Bő egy éve, amikor megérkezett, azt mondta, óriási kihívás és szép feladat a Honvéd akadémiáján dolgozni. Megkapta a kihívást? Egy év után hogyan látja, sikerült elérnie eddig, amit tervezett?

– Igen, megkaptam. Amikor idejöttem, remek lehetőségekkel bíró játékosokat láttam, akik szerintem előre is léptek ebben az idényben. De most arra kell törekedni, hogy a nemzetközi szinthez is közelebb kerüljenek a fiatalok, ez pedig egy igen nagy feladat mindannyiunk számára, ezen dolgozunk mindennap. Ugyan a Puskás-Suzuki Kupa nem a legjobban sikerült a számunkra, több külföldi szakemberrel, illetve játékos-megfigyelővel is beszéltem a torna folyamán, vannak játékosaink, akik iránt máris komolyabb bajnokságokból, például Németországból is érdeklődnek. Azt hiszem, ez egy jó visszajelzés a munkánk irányába.

Azt mesélték Önről, hogy meglepődött, amikor idejött és azt látta, mindenki csak a hibákért szól a játékosoknak, és ezen úgy próbált meg változtatni, hogy szinte csak a pozitív dolgokért szól, azokat emeli ki, azokon keresztül oktatja a játékosokat, hogy ki mit csinált jól.

– Ez igaz és mondhatom, hogy ez az egyik lényegi eleme a munkámnak, ezt a filozófiát próbáltam meghonosítani Kispesten. Egy vesztes meccsen is lehet pozitívumokat találni. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem kell beszélni a hibákról, sőt, de az a tapasztalatom, hogy ha gyerekekkel, fiatalokkal dolgozol, igenis pozitívnak kell maradnod velük szemben.

Ha csak ordítasz velük, szidod őket, kritizálsz, nem érhetsz el náluk és velük eredményeket.

Ezt Németországból hozta magával, ott ez a tipikus hozzáállás?

– Nem. Nekem viszont nagyon fontos, hogy megfelelő szociális kapcsolatot építsek ki a játékosokkal, csak így működhetnek jól a dolgok. Én azért vagyok itt, hogy a futballisták álmai valóra válhassanak, nálunk mindig a fiatal játékosok kell, hogy a középpontban álljanak. Ha viszont negatívumokkal bombázza csak az ember a játékosait, nem érhet el semmit, vagy azt a szintet biztos nem, amit szeretnénk.

“Ha itt úgy akarnék dolgozni, mint otthon…”

Foglalkoztatott és elismert utánpótlás-edző volt Németországban is, a Schalke utánpótlásában későbbi nagy sztárokkal dolgozhatott együtt. Miért jött akkor Magyarországra?

– Szeretem ezt a munkát és nagyon meggyőző volt Herczeg Vince, a Magyar Futball Akadémia általános igazgatója, amikor először beszéltünk. Volt bennem egy pozitív megérzés, megkérdeztem a családomat is, és itt is családias hangulat volt, ami nekem sokat számít.

A Honvédnál azt tartják, korábban talán hibáztak azzal, hogy a legnagyobb tehetségeket óvták a tehertől. Azt mondják, Ön pont fordítva gondolkodik erről, mondván a legnagyobb tehetségeket kell a legkeményebb próba elé állítani.

– Így van, ez is fontos kérdés. De ugyanígy lényeges, hogy a megfelelő csapatszellem is felépüljön, a legmagasabb szintre akkor jutnak el a játékosok egyénként, ha a csapategység is magas szinten működik. Erre jó példa a magyar bajnoki címet nyert U16-os csapatunk, ahol vannak tehetséges és nagyon tehetséges játékosaink is, akik csapatként és – ami nagyon fontos nekem – mosolyogva értek a csúcsra a korosztályban.

Németországban, majd az utóbbi időszakban Brazíliában és Ghánában is dolgozott az utánpótlásban. Mondja el, miben más egy magyar fiatal játékos, mint egy brazil vagy egy német, hol van több tehetség? Arányaiban össze lehet ezt hasonlítani?

– Nehéz. Brazíliában van 23 millió játékos. Ha az egyik nem felel meg, sorban állnak mögötte a többiek, ugrásra készen. Vannak furcsa szabályok is: például ha egy játékos el akar igazolni mondjuk októberben, annak semmi akadálya, nagyjából két hét múlva már pályán is lehet az új klubjában. Ezt a dolgot annyira nem értettem…de egy másik érdekes történet is volt: a Porto Alegrénél dolgoztam az utánpótlásban, a városi riválisunk pedig ugye a Gremio, amelynek az U19-es csapatában 80(!) játékos volt. Meg is kérdeztem az edzőjüket, hogy egyáltalán ismeri-e az összes játékosát…? Nem is nagyon adott erre választ, csak később, amikor elismerte, hogy nem igazán. Úgyhogy az egy teljesen más világ. Afrikában is rengeteg a tehetség és általában úgy futballoznak, mintha harcolnának a pályán. És ha látják – bár szerintem nem biztos, hogy szeretnék –, hogyan és hol él a többség, meg is érthetik, miért…és nekem ez a hozzáállás rendkívül szimpatikus. Nem panaszkodnak a pályák, az infrastruktúra miatt, nem érdekli őket, csak futballozni akarnak. Viszont elkövették itt is azt a hibát, amilyet például a Red Bull is elkövetett, de még többen is előttük, azaz hogy európai, német, illetve osztrák edzőket vittek az afrikai tehetségek mellé. Nem a szakértelmük miatt lett kudarc a dologból, hanem azért, mert a német és akár a ghánai kultúra egyszerűen nem tud mit kezdeni egymással.

De ezt elmondhatnám Magyarországon is: ha itt csak úgy akarnék dolgozni, mint ahogy otthon tenném, nem működne.

Úgyhogy Afrikában most próbálják olyan ex-játékosokra bízni az akadémiákat, akik helyiek, de játszottak Európában is.

“Tudnának mondani egy kiemelkedően tehetséges fiatalt?”

És a magyar tehetségek…?

– Vannak szerencsére, de jó lenne, ha még több és több is lenne belőlük. Viszont igazán a többiek felett álló, szupertehetséges játékost nagyon nehéz mondani. Önök tudnának mondani egy igazán kiemelkedően tehetséges fiatalt? Ugye, hogy nem könnyű? Remélem, azért lesz ilyen hamarosan, pláne a Honvédban. Kellenének olyan játékosok a válogatottakba is, akiknek az arcán az látható, hogy „Senki nem állíthat meg!” vagy hogy „Meglátod, egy nagy klubban fogok majd játszani”. Én ilyet egyelőre nem láttam. Ezért sem találunk egy nagy klubban sem magyar játékost. Az ugyanakkor elmondható itt Magyarországon, hogy a fiatalok akarnak tanulni, szeretnek edzeni és sokan a futballon kívül is képzik magukat, tudnak nyelveket, emiatt szerintem nyitottabbak is az új módszerekre. Kérdeznek és odafigyelnek.

Van, amiben speciálisak a magyar fiatalok, mondjuk az előző állomáshelyein tapasztaltakhoz képest?

– Igen és ezt hiányolom is belőlük.

Túlságosan csöndesek! Nincs igazán egy olyan vezéregyéniség sem közöttük a pályán, aki megmutatná a többieknek, hogyan mozogjanak vagy épp mit csináljanak a pályán, akik támogatják, ösztönzik a csapattársakat. Túl keveset beszélnek a magyarok. Hogy miért? Azt hiszem tudom a választ, hiszen rá is kérdeztem többször is. Gyerekként hozzászoktak, hogy az edzők kiabálnak velük, ha hibáznak, totálisan kiölik belőlük az önbizalmat – ami ugye teljesen ellentétes azzal, amit mi csinálunk.

És mennyire fontos az eredmény egy 13, 14,5,16, stb. éves fiatal esetében? Erről is megy ugye a vita.

– Ha a megfelelő önbizalom és tehetséges párosul a kemény munkával, a játékos és az edző részéről is, az eredmények már maguktól jönnek. Rendben, egy U19-es csapatnál azért picit már más a helyzet, hiszen ők már a felnőtt futball küszöbén állnak, ott már azért számít a játékos, a csapat eredményessége is. De a mi célunk a játékosok fejlesztése, hogy aztán a lehető legjobb megoldásokat válasszák majd a pályán. A legfontosabb cél a csapatszellem kialakítása, hogy a játékosok egymásért küzdejenek, hogy ne legyen féltékenység abból, ha az egyik játékos épp elmegy a válogatotthoz, a másik meg nem, vagy épp az egyik korosztályt válthat, a másik meg nem.

“Sajnos hiányoznak az alapok”

Bernd Storck és Michael Oenning is beszélt Önnel, mielőtt elvállalta a munkát. Mit mondtak a magyar fociról?

– Michael például azt mondta, hogy érdemes idejönni, de

arra is felhívta a figyelmemet, hogy sok játékosnál sajnos hiányoznak az alapok. Ez valóban így is van, sok itteni futballistánál jelent ez gondot meglátásom szerint.

Vannak azért kivételek, most például nálunk egy 13 éves srác, de már a jóval idősebbek technikai képzésén vehet részt, annyira tehetséges. Az, hogy például a labdakezelési alapok rendben vannak nála, már ahhoz is elég, hogy megtanulja, gyors mozgás mellett és igazán nagy nyomás alatt hogyan vegye át a labdát megfelelően.

Storck korábban többször is beszélt arról, hogy nem mindenki volt túl elfogadó a hozott módszereivel, elképzeléseivel szemben Magyarországon. Önnek voltak hasonló tapasztalatai?

– Igen, voltak, de meg is mondtam nekik, hogy mondják el nekem, mi a gondjuk. De összességében nem volt ezzel nagy gond a Honvédnál, nyilván nekem is az a legfontosabb, hogy megfelelő munkakapcsolat alakuljon ki a kollégáimmal. Ott van Farkas Tibor esete, aki egy 60 éves, tapasztalt edző (az U16-s gárda szakvezetője – a szerk.). Nem sokat tud angolul, mégis nagyon jól megértjük egymást, hosszú beszélgetéseink is vannak – oké, egy tolmács is besegít ilyenkor. Rá jellemző volt, hogy a csapatai hosszú passzos játékot játszottak inkább, de ha ma megnézi, nem lát már ilyet, képes volt ő is változtatni. Nekem nagyon fontos, hogy hatékonyan használjuk ki az időt, néha elég két-három mondat is ahhoz, hogy a kollégákkal fontos dolgokat beszéljünk át. Ez nálunk abszolút működik, a játékosok esetében is.

Van pár Németországban dolgozó magyar edző: Dárdai Pál Berlinben, Lőw Zsolt Lipcsében, de említhetnénk az Ausztriában, a válogatottnál edzősködő Szabics Imrét is. Őket mindenki szívesen látná itthon. Mit tanácsolna nekik? Maradjanak kint és tanuljanak vagy jöjjenek haza?

– Lehet, hogy megfordítanám a dolgot: hívjon ki magához 2-3 tehetséges fiatal magyar edzőt Dárdai a Herthához, hogy dolgozzanak vele, nézzék meg, hogyan működik a Bundesliga, az ottani edzésmunka, és akkor hazahozhatnák ők is a tudást. Ahogy látom, megvan az az edzőgeneráció már Magyarországon, amelynek jó érzéke van a focihoz, tanulni akar, mondhatni éhes a tudásra a modern futball tekintetében.

A stadionok épülnek, fejlődik az infrastruktúra, most eljött az ideje annak, hogy megfelelően használják is őket a labdarúgás, a játékosok érdekében. Meg kell mutatni az edzőknek, hogyan használják fel megfelelően az új lehetőségeket.

“Itt úgy működik a fiatalok beépítése, ahogy mindenhol kellene”

A 2014-es Double Pass-jelentés az 5., a 2016-os a 3. helyre rangsorolta a Magyar Futball Akadémiát itthon. Utóbbiban bírálatként megjelent az is, hogy a klubok utánpótlásra vonatkozó stratégiája kevés helyen meghatározott és hogy nagyobb figyelmet kellene szentelni a fiatal játékosok első csapatba történő integrálásának tervezésére. Ez Önöknél hogyan áll most? Ha jól számoltam, 12 saját nevelésű játékos van a felnőtt keretben, illetve kapott több-kevesebb lehetőséget az NB I-ben.

– Egyértelműen úgy látom, hogy jól működik a Honvédnál ez a dolog. Banó-Szabó, Májer, négy ’99-es születésű futballista, mind ott voltak a felnőttcsapatnál. Szerintem itt úgy működik a fiatalok beépítése, ahogy mindenhol kellene. Németországban például picit sajnos az ellenkezője történik most ennek, szerintem sajnos ennek meg is lesz az eredménye, már akár a vb-n is, de láthatták, hogy a Bundesligában is mekkora szakadék nyílt a Bayern München és az üldözők között. Gond van abból is, hogy túl sokáig ünnepeltük a 2014-es világbajnoki címet is, vagy éppen abból, hogy megváltozott az edzőképzés rendszere is, szerintem nem jó irányba, megy is most erről a vita otthon. Rengeteg úgynevezett “laptop-edző” van Németországban, akik csak elméleti síkon kezelik az edzősködést és olykor nehezen érthető utasításokat adnak a játékosoknak…Jönnek vissza a régi edzők is, mint például Heynckes a Bayernhez. Hogy miért? Mert csak ők tudják kezelni azt a sok egót, ami a nagycsapatoknál megvan. Ezt egy laptop-edző aligha tudja megtenni. De azért vannak tehetséges fiatal trénereink is persze, lásd Julian Nagelsmannt a Hoffenheimnél, de nem biztos, hogy jó irányba mennek most a dolgok.

Évekig a Schalkénál volt különböző pozíciókban. Mely tehetségek dolgoztak a keze alatt, kire a legbüszkébb? Leroy Sané abban a korszakban volt nagyon fiatal.

– Sané is a játékosom volt többek között, de akire talán a legbüszkébb vagyok, az Sead Kolasinac (ma az Arsenal 24-szeres bosnyák válogatott védője – a szerk.). Amikor eljött hozzánk először, elég rossz álapotban volt, az első tesztmeccsén is csúnyán leszerepelt. Ennek ellenére volt benne valami, ráadásul nem is kellett érte sokat fizetni, úgyhogy leigazoltuk. Az első 2-3 hónapban semmit nem csinált, a remek testfelépítését nem használta ki, nem volt önbizalma, tényleg semmi extrát nem mutatott. Aztán átjött egyszer az irodámba, beszélgettünk és megkért, hogy segítsünk neki, hadd dolgozzon pluszban is akár. Innentől kezdve felfelé indult a pályája, egyszer a kapitány megsérült, ő kapta meg a karszalagot és soha többé nem is vehette le róla senki. Egy párharcot nem vesztett el onnantól kezdve, extra volt játékban, hozzáállásban, mindenhogy. Sanéval is sokat dolgoztunk együtt, rá az volt jellemző, hogy rengeteget dolgozott a technikáján, a sebesség az adott volt nála. De hasonló volt a helyzet Neuer, Draxler vagy Max Meyer esetében is.

Náluk tehát az extra munka, a hozzáállás is nagyon kellett. A tehetség önmagában mire elég?

Néha szinte mindenre. De ha megnézzük, kiből lehet mondjuk NB I-es játékos mondjuk a Honvéd akadémiájáról: a tehetséges játékosból vagy abból, akinek jó a mentalitása? Nyilván az utóbbi a válasz. Ha meg mind a kettő megvan benne, akkor nem állítja meg senki, vár rá a nemzetközi karrier. 

Bejelentkezett a Bayern is

Azt hallani, hogy a Honvédnál azért került képbe, mert az akadémia vezetői is látják, hogy sok játékost sikerült kinevelni az NB I-be, nemzetközi szinten kiemelkedő klasszisra viszont még várni kell, a szintet pedig az Ön közreműködésével is próbálják növel. 

– Vannak ilyen játékosaink, akikben megvan erre a lehetőség, talán várni kell még rájuk 2-3 évet, de eljöhet az idejük hamarosan, hagyni kell „úszni” őket. Biztos vagyok benne, hogy a 15-16 éves játékosaink többségéből NB I-es futballista lesz, nekünk viszont azon kell dolgoznunk, hogy még annál is többre vihessék közülük sokan, hogy kiléphessenek a nemzetközi porondra is.

Az U15-ös és U16-os csapat bajnoki címei mennyit jelentenek az akadémiának?

– Nekem biztosan sokat és a játékosoknak is. Rengeteget fejlődtek ezek a futballisták – elég , ha csak annyit mondok, hogy a Bayern megfigyelője kérdezett meg nemrég, hogy az egyiküket elhívhatja-e magukhoz. Azt hiszem, ez nem egy rossz visszajelzés.

Milyen színvonalú bajnokságokat nyertek meg ezek a csapatok?

– Azt hiszem, a csapatok egy része – mint a Honvéd – a Bundesliga fiataljai ellen sem vallanának szégyent. Talán nem végeznének az élmezőnyben, de biztos, hogy helytállnának.

NB I, Oenning és a magyar szülők

Az NB I-ről és annak színvonaláról van véleménye?

– Annyi meccset azért nem láttam. De elég nagyok a különbségek a csapatok között – itt azokra a klubokra gondolok, akik nagy pénzből gazdálkodhatnak. Az, hogy majdnem 20 pont van a második és a harmadik helyezett között, az nagyon sok.

Milyen kapcsolata van a Magyarországon dolgozó német edzőkkel?

– Szorosabb viszonyom leginkább Michael Oenninggel volt, őt meg ugye most elküldték…de viszonylag gyakran beszélünk Michael Borisszal, az U21-es válogatott edzőjével is, játékosokról, egyebekről. Hogy szeretik a játékosai? Persze, ő is a Schalkénál dolgozott…dicsérték egyébként a mi játékosaink is.

A magyar szülőkről milyen tapasztalatokat szerzett?

– Olyan ez itt is, mint mindenhol. Többnyire az apa helyezi a nyomást a fiúra, a játékosra, és nem könnyű ennek gátat vetni. Próbálok beszélni velük, megkérdezem némelyiküket, miért kiabálnak a gyerekkel, ha kikap a csapata, miért kell a hibáit felsorolni hangosan? Számomra ez elég buta dolog. Amíg a játékos 10 éves, az apa a sofőr. Amikor 13 lesz, az apa az edző és a sofőr is. 15-16 éves korban meg edző és menedzser is egyszemélyben. De így megy ez mindenhol a világon.

DUDÁS GÁBOR / MOKÁNY LAJOS