Fotó: molfehervarfc.hu

Szabics: "A helyzetkihasználáson sokat dolgoztunk", Huszti: "A Vidinek kiemelkedő kerete van" – ezt várják az edzők

Szombaton három mérkőzést rendeznek az NB I 8. fordulójában - így várják a vezetőedzők az összecsapásokat.
Nyikes Zoltán 2021. október 2., szombat 12:31
Fotó: molfehervarfc.hu
Szombaton három mérkőzést rendeznek az NB I 8. fordulójában - így várják a vezetőedzők az összecsapásokat.
Szerző: Nyikes Zoltán 2021. október 2., szombat 12:31

Újpest FC–Gyirmót FC Győr (14:45)

Csertői Aurél (Gyirmót): – Több kell attól, mint amit eddig nyújtottunk. Az Újpest játéka nem azt mutatja, hogy három ponttal kellene állniuk, mint ahogyan nekünk sem. Mind a két csapatnak óriási szüksége van a pontokra. Az Újpest nagyon erős játékot játszik, a Ferencváros ellen emberhátrányban is felvette a harcot, jól futballoztak. Nekünk a maximumot kell nyújtani, és az sem biztos, hogy elég lesz. Próbálunk javítani az eddigi mérlegünkön, remélem a srácok is átérzik ezt, sőt biztos. Tudom, hogy egy kicsit frusztráló, hogy három pontunk van, de ez őket is frusztrálja. A hibázási lehetőségeket a minimumra kell redukálni ahhoz, hogy Újpesten sikeresek legyünk. A hiba benne van, kell hozzá bizonyos fokig szerencse is, illetve ha az ellenfél lehetőségei korlátozottabbak és ők is hibáznak, akkor lehet ebből egy kerek, jó játék. A szituáció hasonló, mint múlt héten, lélekben erősnek kell lenni, nincs idő nyafogni, nyavalyogni. Mindenkinek koncentrálni kell a következő feladatra, különben ebből nem lesz siker. (gyirmotfc.hu)

Puskás Akadémia–Mezőkövesd Zsóry FC (17:00)

Hornyák Zsolt (Puskás): – A Mezőkövesd mindig veszélyes ellenfél. Sokszor játszottunk egymással, mind Kuttor Attila, mind Pintér Attila csapata a szervezett, kompakt, biztonságos védekezést szem előtt tartó stílust képviselte, illetve képviseli. Jó egyéni képességekkel rendelkező játékosokból álló együttesről beszélünk, s a kontrákra építő stílus mindig nagyon kellemetlen. Ugyanakkor nem tehetünk különbséget rivális és rivális között, hiszen minden mérkőzésünkön a győzelemre törekszünk. Ha meg tudjuk valósítani, hogy sok támadást vezessünk, a kövesdieknek viszont minél kevesebbet engedjünk, akkor sikerrel vehetjük az akadályt. (mezokovesdzsory.hu)

Pintér Attila (Kövesd): – Ahogy a bajnokság elején is mondtam, számunkra minden mérkőzés élet-halál kérdése. A Puskás Akadémia egy nagyon jó csapat, kiváló kerettel rendelkezik, ennek ellenére azt gondolom, hogy nekünk elsősorban saját magunkra kell figyelnünk. Jelenleg egy olyan szériában vagyunk, amin a lehető leghamarabb túl kell jutnunk. Az MTK ellen is megvoltak a gólszerzési lehetőségeink, amivel, ha élni tudtunk volna, valószínűleg másként alakul a mérkőzés. Ezek a lehetőségek a korábbi találkozókon is megvoltak, nagyon szeretném, ha a fordulópontokból végre mi jönnénk ki jól és nem az ellenfél. A futball támadásból és védekezésből áll, figyelnünk kell arra, hogy nem kapjunk könnyű gólokat, ezeket mindenképpen ki kell küszöbölnünk, elől pedig értékesíteni kell az adódó lehetőségeket, mert ha kihagyjuk, az megbosszulja magát. Ezen dolgozunk folyamatosan, próbáljuk javítani a hibákat. Összességében a játékosok hozzáállásával elégedett vagyok, ugyanakkor 1-2 labdarúgónak többet kell hozzátennie játékban a teljesítményhez. Ahogy említettem a Puskás Akadémia erős kerettel rendelkezik, tulajdonképpen mindenkire egyformán oda kell majd figyelnünk szombaton. Szeretném megemlíteni, hogy Spandler Csaba meghatározó a védelemben, Tóth Balázs nagyon jó kapus és Deutsch Lászlót már fiatalon is nagyon tehetségesnek tartottam. Örülök, hogy mindhárman meghatározó szerepet töltenek be a csapatban, a külföldi labdarúgók pedig szintén kiemelkedő képességűek. Ezzel együtt, nem megsértve senkit, még egyszer hangsúlyozom, hogy nekünk elsősorban a saját játékunkkal kell foglalkoznunk, hogy minél hatékonyabbak és eredményesebbek tudjunk lenni. (mezokovesdzsory.hu)

Debreceni VSC–MOL Fehérvár FC (19:30)

Huszti Szabolcs (DVSC): – Régóta nem sikerült megverni a Fehérvárt, még én is voltam a vendégek játékosa, amikor a Lokinak becsúszott egy-két vereség. Igaz, aktuális ellenfelünk nem kapta el a fonalat a rajtnál, de jó gárdáról van szó. A Ferencváros mellett a MOL Fehérvár a másik olyan csapat, amelynek kiemelkedő kerete van, de meglepetést szeretnénk okozni – fogalmazott a DVSC edzője, Huszti Szabolcs, aki az eddigiekhez hasonló mentalitást vár együttesétől. – Reálisan kell nézni, a múlt héten a Kisvárda többet tett a sikerért, főleg a második félidőben, de persze fájó a 89. percben gólt kapni. Ugyanazt mondtam a srácoknak, mint minden meccsen, hogy támadó felfogásban, agresszívan játsszanak. Hasonló mentalitást várok a székesfehérváriak ellen is. (dvsc.hu)

Szabics Imre (Vidi): – Nagy tradícióval rendelkező ellenfélhez látogatunk, ahol tapasztalt és minőségi játékosok alkotják a keretet. Ki kell tehát zárni azokat a gondolatokat a fejekből, hogy most egy újonc ellen lépünk pályára. Várhatóan sok néző előtt, egy jó hangulatú mérkőzést játszunk majd, ráadásul az ellenfél edzőpárosát is aligha kell itt bemutatni bárkinek, hiszen Huszti Szabolcs többeknek még csapattársa is volt és Toldi Gábort is jól ismerheti több játékosunk a Vidi második együtteséből. Az örömteli, hogy lassan kezdünk többen lenni edzéseken és a mérkőzéskeretben is, Funsho és Ivan Petrjak már a múlt héten pályára is tudtak lépni a Puskás Akadémia ellen, bízunk benne, hogy minden visszatérő gyorsan vissza tudja nyerni a legjobb formáját. Az előző két bajnokihoz képest a helyzetkihasználásban mindenképpen előre kell lépnünk, ezen sokat dolgoztunk a hét folyamán. Amennyiben sikerül elöl hatékonyabban játszanunk, hátul pedig szervezetten védekeznünk, akkor megszerezzük a három pontot szombat este. (molfehervarfc.hu)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz