A Gazzetta dello Sport “Juve-pókert” említ a meccs kapcsán, utalva a négy vendéggólra, miközben kiemeli a duplázó Morata és a csereként beállva “másfél” gólt szerző Dybala teljesítményét is. A lap megjegyzi, hogy rendkívül fontos három pontot szerzett a Juve, amely ezzel már öt ponttal vezet a Dinamo-FTC páros előtt, azaz nagy lépést tett a legjobb 16 közé jutás felé a BL-ben. Az első félidő kapcsán azt írják, hogy a remek formában lévő Morata szép gólt szerzett, és bár utána némi lélegzetvételhez és kisebb lehetőségekhez is jutott a Ferencváros, “a Juventus nem a magyar bajnok kategóriája”. Blazic Ronaldóval szemben bemutatott szerelését pedig “csodálatosnak” nevezték. A második félidő kapcsán azt írják, már a 60. percben, Morata második góljánál eldőlt minden, majd Blazic és Dibusz nagy hibája után már nem osztott-szorzott Boli szépítő találata.

A Corriere della Sera szerint a “mágikus” Morata, illetve Dybala elég is volt ahhoz hogy a Juve “a magyarok” fölé kerekedjen, ráadásul a spanyol “lovagként” is viselkedett, amikor Ronaldónak gólpasszt akart adni lövés helyett a végül Blazic remek szerelésével végződött akciónál. A 4-1-es vendégsikerrel a lap szerint el is dőlt, melyik két csapat jut tovább a csoportból. “A nehéz talajú pályán a Juventus még nehezebbé tette a mérkőzést a Ferencváros számára komoly labdabirtoklási fölényével” – írják, hozzátéve, hogy Dibusz két gólt érő hibájánál (itt a magyar kapust érezték vétkesnek a 3. és a 4. találatnál is) már a “luxuscsere”, Dybala volt a pályán.

A Corriere dello Sport szerint szinte csak pozitívumokat lehet felsorolni a budapesti találkozó kapcsán, kezdve a Ferencváros meggyőző megverésétől a találkozó önbizalom-növelő hatásáig, Morata két góljáig és Dybala eredményes visszatéréséig.

A Fradi kapcsán úgy fogalmaznak, hogy bár voltak időszakok a mérkőzésen, amikor a közönsége által hajtva, vagy épp amiatt, hogy a Juventus picit visszább vett a tempóból, veszélyesebb támadásokat tudott vezetni, összességében egy könnyű és kissé szerencsétlen ellenfél is volt.

Portada de Corriere dello Sport (Italy)

A Tuttosport egyenesen “túl puhának” nevezte a Ferencvárost és megszólaltatta a torinóiak világbajnok klubikonját, Giorgio Chiellinit is. “A mérkőzés nekünk köszönhetően elég egyoldalú lett. Jól futballoztunk és jól is kezdtünk, picit meg is pihentünk emiatt az első félidő második felében. A második játékrész elején viszont felpörgettük a tempót, megnyomtuk a meccset és újabb gólokat is szereztünk” – fogalmazott a bekk. A lap szerint a Ferencváros – és főleg a védelme – “kedves tiszteletet” tanúsított a Juventus felé a neki ajándékozott két góllal, majd a hajrában a vendégek koncentrációja is lankadt Boli találatánál.

A La Repubblica szerint némi szerencse is kellett a Juventus sikeréhez, például abból a szempontból, hogy a torinóiaknak mázlijuk volt a Ferencváros pontatlanságával, amikor 0-1 után feljött a magyar bajnok. A Football Italia szerint az FTC hátsó alakzata és kapusa mintaszerű hibákkal segítette gólokhoz a Juventust, a Sky Sport Italia pedig Paulo Dybalát idézi, aki viccese megkérte az UEFA-t, hogy adja neki a végül Dvali öngójának elkönyvelt találatot is.

BL: Rémisztő szóviccel ünnepli a Juve a Fradi-verést– minden az FTC csoportkörös szerepléséről itt!