabb meccse előtt áll, hogy az NB I nem képes minőségi hátteret adni az előrelépéshez. Az pedig teljes abszurditás, hogy – tisztelet a kivételnek – az NB I-es klubok kispadján is használhatatlan zsoldosok üljenek. Olyan futballisták, akiket idehoznak nyáron, aztán néhány percnyi játék után tömött zsebbel elküldik őket télen.

Détári azt is elmondta, ha választhatna, akkor egy NB III-as csapatnál vállalna munkát, ahol szabad kezet kap, és nem szólnak bele a játékoskeret összeállításba, a taktikába, a munkájába.

– Három napnál többet nem töltenék el egyetlen első osztályú csapat kispadján sem, mert

Azok a kollégák, akik mégis kispadhoz jutnak, meggyőződésem szerint rengeteg kompromisszumra, sőt, mondjuk ki, megalkuvásra kényszerülnek a fizetésükért. Olyan klubtulajdonosok okoskodnak, és osztják az észt, akár az öltözőben is, akiknek egy-két évvel ezelőtt semmi közük nem volt a futballhoz. Egyébként meggyőződésem, hogy le vannak osztva a lapok, folyamatosan hallom, van egy lista, ki lehet edző ma Magyarországon. Néhány korosztályról csendben, alattomos módon lemondtak, de nem is lenne ezzel gond, ha valamiféle generációváltást, őrségváltást látnék. Csakhogy nincs ilyen. Hol vannak az ifjú edzőtalentumok? Ugyanúgy hiányoznak, mint a kiugró tehetségeink. Tudomásul kell venni mindenkinek, hogy a magyar labdarúgás immár Ciprus, Albánia szintjén van. Vagy alatta… Ehhez kell igazítani az álmokat, a vágyakat.