Bár a Hertha - elsősorban remek második félidei játékának köszönhetően - 5-1-re verte a tabellán még mindig előtte lévő Eldersberget az akár a feljutási harc szempontjából is fontosnak tűnő rangadón, Dárdai Pál vezetőedző igen bosszús volt csapata játéka miatt. Az első félidőben több védőjére is kiakadt.
- Kezdetben szidtam Zeefuikot a rossz passzai után, és mondtam neki, hogy ne bújjon el, a lecseréléssel is fenyegettem. Aztán volt két-három igazán jó megmozdulása, de nem sokkal a szünet előtt megint újabb katasztrofális passzt adott, ami után önként le akart jönni. Erre nemet mondtam, betettem a középpályára, ahol nagyon jól játszott - idézte a bz-berlin.de Dárdai Pált, aki egy másik védőjét, a még rosszabbul játszó Marc Oliver Kempfet azonban lekapta a szünetben, helyére egy nagyobb átalakítás után az addig a középpályán szereplő fiát, Dárdai Mártont vezényelte.
A berliniek játéka elsősorban a sok változtatásnak köszönhetően helyre rázódott, ennek ellenére Dárdai nagyon kritikus volt csapatával.
Az első félidőben jó házigazdák voltunk, olyan rossz passzokkal, amiket még az ötödik ligában sem látni. Sértegetnem kellett a játékosokat, fel kellett őket pörgetni, mert csak így lesz igazán jó a játék. De ebbe már egy kicsit belefáradtam, én vagyok az egyetlen ugyanis, aki szidja a játékosokat, de ezt egymás között kellene megtenniük. A futballhoz ez hozzátartozik.
A Hertha mindenesetre már öt meccse veretlen a bajnokságban és a nyolcadik, hátránya hét pont a már feljutási osztályozót jelentő harmadik helyen álló Hamburghoz képest.
Stögert annak idején fél év után, két nyeretlen meccs után, az NB I második helyéről menesztették a Fraditól. Stankovic négy találkozó óta nyeretlen a bajnokságban, mi lesz a sorsa? Kattints és szavazz!
![](https://www.csakfoci.hu/uploads/2023/12/406250356_931848178445646_8217290769622975595_n-768x432.jpg)
![](/uploads/2024/07/koh-e1721411789308-150x150.jpeg)
![](/uploads/2024/07/brodic_16x9-e1722009836158-150x150.png)
![](/uploads/2024/07/misleny-1-150x150.jpg)