Az EKL-be jutott NB I-es csapatnál átgondolják, mire helyezzék a fókuszt: "Ha túl sokat akarunk, akkor nem érünk el semmit"

Szabó István úgy vette észre a kecskeméti játékosokon, hogy tudtak volna örülni a bronzéremnek.
Nyikes Zoltán 2023. június 5., hétfő 20:53
Szabó István úgy vette észre a kecskeméti játékosokon, hogy tudtak volna örülni a bronzéremnek.
Szerző: Nyikes Zoltán 2023. június 5., hétfő 20:53

A hatalmas meglepetésre az NB I második helyén záró Kecskeméti TE vezetőedzője, Szabó István számos szavazáson elnyerte az év trénerének járó díjat, az MLSZ nevében éppen Marco Rossi szövetségi kapitány köszöntötte. A sikeres év után már a jövőről is szót ejtett a szakember a KTE hivatalos oldalán.

– Nagyon jó érzés természetesen, mely váratlanul ért, ennek annyi előszele volt, hogy az MLSZ kiküldött egy kérdőíveket, melyet nekem is ki kellett töltenem, én is voksoltam a kollégákra. Nagyra értékelem a díjat, mert a labdarúgásban dolgozó játékosok, szakemberek döntöttek. Egyéni díj, de ezt nem kaphattam volna meg, ha nincs ilyen csodálatos csapatom, szakmai stábom, illetve egy ilyen kitűnő vezetés mellett működő klubom. Marco Rossi egy karizmatikus személyiség, csodálatos munkát végez a válogatottnál. Régóta figyelem a munkásságát, hiszen Bence fiam a Honvéd játékosa volt már, amikor ott bajnok lett. Utánozni nem szeretném semmiképpen, mert a habitusunk teljesen más, a taktikai fejlettsége viszont példaértékű, a taktika pedig nagyon fontos szerepet kap nálunk is. Nagyszerű érzés, hogy egy jelenlegi szövetségi kapitány őszintén gratulál egy ilyen címhez.

Szabó a nemrég véget ért szezonnal kapcsolatban elmondta, ahogy telt az idő, talán a bajnokság utolsó harmadában kicsit nehezebben kezelték ezt a helyzetet a játékosok. szinte a negyedik fordulótól a második helyen álltak, így a végén már csalódásként élte volna meg a társaság, ha lecsúsznak onnan.

Úgy vettem észre, hogy szó szerint nem tudnánk örülni a bronzéremnek, mert ilyen habitusú mindenki, a klubvezetéstől át a játékosokig, hogy ha meg lehet szerezni valamit, akkor azt tegyük meg. Ott éreztem egy kis bizonytalanságot, mert az utolsó öt körben már érezhető volt a társaságon a fáradtság is, sok problémával küzdöttünk.

Amikor kellett, akkor viszont megmutatta a karakterét ez a társaság, begyűjtöttük a fontos pontokat a Ferencváros és a Kisvárda ellen is. Összességében tehát teljesen megérdemelt az ezüstérmünk – folytatta a tréner, aki azt is elárulta, hogy június 19-én kezdődik a nyári felkészülésük, két hétig otthon készülnek, egy hétig pedig Szlovéniában edzőtáboroznak, illetve nyolc felkészülési meccset terveznek. – Nehéz őszre számítok, de ezeket a pillanatokat ki kell élvezni, mert nemzetközi kupában, az NB I-ben és a Magyar Kupában is helyt kell állnunk. Sem szakmailag, sem más szempontok alapján nem könnyű ez, ám annál motiválóbb, mert ez egy pozitív nyomás. Próbálunk felkészülni erre a vezetéssel és a csapattal, hogy megint sikeres évet zárjunk.  

Nagyban függ a nemzetközi szereplésünk a keret megfelelő erősségétől és mélységétől, akkor minden sorozatban versenyképesek lehetünk. Amennyiben ez nem lesz adott, akkor át kell gondolni, mire helyezzük a fókuszt, mert ha túl sokat akarunk, akkor nem érünk el semmit.

Azt nem kell hangsúlyoznom, hogy a bajnokság alapvető fontossággal bír, főleg annak tükrében kell ezt komolyan venni, ha megnézzük, hogyan szerepeltek a tavalyi kupacsapatok. Nem szeretnénk abba a hibába esni, hogy visszaesünk esetleg. Természetesen szeretnénk a Konferencialigában is jól teljesíteni, hiszen sem magamról, sem a vezetésről, sem a stábomról és a játékosaimról nem lehet azt elképzelni, hogy csak úgy elengedünk egy mérkőzést.

Szabó úgy véli, hogy a felkészülés negyedik vagy ötödik hetében lehet arra a kérdésre visszatérni, hogy mi lehet az elvárás a csapattal szemben a következő szezonban, akkor már az edzőmeccsek és az addig elvégzett munka tudatában jobban lehet látni, hogy mire képes a csapat.

– Amennyiben együtt tud maradni a keret, illetve tudunk erősíteni, akkor sikeres évünk lehet, hiszen fiatal, motivált és fejlődőképes keretünk van, persze számolni kell azzal is egy átigazolási időszakban, hogy mi van akkor, ha meghatározó játékos távozna. Jelenleg még teljes a keretünk, így optimistán várom a nyarat. Bízom benne, hogy a következő szezonban is erős keretünk lehet – zárta a vezetőedző.

Olvastad már?
Már beindult a piac, így erősítenek az NB I csapatai - átigazolási körkép
Így állnak a magyar élvonal klubjai a nyári átigazolási időszak hivatalos kezdete előtt az érkezők, a távozók és a jelöltek terén. Körkép az eddig történtekről.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Magyar Válogatott
Szalai Ádám lett az új pályaedző
Hivatalossá vált, amit a Csakfoci korábban elsőként előre jelzett: Szalai Ádám lett a magyar válogatott új pályaedzője.
Magyar válogatott
Szalai Ádám lehet az új másodedző
A Csakfoci értesülései szerint Szalai Ádám válthatja a távozó Laczkó Zsoltot a nemzeti csapatnál.
Magyar válogatott
Laczkó Zsolt távozik
A Honvéd élére kinevezett szakember nem folytatja munkáját a magyar válogatott edzői stábjában.
Tovább az összes átigazoláshoz