Kinyitottam a cascaisi házam ajtaját – és ő ott állt a verandán. Személyesen, az apám. Egy elemlámpát tartottam a kezemben, egyenesen az arcába világítottam vele. Bele a szemébe.

„Mit akarsz?” – kérdeztem.

Elmosolyodott. „Hát itt van az én családom.”

Felemeltem a hangom. „Mi a francot akarsz? Nem látunk szívesen.”

Egymásra meredtünk. Amikor újra és újra bele akart kezdeni a mondókájába, én rendre csak leüvöltöttem. Ez így ment tíz percig. „Takarodj vissza a reptérre! – utasítottam. – Senki sem akar itt látni. Nyomás!”

Végül rácsuktam az ajtót. A húgom a hallból figyelt, az anyám a konyhában ült. A torkomban dobogott a szívem. A harag és a fájdalom érzése kavargott bennem.

Soha életemben nem kellett addig ilyen kegyetlennek lennem.

Az apám harminc-harmincöt évig küzdött az alkoholizmusával. Vagyis én hat, Kathrine nyolc, Margrethe négy volt, Hanne pedig meg sem született, amikor elkezdődtek a bajok. Mi mégis csak a Portugáliában történtek előtt egy évvel szereztünk róla tudomást. Erősen fegyelmezte magát ugyanis, arra például gondosan ügyelt, hogy otthon sohase igyon.

A foglalkozása tette alkoholistává. Piások közt kellett leélnie az életét, az alkohol közelségében: estétől késő éjszakáig zongorázott éttermekben, bárokban, az italt elkerülni képtelenség.

Ha Peter Schmeichel önéletrajzi könyvének egyik legdrámaibb fejezetét kellene kiválasztani, a fentire böknénk, amelyben a legendás kapus kendőzetlenül vall édesapja az itallal folytatott harcáról. Arról, hogy bármennyire is fájt neki, kőszívűnek kellett lennie; neki, édesanyjának és testvéreinek orvosi utasításra elbarikádozniuk magukat az alkoholista családfőtől, ami az egyetlen, utolsó lehetséges megoldást kínálta. Hogy az addig tagadásban élő, borzasztóan rossz egészségügyi állapotba kerülő apa belássa, nem „csak” az életét, azelőtt még a szeretteit is elveszíti, ha nem hagy fel a féktelen piálással. Hogy sikerült-e neki? Annyit spoilerezés nélkül is elárulhatunk, bár az ominózus jelenetsor idején pengeélen táncolt, hosszú évekig élt még.

A családi szál amúgy mindjárt a könyv elején megjelenik, nemkülönben drámaian. Peter Schmeichel lengyel édesapja, Tolek a hidegháborús időkben a lengyelországi kulturális központnak számító Sopotban zenélt, dán édesanyja pedig gyerekvigyázóként egy óceánjárón szolgált, amelyik Gdynia és Montreal között közlekedett. Koppenhágában szállt föl s le, ám a hosszú utakon Lengyelország olyannyira kíváncsivá tette, hogy egy nap Koppenhágában leszállva a hajóról inkább visszaosont rá, a kabinjába lopódzott, és dacolva a hidegháborús helyzettel egészen Gdyniáig utazott. Minthogy pedig imádta a zenét és a színházat, a művészváros Sopot felé vette az irányt. A kor egyik slágerdarabjára igyekezett bejutni, de a telt házzal játszott Egy csepp mézre hiába is próbált volna jegyet váltani. Hanem akkor meglátott a művészbejárat előtt egy tikettekkel a kezében toporgó fiatalembert, aki a darabban zenélt, s akitől szemérmetlenül kikunyizta az egyiket. Abban a néhány napban, amit még Sopotban töltött, a két fiatal elég sokat találkozott, hamar szerelembe esett egymással, aminek házasság lett a vége. A vasfüggöny innenső oldalán sem nézték azonban akkoriban jó szemmel, ha egy keleti elvtárs a nyugati polgárral kel egybe, Tolekre a titkosrendőrség alaposan rászállt, amikor pedig felesége óhajára Dániába akart költözni, egy feltétellel tehette: ha jelentéseket küld haza. Kitaníttaták vele a kémkedés mesterségét, megérkezve Dániába azonban olyannyira elfogta a rettegés, hogy feladta magát. A dán hatóságoknak először persze fogalmuk sem volt arról, mihez kezdjenek egy lengyel kémmel, végül rábírták, hogy játsszon kettős ügynököt. Tolek Schmeichel belement.

Így legalább végignézhette, ahogy felcseperednek a gyerekei, és ahogy egyetlen fiából, Peterből a világ legkiválóbb kesztyűse válik. Ennek a legendás, Dániával meglepetésre Európa-bajnokságot nyerő, a Manchester Uniteddel 1999-ben triplázó kapusnak olvashatjuk el immár magyarul is az önéletrajzát, amelyből az is kiderül, Jugoszlávia kizárása után valóban a strandról estek-e be a dánok a ‘92-es Eb-re; hogy mi történt a jóbarát Eric Cantona elhíresült kung-fu-rúgását követően; hogy hogyan fordult át a harag barátságba az Arsenal-ikon Ian Wrighttal; hogy miből állt a rizikó mód, amelybe a Manchester United hátrányban rendre kapcsolt; hogy miért hagyta el a klubot az 1999-es BL-győzelem után, és hogy azt miért bánja azóta is; hogy milyen, amikor egy klasszis kiég, és mire volt neki szüksége ahhoz, hogy újra lángra kapjon a pislákoló szenvedély. És persze megannyi részletre rávilágít az elmúlt 58 évéből, büszkén gondolva gyerekeire és unokáira. Mert hát ez a kölyökarcú dán óriás időközben nagypapává lett.

 A kötet itt megrendelhető:
https://www.sportkonyvek.hu/peter_schmeichel_egyedul_az_en_tortenetem_1645