Kiütés az NB I-ben: Hat perc alatt lett egyirányú a Fradi és az újonc csatája - videó

4-0-ra győzött Budafokon a Ferencváros, amely a második félidő elején percek alatt eldöntötte a három pont sorsát. Ehhez két gól és egy piros lap is kellett.
Dudás Gábor 2021. április 4., vasárnap 18:48
4-0-ra győzött Budafokon a Ferencváros, amely a második félidő elején percek alatt eldöntötte a három pont sorsát. Ehhez két gól és egy piros lap is kellett.
Szerző: Dudás Gábor 2021. április 4., vasárnap 18:48

I. félidő:

Ferencvárosi mezőnyfölényt hozott az első játékrész, több lehetőségük is volt a vendégeknek, de a Budafok sem volt veszélytelen a kapura, sőt!

Az első helyzet például a hazaiaké volt: a 14. percben Medgyes hosszú indítását remekül vette le Kovács, majd lőtt is balról, Dibusz azonban gyors vetődéssel kiütötte a labdát.

Öt perccel később, egy ügyes Uzuni-Tokmac kombináció végén előbbi lőtt jobbról, éles szögből, Bese azoban remekül védte a bal alsót. A 25. percben aztán ennél is nagyobb bravúrt kellett bemutatnia az U21-es válogatott kapusának: egy jobb oldali szabadrúgás után Haratin fejelte vissza a labdát, Uzuni pedig egyből lőtt 7 méterről, de Bese bravúrral hárított.

Az első félóra végén Botka veszített labdát, ebből megindult a Budafok, Kulcsár passzolt ügyesen Lőrinczyhez, aki egy csel után lőtt 17 méterről, alig a bal kapufa mellé.

A 42. percben Boli vezethette a labdát három védő és Uzuni társaságában. Végül lőtt az afrikai támadó, 11 méterről a bal kapufa mellé, pedig egy passzal alighanem jobban járt volna a csapata. 0-0 volt így a félidő.

II. félidő:

A szünet után a Budafok kezdte aktívabban, de aztán nagyjából hat perc alatt minden eldőlt - a Ferencváros javára. Az 55. percben Uzuni lövésébe Huszti kézzel kapott bele. A Fradi 11-est, a bekk pedig sárgát kapott, Uzuni pedig magabiztosan lőtte be a büntetőt (0-1).

Három perccel később némi kakaskodás végén a piros lap villant. A ferencvárosiak azt nehezményezték, hogy a Budafok játékba hozta a labdát, miközben Civic a földön volt. Emiatt Haratin lökte fel Kulcsárt, majd Tokmac és Huszti is "beszállt", utóbbiak sárgát is kaptak, és mivel a fiatal védőnek már volt ilyen, mehetett zuhanyozni.

A 61. percben pedig jött a második FTC-találat is: előbb még nagy bravúrral védett Bese egy Romicon megpattanó labdát, de a kipattanóra érkezett Boli és közelről a hálóba lőtt (0-2).

Innentől kezdve pedig végképp az történt a pályán, amit az FTC akart, a hazaiak fiatal csapatát megtörte a két gól és a kiállítás. A vendégek több helyzetet is kidolgoztak, de vagy nem voltak elég pontosak a befejezések, vagy épp Bese volt a helyén. A 88. percben aztán a csereként beállt Sigér egy szöglet után, láványos mozdulattal húzta a labdát a hálóba, majd egy másik cserejátékos, a grúz Kharaishvili egy szép fejessel alakította ki a 4-0-s vendéggyőzelmet.

Az FTC így lassan már matematikailag is bajnoknak mondhatja magát, a "koronázására" akár 1-2 héten belül is sor kerülhet. A Budafok viszont egyre nehezebb helyzetben és kiesőhelyen maradt.

OTP Bank Liga, 27. forduló:

Budafok - Ferencváros 0-4 (Uzuni 55. - 11-esből, Boli 61., Sigér 88., Kharaishvili 90.)

Piros lap: Huszti A. (Budafok, 58.)

A meccs közvetítése percről percre itt!

Budafok: Bese - Huszti A., Romic, M. Nikolic, Medgyes - Csonka, Oláh B. - Lőrinczy (Takács R., 65.), Kulcsár K. (Iharos, 60.), Skribek (Soltész, 81.) - Kovács D. (Fekete, 81.)

FTC: Dibusz - Lovrencsics (Wingo, 80.), Blazic, Botka, Civic - Haratin, Laidouni - Uzuni (Khariashvili, 71.), Tokmac (Isael, 64.), Mak (Sigér, 64.) - Boli (Baturina, 71.)

Korábban:

Kisvárda - MOL Fehérvár 0-0

Később: 

19:15: Puskás Akadémia - Mezőkövesd

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz