DVSC–Budafoki MTE

Új, teszten lévő védővel, a 24 esztendős, francia-kameruni Sylvain Deslandes-dal és a frissen igazolt középpályással, az északmacedón-spanyol David Babunskival a soraiban kezdte szombaton Telkiben a DVSC az NB I-től idén búcsúzott Budafok elleni felkészülési találkozót – írja a dvsc.hu.

A találkozó gyors gólváltással kezdődött, a 4. percben Korhut Mihály eladott labdája után Kovács Dávid egy távoli íveléssel szerzett vezetést a Budafoknak (0-1), amit az 5. minutumban Dzsudzsák Balázs remek passza után Sós Bence révén egyenlített ki a DVSC, a szélső balról, 11 méterről lőtt a hosszúba (1-1). A folytatásban is változatos volt a meccs, ha alkalom nyílt rá, mindkét csapat igyekezett gyorsan az ellenfél kapujához érni. A 21. percben ez Dzsudzsák Balázsnak sikerült, akinek 17 méteres lövését bravúrral védte Bese.

Az első félidő második felében inkább a Loki dolgozott ki lehetőségeket, a 30. percben egy szép támadás végén Sós Bence nem sokkal lőtt mellé, majd nem sokkal később ismét Dzsudzsák Balázs veszélyeztetett távolról. A 45. percben az előnyt is magához ragadta a DVSC, Kusnyír Erik tört előre, jól ugratta ki Bárány Donátot, akinek centerezését követően Sós Bence higgadtan használta ki a ziccert, így duplázott (2-1).

Szünet után Tomas Kosicky és Marko Nikolic kivételével egy másik Loki lépett pályára, Ugrai Roland és Soltész Dominik pedig már a játékrész elején célba vette a budafoki kaput. Ők nem találtak be, mint ahogy a 61. percben Szécsi Márk lehetősége sem végződött góllal, nem úgy a 69. perc eseménysora, amikor egy kavarodás után 8 méterről Tischler Patrik lőtt a hálóba (3-1). A mérkőzés utolsó negyedében is a DVSC tartotta kontroll alatt a mérkőzést, azonban több találat már nem esett.

Felkészülési mérkőzés, Telki

Debreceni VSC–Budafoki MTE (NB II) 3-1 (Sós 5., 45., Tischler 69., ill. Kovács D. 4.)

DVSC 1. félidő: Kosicky – Kusnyír, Nikolic, Deslandes, Korhut – Varga J., Dzsudzsák – Pintér, Babunski, Sós – Bárány.
DVSC 2. félidő: Kosicky (Hrabina) – Poór, Nikolic, Baráth, Ferenczi – Bódi, Gyönyörű – Ugrai, Szécsi, Soltész D. – Tischler.

Budafok: Bese – Margitics, Jagodics, Fótyik, Kotula, Nándori, Soltész I., Papp, Zuigeber, Szabó M., Kovács D. Csere: Horváth A., Szalai, Horgosi, Khiesz, Medgyes, Fekete, Micsinai, Farkas, Takács, Györe, Mervó.


Újpest–Diósgyőr

A diósgyőri klubhonlap tudósítása szerint az első helyzet a 13. percben a hazaiak előtt adódott, amikor Beridze lőtt a kapu mellé 6 méterről egy akció végén, de néhány perccel később a túloldalon is veszélyes lehetőség alakult ki, méghozzá az új szerzemény, Könyves Norbert révén, aki 20 méterre az újpesti kaputól lőtt kapufát.

A 21. percben egy bedobást követően szabálytalankodtak a 16-oson belül Könyvessel szemben, a megítélt tizenegyest a sértett a kapu közepébe lőtte félmagasan. A gól után az Újpest percei következtek: előbb egy szögletből Diaby fejelt centikkel a kapu fölé, majd Stieber lőtt laposan hét méterről a diósgyőri kapura, de Póser bravúrral lábbal védett.

Mindkét csapat alaposan átalakult a második félidőre, ahol az első helyzetet az újpestiek dolgozták ki: egy hazai támadás végén Beridze tekert kapura 16 méterről, de Póser “nőtt 10 centit vetődés közben” és bravúrral kitornázta a labdát az alapvonalon túlra.

A 78. percben Simon Krisztián 20 méterre a kaputól átvette a labdát, egyet tolt rajta és nagy gólt lőtt Borsos kapujának jobb oldalába. A hajrában főként diósgyőri lövések következtek, Könyves, Hornyák és Eperjesi is kísérletezett, de nem született újabb találat.

Felkészülési mérkőzés, Újpest

Újpest FC–Diósgyőri VTK (NB II) 1-1 (Simon 78., ill. Könyves 21. – 11-esből)

Újpest: Pajovic – Pauljevic (Szakály, 46.), Kastrati (Csongvai, 46.), Koutroumpis, Diaby (Bjelos, 64.), Antonov (Katona, 46.) – Onovo (Simon, 46.), Mitrovic (Viana, 46.), Stieber (Fehér, 46.) – Beridze (Jevtoski, 72.), Tallo (Croizet, 46.).

DVTK: Póser (Borsos, 61.) – Polgár (Eperjesi, 46.), Hegedűs (Karan, 46.), Szatmári (Szűcs, 46.), Bokros (Bárdos, 46.) – Makrai (Zsolnai, 46.), Szeles (Oláh, 46.), Molnár (Suljic, 46.), Németh (Zsemlye, 46.), Jurek (Hornyák, 46.) – Könyves.