A Manchester United három-, a Tottenham Hotspur pedig kétgólos előnnyel kezdte a csütörtöki visszavágót az Európa Liga elődöntőjében - előbbi otthon fogadta az Athletic Bilbaót, utóbbi a Bodö/Glimthez utazott. A Bilbao keretéből hiányoztak a Williams testvérek, Nico és Inaki, valamint a házi gólkirály Oihan Sancet, ennek ellenére is sikerült vezetést szerezniük a baszkoknak Jauregizar révén, aki hatalmas gólt ragasztott 24 méterről a bal felsőbe.
Tovább azonban nem tudta bosszantani a Bilbao a Unitedet, amely a második félidőben a kispadról beállt Mason Mount góljával egyenlített a 72. percben, 13 minutummal később pedig már 3-1 állt az eredményjelzőn: Casemiro csúsztatta Bruno Fernandes szabadrúgását a rövidbe, majd Höjlundnak volt könnyű dolga pár lépésről. A végeredményt Mount állította be, egy parádés 40 méteres góllal, így a United 7-1-es összesítéssel jutott a döntőbe.
A Tottenham 1984-ben megnyerte a sorozat jogelődjét, az UEFA Kupát, azóta azonban nem jutott fináléba a második számú európai kupasorozatban, most viszont már az odavágón nagy lépést tett a döntő felé, Norvégiában pedig Solanke 63. percben lőtt gólja végképp lezárta a párharc sorsát. Az angol támadó Cristian Romero szöglete után fejelt öt méterről a hálóba. Hat percre rá Porro is eredményes volt, így a Tottenham is magabiztosan jutott tovább.
A második számú európai kupasorozat döntőjét május 21-én éppen Bilbaóban rendezik. A győztes a következő idényben a Bajnokok Ligájában szerepelhet.
Európa Liga, elődöntő, visszavágók
Bodö/Glimt (norvég)-Tottenham Hotspur (angol) 0-2 (Solanke 63., Porro 69.)
Továbbjutott: Tottenham, összesítésben 5-1-gyel
Manchester United (angol)-Athletic Bilbao (spanyol) 4-1 (Mount 72., 91., Casemiro 80., Höjlund 85. ill. Jauregizar 31.)
Továbbjutott: Manchester United, összesítésben 7-1-gyel
Jauregizar gólja
Mount 40 méteres gólja
A Chelsea fél lábbal már a fináléban érezhette magát a Djurgarden ellen, hiszen idegenben 4-1-re legyőzte a svéd riválisát, így igen kényelmes helyzetből várta a második felvonást. A Djurgarden már így is története legnagyobb sikerét érte el a nemzetközi porondon, az eddigi legjobbja a BEK-negyeddöntő volt még 1955-ben.
A londoniak még tovább növelték a különbsége az első félidőben Dewsbury-Hall révén és egy percig sem forgott veszélyben a döntőbe jutásuk. A vendégeknél a korábbi Ferencváros-támadó, Tokmac Nguen végig a pályán volt az 1-0-ra végződő összecsapáson.
A Chelsea ellenfelének kilétére viszont még várni kellett, miután az előző két kiírásban döntős Fiorentina saját közönsége előtt ledolgozta egygólos hátrányát a spanyol Real Betis ellen, így a párharc hosszabbításba torkollott. Ott egy sakk-mattra kijátszott akció végén Abde Ezzalzouli lőtt gólt David De Geának, így Manuel Pellegrini csapata lehet ott a fináléban.
Konferencia Liga, elődöntő, visszavágók
Fiorentina (olasz)-Real Betis (spanyol) 2-2 (Gosens 34., 42., ill. Antony 30., Ezzalzouli 97.) - hosszabbítás után
Továbbjutott: Real Betis, összesítésben 4-3-mal, hosszabbítás után
Chelsea (angol)-Djurgarden (svéd) 1-0 (Dewsbury-Hall 38.)
Továbbjutott: Chelsea, összesítésben 5-1-gyel



