Az első NB I-es évében két derbit eldöntő Boli: "A Fradinak mindig győznie kell"

A Ferencváros elefántcsontparti csatára szerint Újpesten a szurkolók hiányában is megvolt a derbi-hangulat, legalábbis a pályán.
Dudás Gábor 2020. május 28., csütörtök 13:12
A Ferencváros elefántcsontparti csatára szerint Újpesten a szurkolók hiányában is megvolt a derbi-hangulat, legalábbis a pályán.
Szerző: Dudás Gábor 2020. május 28., csütörtök 13:12

Ritkán adatik meg egy játékosnak, hogy egy idényben kétszer is eldöntse góljával a Ferencváros és az Újpest rangadóját, Franck Bolinak viszont ez már rögtön az első NB I-es szezonjában sikerült.

A 26 éves csatár góljával győzte le a lilákat a Groupama Arénában a Ferencváros október 19-én , majd szerdán, a Szusza Ferenc Stadionban is a 7. percben született találatával verte az FTC 1-0-ra ellenfelét.

- Jó helyzetben voltam a gólom előtt, a legjobb helyen és időben kaptam a labdát, így alkalmam nyílhatott a befejezésre. Megmutattuk, hogy erős csapatunk van, de az ellenfelünk is keményen küzdött. Ami adódik egy lehetőség, azzal egyből élni kell, és mi pontosan ezt csináltuk. Bár a szurkolók nem lehettek itt velünk, a pályán azért érezni lehetett, hogy ez egy igazi derbi. Nagy harc volt a mai. Kilenc ponttal vezetünk, de nem lesz olyan, hogy könnyű mérkőzés, mert ellenünk mindenki meg akarja mutatni.

Bajnoki címvédőként az elsőtől az utolsó meccsig ugyanazzal a céllal lépünk a pályára: nekünk mindig győznünk kell

- mondta az elefántcsontparti támadó a fradi.hu-nak góljáról és a derbi-győzelemről.

OTP Bank Liga, a 20. fordulóból bepótolt mérkőzés:

Újpest – Ferencváros 0-1 (Boli 7.) – piros lap: Burekovic (Újpest, 91.)

A meccs krónikája percről percre itt!

Újpest: Pajovic – Balázs B., Ristevski, Heris, Burekovic – Obinna, Onovo (Koszta M., 85.) – Simon (Perosevic, 78.), Rácz B. (Calcan, 64.), Pauljevic (Zsótér, 64.) – Novothnny

FTC: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Botka, Civic – Sigér (Vécsei, 89.), Haratin – Zubkov (Skvarka, 83.), Isael, Tokmac (Somália, 68.) – Boli (Szignyevics, 83.)

Olvastad már?
Vignjevic: "A Fradi elleni játék elég az NB I-ben maradáshoz"; Rebrov: "Az Újpest futballozni is akart" - így látták az edzők a derbit
Az Újpest és a Ferencváros szakvezetője is elégedett volt csapata játékával, Vignjevic az első, Rebrov pedig a második gólt viszont hiányolta. Az ukrán megdicsérte a lilákat is.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz