Egészen furcsa körülmények között megítélt 11-essel egyenlített a Diósgyőr a Honvéd ellen a második félidő elején. Nem nagyon volt ember a stadionban, aki értette, hogy mi történik.
A Honvéd – Diósgyőr mérkőzés 47. percében egy jobbról beívelt DVTK-szabadrúgás után Danilo kézzel megfogta a labdát a 16-oson belül, miután Berke Balázs játékvezető irányából sípszó hallatszott. A kispesti játékosok hiába reklamáltak, a bíró 11-est ítélt, ráadásul Danilonak szövegelésért kiosztott egy sárgát is. A mérkőzés végül 4-4-es döntetlennel ért véget.
Az érthetetlen 11-es, így döntően befolyásolta a mérkőzés végeredményét, ráadásul a bronzéremért és a kiesés elkerüléséért folytatott harcot is, hiszen a Honvéd ezzel lépéshátrányba került, míg a Diósgyőr lépéselőnybe a vetélytársaival szemben.
Nézd meg az egészen furcsa esetet:
Átigazolások
Groningenben folytatja
Csinger Márk
Információink szerint Csinger Márk, az ETO FC hátvédje a Groningenben folytatja pályafutását.
Mégis távozhat?
Sallai Roland
Mehmet Özcan török újságíró szerint Sallai Roland az átigazolási időszak hajrájában távozhat a Galatasaraytól.
Két NB I-es csapat szeretné
David Toshevski
Az ETO FC és a ZTE FC is írásos ajánlatot tett az FCV Dender északmacedón válogatott támadójáért, David Toshevskiért.