TABELLA: Az NB I állása itt!

Csapattárssal ütközött – arccsonttörés

A sok helyzetet és 1-1-es döntetlent hozó Haladás-Újpest bajnoki első félidejében két kényszerű cserét voltak kénytelenek végrehajtani a vezetőedzők sérülések következtében.

Először a hazaik részéről következett be a szerencsétlen eset: a Haladás színeiben 226. NB I-es bajnokiját játszó Schimmer Szabolcs, valamint a támadó Mészáros Karol ugrott fel egyszerre fejelni egy labdáért, a két futballista csúnyán összefejelt, és utóbbi járt rosszabbul: arcán egy csúnya sérülés keletkezett, aminek következtében nem tudta folytatni a játékot, Medgyes Zoltán váltotta. Érdekesség, hogy a szombathelyi együttes pont akkor szerezte meg a vezetést, amikor Mészáros kiválása miatt tíz emberrel játszott, a csere csak a középkezdés előtt történt meg.

Nagyban befolyásolta a mérkőzés alakulását, hogy korán elveszítettük Mészáros Karolt, aki arccsonttörést szenvedett – fogalmazott Michal Hipp, a Haladás vezetőedzője a meccs utáni sajtótájékoztatón. – Az kifejezetten fájó a sérülésben, hogy saját játékosával ütközött, tehát még azt sem lehet mondani, hogy az ellenfél okozta volna. A szünetben pedig a védelemből Schimmert is le kellett cserélnem.

Jött a csere, ment a csere

Ártalmatlan szituációban sújtotta sérülés a szerdán Magyar Kupa-döntőt játszó Újpestet is. Szintén az első játékrészben, a 33. percben Mohl Dávid ütközött olyan szerencsétlenül az egyik hazai játékossal, hogy a földön maradt, és rögtön jelezték: hordágyra lesz szükség. Mohlt ezen vitték le (a Haladás-tábor sportszerűen megtapsolta a hátvédet), a helyére Szűcs Kristóf állt be, akit azonban a hajrában, a 78. percben lecserélt Nebojsa Vignjevic. A vezetőedzőt kérdeztük Mohl állapotáról, valamint arról, Szűcsöt becserélése után miért cserélte le.

Mohl Dávidról annyit tudunk egyelőre, hogy bokasérülést szenvedett, de a pontos diagnózis még nem készült el. Szerencsére Burekovic is itt van a keretben, aki adott esetben helyettesíteni tudja majd – fogalmazott a csakfoci.hu kérdésére a meccs után Vignjevic.

Szűcs Kristófot pedig nem sérülés miatt cseréltem le, hanem nem voltam megelégedve azzal a teljesítménnyel, amit a pályán mutatott.

Mohlnak 21, a télen érkezett Burekovicnak 9, Szűcsnek pedig 8 NB I-es meccse van eddig az idényben.

Haladás – Újpest 1-1 (Németh M. 9., ill. Zsótér 49.)

A meccs krónikája percről percre itt!