Rossi előre is bocsánatot kért Andorrában: "Vannak, akik csak arra várnak, hogy hibázzunk"

Akárcsak San Marino ellen, Andorra vendégeként is kizárólag a három pont megszerzését tartja elfogadhatónak Marco Rossi, a két csapat szerdai világbajnoki selejtezőjére készülő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Dudás Gábor 2021. március 30., kedd 20:52
Akárcsak San Marino ellen, Andorra vendégeként is kizárólag a három pont megszerzését tartja elfogadhatónak Marco Rossi, a két csapat szerdai világbajnoki selejtezőjére készülő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Szerző: Dudás Gábor 2021. március 30., kedd 20:52

"Leszek változások a csapatban, már csak amiatt is, hogy ez lesz zsinórban a harmadik meccsünk hat nap alatt, ráadásul sokat kellett utaznunk is.

De igazából nem számít az utazás, nem számít a műfű, semmi nem számít, nincs kifogás. Azért jöttünk ide, hogy győzzünk.

Ha lehet, jó játékkal, de a lényeg, hogy három pontot szerezzünk, ezzel mindannyian tisztában vagyunk. Nagyon bízom a játékosaimban, nem csak azt tudom, milyen futballisták, hanem azt is, hogy milyen emberek. Jó focisták mind, és jó  hozzáállásuk is, épp emiatt soha nem fogják alábecsülni az ellenfelet. Tiszteljük Andorrát és minden riválisunkat. És megfelelően felkészültünk a mérkőzésre" - nyilatkozta keddi sajtótájékoztatóján az olasz szakember.

A tréner újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a 2017-es 1-0-s andorrai győzelemmel zárult összecsapáson a mostani keretből mindössze négyen voltak itt, de a most keretben lévő 21 futballistában ugyanúgy ég a bizonyítási vágy.

Marco Rossi a hiányzókról, a klubcsapataikba visszarendelt Willi Orbánról, Gulácsi Péterről és Sallai Rolandról szólva elmondta, a válogatott az elmúlt időszakban többször is bizonyította már, hogy csapatként erős, ennek is köszönhetően rendre meg tudta oldani például Szoboszlai Dominik pótlását is.

A szövetségi kapitány megjegyezte, néha úgy érzi, néhányan arra várnak, hogy hibázzon a csapat, és ezért kritizálni lehessen, pedig szükséges lenne az összefogás annak érdekében, hogy a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon a címvédő Portugáliával, a világbajnok Franciaországgal és Németországgal felvegye a versenyt.

- Az eredmény sok mindenen múlik majd, van, amit csak mi tudunk irányítani és más nem. A megfelelő hozzáállás az elvárt a csapatnál, akkor is, ha esetleg nem játszunk olyan jól. Tudom, hogy a San Marino elleni meccs alatt már voltak, akik kritizáltak, mert azt gondolták, úgy játszunk majd, mint Brazília és tíz gólt kell lőnünk. Az eredmény lehetett volna hat vagy hét null is, de ok, elfogadom a kritikát, ha nem olyan látványos a játék, mint ahogy várják. De nekem a három pont a legfontosabb, úgyhogy ha nem olyan szép, ahogy focizunk, előre is bocsánat, de engem csak a győzelem érdekel.

Az a jó a csapatnak, ha mindenki mögötte áll. De úgy érzem, vannak, akik csak arra várnak, hogy hibázzunk, és legyen okuk kritizálni minket. Ez nekem nagyon nem tetszik. Össze kell fognunk a jövőben, főként a következő négy tétmeccsünkre, a vb-selejtezőre és a három Eb-csoportmeccsünkre. Ha nem leszünk együtt, akkor nehéz lesz...

A játékosok közül Dibusz Dénes vett részt a sajtótájékoztatón, a Ferencváros kapusa elmondta, hasonló mérkőzésre számít, mint San Marino ellen, ugyanakkor Andorra képes agresszívabban futballozni, mint a vasárnapi rivális. Hozzátette, ezzel együtt is bízik benne, hogy a magyar válogatott jóval többet birtokolja majd a labdát, remélhetőleg még az első félidőben vezetést szerez, és végig kontrollálva a mérkőzést gyűjti be a három pontot.

"Még egyszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba" - fűzte hozzá a kapus, reagálva a 2017-es összecsapásra, amelyen nem volt ott, de mint válogatott játékos, dühös és csalódott volt.

- Akkor nagyon sok hiányzója volt a csapatnak. Az akkori szövetségi kapitány megállapodott a klubedzőkkel, hogy akik a nemzetközi porondra kvalifikáltak, akkor azoknak a szerepeltetésétől, illetve behívásától eltekint erre a mérkőzésre, és nyilván én is akkor éppen a pihenőmet töltöttem és a mérkőzést televízión keresztül követtem. Nyilván engem is nagyon meglepett és nagyon rosszul érintett az, hogy 1-0-s vereséget szenvedett a csapat, és mivel az ember a csapat tagjának érzi magát akkor is, amikor esetlegesen nincs keretben, nagyon csalódott és mérges voltam, és úgy voltam vele, igen, hogy lehet, hogy jobb lett volna itt lenni, és bár nyilvánvalóan a Gula védett volna ettől függetlenül is, de hátha bármiben meg lehetett volna változtatni az események folyását. Sajnos ez akkor így alakult. De nekünk most az a dolgunk, hogy még egyszer ugyanabba a folyóba ne lépjünk bele és tényleg nagyon komolyan vegyük ezt a mérkőzést, tiszteljük az ellenfelet, azért látjuk azt, hogy képesek stabilan védekezni, agresszívan tudnak játszani, és nyilván azért a hazai pálya és a műfű is az ő oldalukon áll. Nekünk ezt minél előbb meg kell szoknunk és tényleg egy magabiztos játékot nyújtva kell begyűjtenünk a három pontot.

A magyar válogatott a múlt héten a lengyelek elleni hazai 3-3-as döntetlennel kezdte a sorozatot, majd San Marino otthonában diadalmaskodott 3-0-ra. Az Andorra vendégeként sorra kerülő összecsapás 20.45 órakor kezdődik szerdán. (MTI / csakfoci.hu)

A magyar válogatott várható kezdőcsapata (az MTI szerint): Dibusz Dénes - Botka Endre, Szalai Attila, Lang Ádám, Fiola Attila, Lovrencsics Gergő - Nagy Ádám, Kleinheisler László - Varga Roland, Varga Kevin - Szalai Ádám

Neked ajánljuk
Átigazolások
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
REAC
Urbán lehet az edző
Sajtóhírek szerint Urbán Flórián veheti át a harmadosztályban szereplő rákospalotaiak irányítását.
Tovább az összes átigazoláshoz