Harmadik spanyol élvonalbeli bajnokiján van túl Gulácsi Péter, aki idén nyáron 11 évet követően hagyta el az RB Leipzig csapatát és csatlakozott a Villarreal keretéhez.
Gulácsiék hétvégén a Levantét fogadták a 7. fordulóban és 3-1-es győzelmet ünnepelhettek. A Villarrealnak ez volt mindössze a 2. győzelme a bajnokságban, mindkét sikert az előző két fordulóban érték el - ezen a két mérkőzésen már Gulácsi Péter állt a spanyolok kapujában.
A 36 esztendős hálóőr összességében már 4 mérkőzésen van túl, ebből egyszer a Bajnokok Ligájában védett. A szurkolók hamar megkedvelték a rutinos kapust, a klub pedig érzékelhető módon kevesebb gólt kapott, amióta ő áll a kapuban.
A Levante elleni találkozót követően a néhány drukker ott maradt a lelátón, hogy megkaparintsák Gulácsi kesztyűjét és mezét. Az 58-szoros magyar válogatott hálóőr pedig próbált mindenkinek örömet okozni, hiszen a kesztyűket és saját mezét is a gyerekeknek ajándékozta.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon