Fotó: ujpestfc.hu

Újpest: Hiba volt Grzelak kinevezése? Az elnök már tudja, mit kell másképp csinálniuk

Ratatics Péter azt is elmondta, mi a cél a hátralévő három mérkőzésen.
Nyikes Zoltán 2025. május 5., hétfő 12:58
Fotó: ujpestfc.hu
Ratatics Péter azt is elmondta, mi a cél a hátralévő három mérkőzésen.
Szerző: Nyikes Zoltán 2025. május 5., hétfő 12:58

Hétfő reggel vált hivatalossá, hogy Damir Krznar veszi át Bartosz Grzelak helyét az NB I-ben hetedik helyezett Újpest FC vezetőedzői posztján. Ratatics Péter, a negyedik kerületi klub elnöke a horvát szakember bemutatása mellett az edzőváltást is megindokolta, továbbá a következő szezon nagy célkitűzéséről is beszélt.

– A klub megújulásában rengeteg olyan dolog van, ami a szurkolók és a közvélemény szempontjából nem annyira látványos, de rengeteg olyan háttérfolyamat és a hiányosságok pótlása indult el az elmúlt időszakban, amire hosszútávon szükségünk lesz. Sajnos ez a pályán az eredmények tekintetében nem látszódott, ilyenkor a vezetőség is folyamatosan mérlegel, nem csak az eredmények, hanem a játék képe alapján is következtetéseket vonunk le. Eljutottunk odáig, hogy a mostani szezonra vonatkozó terveink és a játék képe alapján nem azt láttuk, amit szerettünk volna. Damir Krznar személyében egy nagyon tapasztalt szakemberről van szó. Horvátországban a Dinamo Zagrebnél nemcsak játékosként, hanem edzőként is hosszú karriert futott be, hat bajnoki címet, négy kupagyőzelmet is elért, valamint a nemzetközi kupákban is nagyon jól szerepelt. Ez idő alatt a külföldi játékosok mellett a Dinamo Zagreb akadémiájáról kijövő tehetségek beépítésében is remekelt, ezek olyan képességek, amiket mi is szeretnénk meghonosítani Újpesten, egyre jobban támaszkodnánk az utánpótlásunkra – fogalmazott Ratatics Péter, az Újpest FC elnöke a hétfő délelőtti sajtótájékoztatón, majd hozzátette, a horvát szakember a nemzetközi színtéren is megállta a helyét, amit az bizonyít, hogy megnyerte a szlovén bajnokságot az NK Celjével.

Az elnök kiemelte, az új edző domináns futballra törekszik, agresszív szerepre tör elsősorban a támadásban, de a labdaszerzésben és az átmenetekben is. Ratatics elárulta, hogy egy plusz egyéves szerződést kötöttek a horvát szakemberrel, bíznak abban, hogy a klub fejlődése jó irányba tud haladni.

– Egy klubelnöknek azt is figyelnie kell, hogy egy edző képes-e győzni. Aki címeket tudott szerezni pályafutása alatt, abban benne van a győzni akarás és a győzelmi véna is. Nem vagyok a nagyon gyors személyi változtatások híve, abban hiszek, hogy közösen kell megtalálnunk a megoldást a problémákra. Viszont amikor azt láttuk, hogy nem tudunk kijönni a gödörből, és nem tudjuk megváltoztatni az energiaszintet a játékosok körében, a mentalitásban is egyre több probléma jött elő – ami részben az eredmények hiányának köszönhető –, akkor úgy gondoltuk, hogy eljött az az időszak, hogy a jövőre kell koncentrálnunk inkább. Az NB I jelenlegi állását értékelve úgy látom, hogy a következő szezonnak kell a szemünk előtt lebegnie. A következő három meccs arra is kiváló alkalmat nyújt Damirnak, hogy a játékoskeretet első kézből megismerje. Fel tudjuk mérni a játékosok mentális állapotát, ki az, akire a következő szezonban is tudunk számítani. Közösen tudjuk azonosítani azokat a pontokat, amik az ő játékstílusához, a keret megerősítése érdekében szükséges – vélekedett Ratatics.
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Szlovén másodedző jön
Ales Mertelj, az NK Maribor korábbi játékosa és másodedzője az Újpest FC-nél folytatja pályafutását.
Újpest
Krznar az új edző
Az Újpest bejelentette Damir Krznar érkezését. Az elsődleges feladat a keret megerősítése, hogy a következő szezonban elérjék a nagy célt, a nemzetközi kupaindulást.
Újpest
Az ex-Dinamo-edző jöhet
Az m4sport.hu információi szerint a Dinamo Zagreb, a Maribor és a Celje korábbi edzőjét, Damir Krznart nevezhetik ki hétfőn Újpesten.
Tovább az összes átigazoláshoz