Mint ismeretes, a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában a Ferencváros 4-1-es vereséget szenvedett a Puskás Arénában a Juventustól.

A szerdai találkozót követően az FTC magyar válogatott középpályása is értékelt az M4 Sportnak.

Sigér Dávid (FTC):Úgy gondolom, jól kezdtünk és sikerült megvalósítani azt nagyon sokáig, amit akartunk. És később is, bár az nem volt betervezve, hogy kapunk négy gólt…ami meg is fogta a csapatot, de próbáltunk tovább menni, hogy legalább a szépítő gól meglegyen. Nagyon érdekes volt, hogy bár csak a stadion 30 százalékában lehettek szurkolók, mégis olyan atmoszféra volt, hogy nem hittem a fülemnek, néha alig hallottuk egymást a pályán, ordítanunk kellett a mellettünk lévőnek is. Sajnálom persze, hogy nem lehetett telt ház, de nagyon örülök annak, hogy legalább ennyi ember kijöhetett, és így szurkoltak. Nagyon hálásak vagyunk nekik. Nem gondolom, hogy az első gól sok mindent megváltoztatott volna, mi utána is próbáltuk passzokkal felépíteni a támadásainkat, nem rugdostuk előre a labdát, még akár hátul is bevállaltunk olyan átadásokat, amik túlzásnak tűntek, de amikor bejöttek, az önbizalmat adott a csapatnak. Sajnálom, hogy nem tudtunk jobb eredményt elérni, én is úgy érzem, hogy benne volt, bár az is igaz, hogy nem volt túl sok helyzetünk. Nekünk még nagyon új ez a BL, reálisan kell nézni a dolgokat, nem véletlen azért, ha rúgnak nekünk akár négy gólt is az ilyen szintű csapatok.

Sigér megkapta azt a felvetést is, miért “ajándékozott” kvázi két gólt a Ferencváros a Juventusnak?

Azt szerették volna látni inkább a nézők, hogy rugdossuk fel a labdákat, amikből ők építenek fel támadásokat? Ha abból rúgják a gólokat, annak jobban örülnek? Szerintem inkább vállaljuk fel az ilyen játékot, ha sikerül, sikerül, ha nem, akkor nem.

Nyilván nem akartunk nekik gólokat ajándékozni, kicsit gyorsulni kell, fejben és mozgásban is. De fel kell ezt vállalni, bátran kell játszani, mert ezzel lehet fejlődni, ebből lesz futball.

A zöld-fehérek becsületgólját szerző csatár szerint vszont igenis számított, hogy a Juventus már a 7. percben előnybe került.

Franck Boli:Jó, hogy itt voltak a szurkolók, hogy előttük játszhattunk. Ez egy fantasztikus élmény volt, amiben nincs részünk minden szezonban. Élveznünk kell, hogy itt vagyunk, bármi is történik, nyerünk vagy veszítünk. Ez is egy különleges találkozó volt. Az a csapat, amely már a 7. percben megszerzi a vezetést, az különösen nagy előnyt élvez, mi hacoltunk, próbáltunk visszajönni, de nehéz dolgunk volt, mert folyamatosan a Juventusnál volt a labda. Sokat kellett védekezni ez rengeteg energiát felemésztett, így nehéz volt gólt szerezni. (M4 Sport)

Rebrov az 1-4 után: “Fáradtak vagyunk, két buta gólt kaptunk”

Bajnokok Ligája, 3. forduló

Ferencváros – Juventus 1-4 (Boli 90., ill. Morata 7., 60., Dybala 73., Dvali 81. – öngól

A meccs minden fontos pillanata percről percre itt! | Beszámoló itt! 

Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Dvali, Botka (Heister, 68.) – Sigér, Haratin, Somalia – Zubkov (Uzuni, 80.) Isael (Boli, 73.), Tokmac (Mak, 73.)

Juventus: Szczesny – Cuadrado (Frabotta, 76.) Bonucci, Chiellini, Danilo – Ramsey (McKennie, 53.), Arthur (Bentancur, 46.), Rabiot – Ronaldo, Morata (Dybala, 67.), Chiesa (Bernardeschi, 76.)