ANGLIA
Manchester United: A Tottenham komoly érdeklődést mutat a Marcus Rashford iránt, aki jelenleg a Manchester United játékosa. A londoni klub akkor léphetne hivatalosan is, ha elkerüli a kiesést, mivel a hírek szerint a Barcelona nem biztos abban, hogy véglegesen megvenné az angol támadót a kölcsön után. (Sport) A Manchester United hivatalosan is új szerződést kötött Kobbie Mainooval, aki 2031 júniusáig írt alá. A klub emellett továbbra is ragaszkodik Bruno Fernandes megtartásához, annak ellenére, hogy szaúdi klubok már évek óta próbálják megszerezni. (Fabrizio Romano)
Chelsea: Mykhailo Mudryk fellebbezett a Nemzetközi Sportdöntőbíróság előtt, az Angol labdarúgó-szövetség által kiszabott négyéves eltiltása ellen. A 25 éves Chelsea-szélsőt 2024 decemberében ideiglenesen felfüggesztették egy pozitív doppingteszt miatt, majd 2025-ben a maximális, négyéves büntetést kapta. Az eltiltás várhatóan 2028 végéig tartana, de a játékos most fellebbezett, és bízik benne, hogy akár már a következő szezonban visszatérhet. (BBC)
Liverpool: Mohamed Salah sérülése a hírek szerint nem súlyos, így még ebben a szezonban visszatérhet a Liverpoolba.
Arsenal: A klub sportigazgatója, Andrea Berta Isztambulban járt, ahol a Galatasaray egyik meccsét figyelte, mivel a klub érdeklődik a 27 éves nigériai csatár, Victor Osimhen iránt. (AS)
Manchester City: Az Everton a nyáron megszerezné a Nathan Akét a Manchester City csapatától, aki több játéklehetőséget keres. (Football Insider)
Newcastle: Egyre valószínűbb, hogy a 25 éves Anthony Gordon nyáron elhagyja a Newcastle United csapatát. (The Athletic)
SPANYOLORSZÁG
Real Madrid: A Benfica háza táján egyelőre úgy számolnak, hogy José Mourinho a következő idényben is a lisszaboni csapat vezetőedzője marad, annak ellenére, hogy a hírek szerint a Real Madrid vizsgálja a visszatérésének lehetőségét. A spanyol sajtó szerint a madridi klubnál felmerült Mourinho esetleges újraalkalmazása, és az állítólagos körülbelül hárommillió eurós kivásárlási ár sem jelentene megoldhatatlan akadályt Florentino Pérez klubelnök számára. Ugyanakkor a madridi vezetésen belül nincs teljes egyetértés a kérdésben. A portugál tréner szerződése a Benficánál 2027 nyaráig szól, és a hírek szerint pedig a klubnál már a következő idény tervezése is az ő elképzelései szerint zajlik. (Record)
A Real középpályása, Eduardo Camavinga egyértelművé tette, hogy maradni szeretne és a helyéért akar küzdeni a következő idényben, ugyanakkor a klubnál az edzőkérdés befolyásolhatja a végső döntéseket. (Fabrizio Romano)
OLASZORSZÁG
Juventus: A sérülésekkel tarkított idény után a Dusan Vlahovic jövője továbbra is kérdéses a Juventusnál, ugyanakkor egy csökkentett fizetésű, kétéves hosszabbítás is napirenden lehet. (Gazzetta dello Sport)
AS Roma: Paulo Dybala várhatóan távozik az AS Roma csapatától, és a tervek szerint a Boca Juniors játékosa lehet. (ESPN)
Napoli: A Liverpool figyeli Sam Beukema helyzetét, aki jelenleg a Napoli játékosa. (Teamtalk)
NÉMETORSZÁG
Fordulat: Véget érhet egy nagy magyar korszak Lipcsében
Bayern München: Leon Goretzka a nyáron minden bizonnyal elhagyja a Bayern csapatát, és a hírek szerint az AC Milan lehet a következő állomása, ahol már közel állhatnak a megállapodáshoz. (Gazzetta dello Sport)
Leverkusen: A Bayer Leverkusen hosszabbított Edmond Tapsobával, egészen 2031-ig, így a védő nyári távozása gyakorlatilag kizárható.
🚨✍🏿 Exclusive story confirmed: Edmond Tapsoba has signed a new five year deal at Bayer Leverkusen, as revealed. pic.twitter.com/FF6qZXuIXD
— Fabrizio Romano (@FabrizioRomano) April 29, 2026