Fotó: www.mlsz.hu

Honvéd-Vidi: Ilyen január óta nem történt Nikoliccsal, Gróf kihagyja a meccset – ezt várják az edzők a döntőtől

Megtartották a 78. Magyar Kupa-döntő előtti sajtótájékoztatót, ahol a két csapat vezetőedzője mellett két játékos, Gazdag Dániel és Juhász Roland is elmondta várakozásait. A Honvéd középpályása revánsot venne a bajnoki vereségekért, míg a Vidi védője biztos benne, hogy folytatja a pályafutását a következő szezonban is.
Nyikes Zoltán 2019. május 24., péntek 15:07
Fotó: www.mlsz.hu
Megtartották a 78. Magyar Kupa-döntő előtti sajtótájékoztatót, ahol a két csapat vezetőedzője mellett két játékos, Gazdag Dániel és Juhász Roland is elmondta várakozásait. A Honvéd középpályása revánsot venne a bajnoki vereségekért, míg a Vidi védője biztos benne, hogy folytatja a pályafutását a következő szezonban is.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. május 24., péntek 15:07

A MOL Vidi FC és a Budapest Honvéd vezetőedzője is jó hangulatot, egyben nehéz mérkőzést vár szombat este a Groupama Arénában, ahol a két együttes a labdarúgó Magyar Kupa döntőjében találkozik egymással. A 78. hazai kupadöntő pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott, több mint 10 ezer jegy már elkelt, a magyar szövetség (MLSZ) ugyanakkor minden érdeklődőt arra buzdít, hogy lehetőleg elővételben váltsa meg belépőjét a 19.30-kor kezdődő fináléra.

Marko Nikolic, a MOL Vidi FC vezetőedzője azt mondta, kiemelten fontos mérkőzés lesz számukra a kupadöntő, mivel ezt a trófeát eddig csak egyszer sikerült megnyernie a csapatnak.

"Megkoronázhatnánk ezzel az egyébként nagyon jól sikerült szezonunkat, amelynek része volt az Európa-liga-menetelés, a második hely a bajnokságban, és a hazai kupasorozatban a döntőbe jutás" – jelentette ki a szerb szakember, aki dicsérte az ellenfelet, kiemelve, hogy a Honvéd mindig kellemetlen rivális, amelynek ráadásul az OTP Bank Liga egyik gólkirálya, Holender Filip is a tagja.

"Hasonlóan készültünk erre a találkozóra, mint az El-meccsekre, ugyanakkor ki kell emelnem, hogy január óta most először fordul elő, hogy sérültünk és eltiltottunk sincs, így a legerősebb csapatunkkal tudunk majd pályára lépni" – mondta Nikolic. Külön hangsúlyozta: sikerült a fehérvári ultrákkal is egyezségre jutniuk, így a keménymag is a helyszínen buzdítja majd az együttest.

"Az utolsó négy bajnokinkon már a kupadöntőre készültünk, hiszen biztos volt, hogy másodikként zárunk a bajnokságban.

Hiszek a csapatomban, mint mindig, meg akarjuk nyerni a kupát" – tette még hozzá a szerb vezetőedző. A Honvédot irányító Supka Attila azt mondta, teljesen másképpen készültek a kupasorozat fináléjára, mint a bajnoki meccsekre.


Az MK-döntő két vezetőedzője. Fotó: www.mlsz.hu

"Az első számú célunkat, a nemzetközi kupaindulás kiharcolását elértük, és az elmúlt héten a következő cél, a Magyar Kupa megnyerése lebegett a szemünk előtt, ennek megfelelően végeztük el az edzésmunkát" – mondta az 56 éves tréner, aki 2007-ben már nyert Magyar Kupát, éppen a Honvéddal.

Úgy gondolom, egy ilyen sorozat döntőjében nincs esélyes, vagy kevésbé esélyes csapat.

"A bajnokságban három meccsen háromszor kaptunk ki a Viditől, de azt gondolom, meccsről meccsre jobb teljesítményt nyújtottunk, most itt a kiváló alkalom, hogy visszavágjunk a bajnoki vereségekért" – jelentette ki Supka, aki hozzátette, amennyiben a kapus, Horváth András megfelelő állapotban lesz, úgy a kezdőcsapat tagja lesz a döntőben is Gróf Dávid helyett.

A sajtótájékoztatón Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője bejelentette, hogy az idei évtől a győztes csapat nemcsak a Magyar Kupa vándorserlegét, hanem annak egy méretarányosan mindenben megegyező, kicsinyített mását is megkapja, de ez utóbbit meg is tarthatja. A szombat esti döntőn az év játékvezetőjének választott Iványi Zoltán fújja majd a sípot.

A játékosok várakozásai

Juhász Roland, a Vidi csapatkapitánya: "Alapvetően a felkészülésünk nem változott, a szokásos heti ritmusban edzettünk végig. Nem lehet kiindulni az egymás elleni bajnoki meccsekből, nem szeretek a múlttal foglalkozni. Ahogyan a vezetőedzőnk is elmondta, eddig egyszer sikerült elhódítania a Vidinek a Magyar Kupát, ezt a számot szeretnénk most megduplázni. Az elmúlt egy év remekül sikerült, hiszen előbb megnyertük a bajnokságot, majd az EL-csoportkörbe jutottunk, most pedig az MK-sikerrel feltehetjük az i-re a pontot. Volt olyan csapatom is, amelyben 60-nál is több mérkőzést játszottam egy szezonban, én jobban is szeretek meccset játszani, mint edzeni. Nem érzem magam fáradtnak, vidéki parasztgyerekként jó géneket örököltem. Ha bármi jele lenne a fáradtságnak, abbahagynám a futballt, de mivel ilyen jól vettem ezt a szezont is, biztos vagyok benne, folytatom jövőre is."

Gazdag Dániel, a Budapest Honvéd középpályása: "A Vidi ellen  mindig rangadót játszunk, ez most is így lesz. A bajnokságban sajnos háromszor is kikaptunk tőlük, így ez egy remek alkalom lesz a visszavágásra. Bennünk vannak ezek a vereségek, de csak annyira, hogy szeretnénk revánsot venni, ez egy új meccs lesz."


Gazdag Dániel és Juhász Roland. Fotó: www.mlsz.hu
Olvastad már?
A Vidi edzőjét kiállították, de a fehérváriak ünnepelhettek a végén - minden a Honvéd-Vidi MK-döntőről itt!
A Budapest Honvéd tíz, a MOL Vidi FC négy év után jutott be újra a Magyar Kupa döntőjébe. A szombati finálé már mindkét sapatnál és szurkolóinál kiemelt téma, a készülődésből igyekszünk kivenni a részünket mi is.
Elolvasom

(MTI/csakfoci)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz