Váltás az egyik legnagyobb magyar fociakadémia élén – hivatalos

Simon Miklós veszi át a távozó Uwe Scherr helyét, így a Honvéd második csapatának vezetőedzője és a klub utánpótlás szakmai koordinátora lesz a jövőben a Magyar Futball Akadémia szakmai igazgatója.
Dudás Gábor 2020. október 16., péntek 18:00
Simon Miklós veszi át a távozó Uwe Scherr helyét, így a Honvéd második csapatának vezetőedzője és a klub utánpótlás szakmai koordinátora lesz a jövőben a Magyar Futball Akadémia szakmai igazgatója.
Szerző: Dudás Gábor 2020. október 16., péntek 18:00

A német Uwe Scherr helyére szakmai igazgatónak kinevezett Simon Miklós így nyilatkozott új pozíciójáról és a váltás okairól.

- Szerintem eddig hiányzott a rendszerből egy átmenet, egy kapocs az első csapat és az akadémia között, amely kapocs segít áthidalni ezt a nagyon szenzitív időszakot a gyerekeknél, amit az első csapatba lépés jelent. Ez a kapocs lehet az NB II-es kölcsönjáték, az NB III-as csapattal való edzés és játék, illetve az NB I-es csapattal való edzés, ezzel foglalkozni és utánkövetni, összetett feladat, és azzal, hogy a második csapat edzői és a Magyar Futball Akadémia szakmai igazgatói feladatát is ellátom, átláthatóvá teszi ezt a részt. Az elmúlt években Herczeg Vince, az MFA általános igazgatója egy nagyon jól működő rendszert rakott össze, nagyon jó szakembereket talált ehhez, és most Urbányi István érkezésével még jobban bele tudunk menni az apró részletekbe, korrigálni az esetleges hiányosságokat, és ebben sok lehetőséget látok még. A segítségemmel, a tudásom legjavával, a munkámmal, biztos vagyok benne, hogy tudok ehhez még hozzátenni - mondta a honvedfc.hu-nak Simon, aki arról is beszélt, milyen célokkal, tervekkel vág neki az új feladatkörnek.

- Akkor lennék elégedett, ha a kollégák azt éreznék, hogy segítséget kaptak, akár egy edzés, akár csak egy mondat formájában, amivel ők többek lettek. Szeretnék adni, szakmailag és emberileg is, szeretném átadni a tapasztalataimat a kollégáknak. És akkor lennék nagyon elégedett, ha elérnénk azokat a minimális változtatásokat, ami ahhoz kell, hogy nemzetközi szinten is topjátékos kerüljön ki az akadémiáról, akár külföldi első osztályba, akár külföldi akadémiára, akár úgy, hogy az első csapatban bemutatkozó játékosainkat komoly klubok felé tudjuk továbbértékesíteni. Nekem a Honvédban, az itt felnevelkedő fiatalok mindegyikét szinte a saját gyermekemként kell kezelni, és a legjobbat akarom nekik. Úgy érzem, hogy ez itt most adott, ha tudunk az álmaik megvalósulásában segíteni, és ez a klubnak is jó, akkor a kitűzött célok megvalósulhatnak. Ha a fiatalok felfelé áramoltatását, ha a kiugróan fiatal második csapatunkat nézzük, vagy éppen azt, hogy tizenkét játékost adtunk kölcsön az NB II-ben, és nemcsak kiöregedő, hanem U19-es futballistákat, akik játszanak is a klubjaikban, akkor ezek a célok nemcsak célok, hanem megvalósult célok lesznek a jövőben - tette hozzá.

Egy korábbi interjúnk a nemrég távozott Uwe Scherr-rel:

Olvastad már?
"Ha csak ordítasz a magyar játékosokkal, nem érsz el semmit" - interjú a Honvéd-akadémia német főnökével
Uwe Scherr, a Magyar Futball Akadémia szakmai igazgatója a csakfoci.hu-nak a magyar tehetségekről, a hazai utánpótlás sajátosságairól, az önbizalom hiányáról, a kiabáló edzőkről és szülőkről, és arról is, miért lettek a kezei alatt is dolgozott német tehetségekből világsztárok. Interjú.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz