A nap eredménye

Bajnokok Ligája-elődöntő, visszavágó:

Liverpool – Barcelona 4-0 (Origi 7., 79., Wijnaldum 54., 56.) – továbbjutott a Liverpool (4-3)

A nap kritikája

„A negyedik gólnál úgy viselkedtünk, mint egy ificsapat… Minden ránk zúduló kritikát el kell fogadnunk most. Bocsánatot kell kérnünk a hozzáállásunk miatt a szurkolóktól, a családunktól és a gyerekeinktől, nem viselkedtünk csapatként. Önkritikusnak kell lennünk, már másodjára történik meg ugyanaz velünk, nem lehet ugyanazt a hibát elkövetni két egymást követő évben. Felnőttek vagyunk, önkritikát kell gyakorolnunk – idézi a Barcelona támadóját, Luis Suárezt a goal.com.

A nap káromkodása

A Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp nem fogta vissza magát a kamerák előtt a csodagyőzelem után.

„Tíz perccel tíz óra után talán a gyerekek már alszanak. Ezek a srácok ki**szott tehetségesek, óriások voltak! Egészen hihetetlen! Büntessenek meg ezért, ha akarnak, de nem tudom szebben kifejezni magam.”

Klopp a sajtótájékoztatón is érzelemgazdag nyilatkozatot adott:

“Láttam, hogy a lefújás után sír a pályán James Milner, ez is azt mutatja, milyen sokat jelent számunkra ez az eredmény. Láthattuk a futball legszebb arcát.

Ugyan vannak sokkal fontosabb dolgok is a világon ennél, de nagyon különleges dolog átélni ezeket az érzéseket.

Talán a világ legjobb csapata ellen játszottunk, nem egyszerű kapott gól nélkül megverni a Barcelonát, nem is tudom, hogyan nem sikerült gólt lőniük.”

A vesztes edző reakciója

Szörnyű ez az eredmény nekünk és szurkolóink számára is. A meccs előtt nagyon jól felkészültünk a pontrúgásokra, mert tudtuk, hogy ezekből lehet veszélyes az ellenfél, de sikerült meglepniük minket. El kell fogadni a vereséget.  A Liverpool volt most a jobb, ezt el kell fogadnunk.  – mondta Ernesto Valverde, majd a jövőjét firtató kérdésre is kitért. – Nem tudom, hogyan fog érinteni ez a vereség. Nem volt még idő, hogy végig gondoljuk. Nekünk edzőknek ilyenkor vállalnunk a felelősséget.”

A nap kínos statisztikái

  • Luis Suárez már a 18. idegenbeli BL-mérkőzésén maradt gól nélkül
  • Lionel Messi 2013 áprilisa óta nem lőtt gólt a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő utáni körök idegenbeli mérkőzésein

Lionel Messi nem állt meg nyilatkozni a sajtó képviselőinek

Lionel Messi nem szállt fel a csapatbuszra

A mérkőzés után a Barcelona részéről egyedül Lionel Messit hívták be doppingvizsgálatra, ami olyan hosszúra nyúlt, hogy mire visszaért az öltözőbe, már senki nem volt ott, a csapatbusz úton volt a reptérre. Az El Chiringuito beszámolója szerint az argentin támadóról teljesen megfeledkeztek, így őt autóval kellett kivinni a reptérre.

Így énekelték a Pool-játékosok és a szurkolók a You’ll Never Walk Alone-t!

Szalagcímek a mérkőzés utánról

  • “Az évszázad összeomlása” (Goal.com)
  • Történelmi bukás” (Marca)
  • “Szégyen” (Mundo Deportivo)
  • “Őrült Vörösök” (L’Equipe)