Az előző héten a Magyar Labdarúgó Szövetség edzőképzésének a keretein belül tartottál előadást. Milyen témában hallgathattak téged a kollégák és milyen visszajelzéseket kaptál?

– Az edzőképzés vezetője, Sisa Tibor kért fel, én nagyon szívesen tettem ennek eleget, az előadásom pedig a támadó felfogásról szólt labdával és labda ellen, ezen belül kiemelt téma volt a pressing ès a gegenpressing. Nagyjából 500 edző volt jelen, köztük nagyon sok NB I-es és NB II-es is, olyan ismerős kollégák, akik ellen korábban meccseltem. Azt azonban többször is jeleztem nekik már az előadásom elejétől fogva, hogy ez nem észosztás akar lenni, természetesen nem csak ez a felfogás létezik, hanem más koncepciók is. Ez csupán egy kis segítség volt azoknak a kollégáknak, akik ebbe az irányba érdeklődnek, ugyanis azt látom, hogy egyre többen próbálnak támadófocit játszani itthon, még ha továbbra is a biztonságos felfogás az elfogadottabb. Megosztottam az eddig tanultakat, a tapasztalataimat, ha valaki ebből tudott valamit meríteni, később pedig akár alkalmazni, az számomra is jó. Továbbá az is hasznos lehetett, hogy nem csak beszéltem, hanem törekedtem arra, hogy szemléltessem az elmondottakat. Több videós anyagot is levetítettem, valamint délután a Vasas Kubala Akadémia U17-es csapatával be is mutattunk néhány gyakorlatot. Ezúton is szeretném megköszönni az angyalföldi játékosok segítségét, abszolút odatették magukat a tréningen annak ellenére, hogy két nappal előtte játszottak egy bajnokit. Összességében pozitív visszajelzéseket kaptam a kollégáktól, érdeklődtek a téma iránt, több kérdést is feltettek az előadásom után, de például volt, aki felhívott és jelezte felém, hogy érdekes, hasznos volt.

Ha már szóba került ez a stílus, játszik jelenleg valamelyik csapat itthon ebben az általad kedvelt felfogásban?

– Ahogyan már említettem, az NB I-ben egyre több csapat játszik támadó felfogásban, talán a Mezőkövesdet tudnám kiemelni, annak ellenére, hogy kikaptak az utolsó két fordulóban. A másodosztályban az MTK Budapestet emelném ki, a kék-fehérek nem azt játsszák, ami az elmúlt tíz évben jellemző volt rájuk, most megpróbálnak letámadni, gyorsítani a játékot és minél előbb a kapu elé érni. Továbbá kiemelném a harmadosztályú Pécsi MFC-t, amely ugyanezzel a felfogással nagyszerűen szerepel.

Gyakran látni itthon meccseken, sokszor hírbe hoznak csapatokkal, legutóbb például a Vidivel. Volt-e az utóbbi időszakban olyan klub, amelyik ténylegesen érdeklődött irántad?

– Általában akinek nincsen csapata, azt mindenkivel szóba hozzák. Nemcsak Magyarországon voltam meccseken az utóbbi időben, hanem Angliában, Németországban, Ausztriában és Dániában is. Amikor otthon vagyok, egyből arról írnak a lapok, hogy valahova el akarok menni edzőnek, holott az csak azért van, mert kíváncsi vagyok arra, ki hogy meccsel, milyen állapotban vannak a csapatok, játékosok. Konkrétan nem tárgyaltam egyetlen klubbal sem az előző időszakban, persze voltak érdeklődések. Volt olyan hely, ahova szerettem volna menni, de nem kellettem, illetve olyan is, amit én mondtam vissza, miután megnéztem közelebbről a klubot és a körülményeket. Most jön a téli időszak, ilyenkor általában ahol elégedetlenek a csapat szereplésével, ott nagyobb a mozgás, de megkeresésem nem volt egyelőre. Persze én is szeretnék már újra dolgozni, úgy érzem itt az idő, hogy bekapcsolódjak a napi munkába, mert már hiányzik. De nem hajt a tatár.. Hogy Magyarországon az NB I-ben, NB II-ben, vagy esetleg külföldön jön össze, az majd kiderül.

Fotó: www.dvtk.eu

Tizenhat forduló után hogyan látod az NB I-et? A Fradi 4 ponttal vezet, egy meccsel kevesebbet játszva úgy, hogy a tavasszal már nem lesz érdekelt Európában. Ezt már csak a Ferencváros ronthatja el?

– Igen, mindenképp. Hatalmas lehetőséget szalasztott el a Fehérvár, hiszen ilyen esetben, amikor egy csapat a nemzetközi kupában szerepel, általában az szokott lenni, hogy többször is pontokat hullajt a bajnokságban, mint például a Vidi az előző idényben. Ahhoz képest számomra meglepő volt, hogy a Fehérvár produkálta a rossz őszt, a Fradi pedig az európai szereplés mellett tudta növelni a két csapat közötti különbséget. Nyilván korai lenne még kijelenteni, hogy a bajnokság eldőlt, de most már a Fradin múlik, neki kell hibáznia ahhoz, hogy valaki utolérhesse. Lehet, hogy a Vidi tavasszal jobban fog szerepelni az új edzővel, de szerintem a Ferencváros meg fogja nyerni bajnokságot. Számomra óriási csalódás volt a Vidi játéka az elmúlt fél évben.

Miben jobb a Fradi a Vidinél és fordítva?

– A Fehérvárnál ugyan vannak jó játékosok, a minőség megvan, de ez a hátulra beállós, védekező stílus, ami az edzőváltásig jellemző volt, nekem nem tetszik, érthetetlen volt számomra ez a felfogás. A Fradi felvállalta a támadófutballt annak ellenére is, hogy szerda-szombat, vagy csütörtök-vasárnap ritmusban voltak meccsei, jobb focit játszott. Hangsúlyozom, ez csak az én véleményem, az én felfogásom alapján látom így, ez nem azt jelenti, hogy én látom jól.

Melyik együttes számodra a pozitív és negatív meglepetéscsapat?

– A pozitív mindenképpen a Mezőkövesd, Kuttor Attila nagyon jó munkát végez, le a kalappal előttük, látványos, amit csinálnak. Arra konkrétan nem tudnék válaszolni, hogy ki a negatív meglepetés. A ZTE és a Paks 2-2 győzelmével annyira besűrűsödött a tabella hátulja, hogy az utolsó 5-6 csapat igencsak csipkedni fogja magát, hogy elkerülje a kiesést, de ez jót tesz a bajnokságnak, izgalmassá fogja tenni. A Kaposvárnak rosszul jött, hogy hiába verték meg a DVSC-t, a konkurens csapatok is három ponttal gazdagodtak. A somogyiaknak egy sorozatot kell kiépíteniük, amire talán egy jó felkészülés után lesz lehetőségük, de az biztos, hogy olyan extrát kell nyújtaniuk a bennmaradáshoz, ami nehéz, de nem lehetetlen. Csodák mindig is voltak, szóval miért ne Állandósítani kell a jó formát és egy kis szerencse is kell a Kaposvárnak a bennmaradáshoz. Izgalmas tavaszt vetít elő a kiesés ellen folyó harc is.

NYIKES ZOLTÁN