A Presztízs Sport a Budapest Honvéd rutinos védőjével, Ivan Lovriccsal készített interjút, amiben elmondta, szerinte miért jóval erősebb a horvát válogatott annak ellenére, hogy az ottani élvonalban nincsenek olyan jó körülmények, mint a magyarban, továbbá kitért a Marco Rossival való kapcsolatára, valamint arra is, miért nem tolonganak a fiatal játékosok az NB I-ben.

– A régi Jugoszlávia idején még jól állt a család, aztán nehezebb idők jöttek – emlékezett vissza fiatal éveire a spliti születésű hátvéd. – Sajnos összességében sincsenek Horvátországban olyan kedvező körülmények, mint Magyarországon, hát még a sportban. Rosszabb pályákon, kevesebb pénzért fociztunk, s harcoltunk, hogy külföldre igazolhassunk.

Nekem 2007-ben sikerült Kecskemétre, 150 ezer forintos bérért a másodosztályba. Kockáztattam és bejött.

Lovrictól azt is megkérdezték, ha ennyivel nehezebbek odaát a feltételek, hogy lehet, hogy a horvátok mégis sokkal erősebbek felnőtt – különösen válogatott – szinten.

– Mert más a mentalitásuk, megtanultak küzdeni. És mindenki focizni akar. Amikor fiatalok voltunk, Splitben élt 200 ezer ember, és kis túlzással mind a Hajduk Splitben akart játszani! Ki tehetségesebb volt, ki kevésbé, ki szerencsésebb, ki kevésbé, de ezt kiegyenlíthette azzal, ha harcolt a céljaiért. Ahogy a délszláv háború alatt pénz nélkül, étel nélkül is küzdöttek az emberek a túlélésért – mondta Lovric, majd a magyarországi éveivel folytatta. – A másodosztályban játszottam, amely akkor erősebb volt, mint ma. A horvát élvonalban ma is van három-négy kiemelkedő csapat, a többiből a jobbak külföldre igyekeznek. Én Sandro Tomic kapust ismertem Magyarországon, rajta keresztül tudtam meg, hogy Kecskeméten Tomiszlav Szivics védőt keres. Próbajáték után szerződtettek, s meg is nyertük az NB II-t, amivel történelmet írtunk, először lett elsőosztályú a klub. Egy sérülés miatt azonban fél évet ki kellett hagynom, kölcsönbe az NB III-as Bajához kerültem, majd csapat nélkül maradtam.

Nem kellettem sehova, elfogyott a pénzem, mert a rehabilitációmat is én álltam, s nem tudom, mi lett volna, ha nem jön egy váratlan szingapúri lehetőség…

A horvát középhátvéd 2009 nyara és 2011 februárja között 38 mérkőzésen lépett pályára a szingapúri Armed Forces FC-ben, amelynél az élvonalban két gólt is jegyzett, míg az Ázsiai Bajnokok Ligája-csoportkörben egy alkalommal volt eredményes.

– Parádés! – adott egyértelmű választ arra, milyen volt Szingapúrban játszani. – Legszívesebben életem végéig maradtam volna. A foci mondjuk nem olyan erős, három jó csapat volt, ezekből az egyikben játszottam, az ázsiai Bajnokok Ligájában is. De nincs még egy ilyen hely a világon! Csak sajnos egyéves szerződéseket kötnek, s mivel nem lettünk bajnokok, lecserélték a keretet. Supka Attila viszont pont hátvédet keresett a Honvédba, így két és fél évre aláírhattam.

Lovric a kispestiekkel a 2016/17-es szezonban bajnoki címet ünnepelhetett, a kispadon pedig ekkor már a magyar válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya, Marco Rossi ült.

– Nagyon tisztelem, s ez kölcsönös lehet, mert amíg Kispesten volt, végig játszottam nála. Mondhatni, barátok lettünk, egy kávé mellett ma is bármiről el tudunk beszélgetni. Kiváló szakember, aki ért a fiatalok nyelvén is. Boldog vagyok, hogy most szövetségi kapitányként segítheti Magyarországot – jegyezte meg az olasz edzőről a horvát játékos, majd hozzátette, azon nem is gondolkodott, hogy horvát válogatott legyen, mert a nemzeti csapatban nála sokkal jobb játékosok vannak. Lovric arra a kérdésre is választ adott, miért nem tolonganak a fiatal játékosok az élvonalbeli csapatoknál. –  Nehéz kérdés. Sok tehetséget látok, az akadémián ráadásul semmi mással nem kell törődniük, csak azzal, hogy jól dolgozzanak.

De a többségnél hiányzik valami plusz, aminél fogva megragadhatnának 18-19 éves koruktól a nagycsapatnál. Azt a lépcsőt valamiért nem tudják megugrani.

Vagy nem is kapnak rá lehetőséget, mert kevés olyan klub van, mint a Honvéd vagy a Debrecen, amelyik játszat magyar fiatalokat. A körülmények adottak, az akarat az egyik srácban megvan, a másikból hiányzik, de akiből hiányzik, az hamar alsóbb osztályba kerül, aztán befejezi. Akarat nélkül nem jutsz semmire.

Ivan Lovric az interjú végén azt is szóba hozta, hogy akár már tavasszal bekerülhet a közé a 27 játékos közé, akik legalább 200 bajnokin léptek pályára a Honvédban, ráadásul egyetlen külföldiként, amit óriási dolognak tartana.