Máté János a Csakfocinak adott interjújában többek között beszél arról, hogy:
- új öltönyt varratott magának arra a pillanatra, amikor aláírta a szerződését a Fradival,
- Détári egyszer valóban azt kérte tőlük, hogy vigyenek ki az edzésre székeket és padokat a kártyázáshoz,
- hogyan juttatta el őt a csillagokig Mátyus János,
- hogyan biztatta első fradis évében Böde Dánielt, aki volt, hogy Hulk Hoganes stílusban jelent meg az edzésen,
- mikről beszélt Kubatov Gábor elnök egy zártkörű megbeszélésen,
- túl sokat kértek érte, pedig vitte volna egy holland klub,
- Gyirmóton felajánlotta, ha kezdőként kap legalább 60 percet, de nem rúg gólt, akkor lemond az egy havi fizetéséről.
"A bokszedzőm szerint akár a profi szintet is megcélozhatjuk"
Két hete volt az első megmérettetésed egy új sportágban, bokszmeccsen. Hogy sikerült?
– Megosztott pontozással a rutinosabb ellenfelemet hozták ki győztesen, bár több szakértő szerint én nyertem. Fontos tapasztalatokat szereztem, és a meccs végén gratuláltunk egymásnak az ellenfelemmel, mert mindketten éreztük – amit a meccs után mások is megerősítettek –, hogy izgalmas mérkőzés volt. Ez csak még inkább felspannolt, és már el is dőlt, hogy a következő év elején lesz egy visszavágó. A Sparring Roadshow-t egyébként a Törteli Box Club szervezi, ahol amatőrök mérkőznek meg egymással, de egyáltalán nem veszi félvállról senki az egészet, nagy érdeklődés övezte az eseményt.
Hogyan jött képbe ez a sportág?
– Bokszedzésekre egyébként már korábban, játékosként is eljártam Mezőkövesden, de akkor az még csak egy kiegészítő edzés volt, egymás elleni bokszmeccsek sem voltak még akkor senkivel, hiszen vigyáznom kellett, hogy ne sérüljek meg. 2022 nyarán vonultam vissza, utána azonban még csak pár hónap telt el, de már hiányzott valamilyen sport, és elkezdtem járni Czirják András edzőmhöz és barátomhoz bokszedzésekre, ami ideális volt számomra, hiszen rugalmasan tudtam alakítani az edzésidőpontokat, nem úgy, mint korábban a fociban, amikor nem rajtam múltak a tréningek időpontjai.
Mi a célod ezzel? Megmarad hobbinak, vagy merészebb álmaid is vannak?
– Egy olyan típusú ember vagyok, aki mindenből próbálja kihozni a maximumot, 200%-on próbálok teljesíteni, bármibe is kezdek bele. Ugyanígy volt a futballban, és ugyanígy van jelenleg az üzleti vállalkozásaimban és a bokszban is. 40 éves koromig még van hat évem, sőt, mivel én nehézsúlyban vagyok, az előnyös is lehet, hiszen ez a súlycsoport olyan, mint a fociban a kapusok helyzete, hogy tovább tarthat a pályafutásuk ebben a kategóriában.
Az edzőm azt mondta, ha ilyen lelkesedéssel és ennyi energiát beleölve edzek és csinálom – például két héttel ezelőtt 13 edzésem volt egy héten, több mint profi focistaként –, akkor szerinte akár a profi szintet is megcélozhatjuk. Aztán majd meglátjuk, mi lesz belőle. A Sparring Roadshow szervezője sem hitte el nekem, hogy csak nemrégiben kezdtem el bokszolni és ez volt az első meccsem, azt mondta, olyan voltam, mint aki már évek óta ezt a sportot űzi.
Motivált vagyok, a Hajdúszoboszlói SE történetében egyedüli NB-s gólkirály vagyok, ha a boksz szakosztályban is sikerülne valamit alkotni az nagyszerű lenne. Tudom, szinte olyan idősen kezdtem el bokszolni, mint amikor mások már leginkább befejezik. Tudom, hogy limitáltak a lehetőségeim, mert nem 8 éves korom óta csinálom, de kihozom magamból és az adott helyzetből a maximumot. Kiváló edzőm van, Bernáth Pistivel szoktam együtt edzeni, aki most ismét magyar bajnok lett, illetve a HSE alelnöke Tumbász József, akit nem kell bemutatni szerintem, a legkomolyabb szinten küzdősportolt korábban.
Jelenleg van egy fuvarozó és költöztető céged, illetve egy ingatlanértékesítéssel foglalkozó céged is, mellette pedig bokszolsz. Hogy hogy nincs jelen az életedben a labdarúgás?
– Már játékosként is kerestem azokat a lehetőségeket, amikkel a futball utáni életet ki tudom tölteni, ezért próbáltam tudatosan felkészülni ezekre az évekre. Nem volt egyértelmű, hogy nem fogok labdarúgással foglalkozni a visszavonulásomat követően, sőt Sigér Dáviddal együtt utánpótlás-játékosok egyéni fejlesztésére vállalkoztunk, ahol az edzők aktív vagy volt labdarúgók. A legfontosabb az volt, hogy visszaadjunk valamit a sportnak, legfőképp a gyerekeknek. Nem vetettem el továbbra sem például azt a lehetőséget, hogy a jövőben gyerekekkel foglalkozzak edzőként, illetve elvégeztem korábban a Magyar Labdarúgó Szövetség sportvezetői képzését, volt is már egy felkérésem nagyjából 4-5 évvel ezelőtt, még játékosként, amikor egy feljutásra esélyes NB III-as csapat sportigazgatójának kértek fel, de végül nem úgy alakultak a dolgok. Nem tűnt el teljesen a foci az életemből, mai napig igyekszem minél több meccset megnézni, főleg a Ferencvárosét, de a többi excsapatomat is többnyire figyelemmel követem, aztán hogy esetleg a jövőben vállalni fogok-e még valamilyen szerepet, azt nem tudom kizárni.
"Akkor egy klub, a nevelőegyesületem kivételével minden NB I-es csapat tett nekem ajánlatot"
2008-ban bemutatkoztál az U19-es válogatottban, 19 évesen pedig az NB I-ben. Nagy tehetségnek voltál kikiáltva?
Három évvel azelőtt, hogy bemutatkoztam az U19-es válogatottban, az iskolai focinál még utoljára választottak és azt mondták, hogy álljak be a kapuba. Mindenki tudja, hogy kit választanak utoljára: a leggyengébbet. Akiket pedig elsők között választottak, ők tényleg jó spílerek voltak, viszont én ezt követően is ezerszer többet dolgoztam tőlük, a hozzáállásomnak köszönhetően értem el mindent.
A Puskás Akadémián például napi két edzés volt, a délutáni edzés előtt jött Hartyáni Gabi bácsi és látta, hogy ott vagyok kint a pályán, mondta nekem, hogy „Jani, jó korán érkeztél.” Én pedig azt válaszoltam, hogy el se mentem a délelőtti edzést követően. Nekem ez volt a szemléletem, semmi más nem érdekelt, csak a focinak éltem, fiatalon a grundon voltam egész nap, később a futballpályán. Már tizenéves korom elején csináltam egy táblát, amire felírtam 12 pontot, hogy mi az, amit minden nap kell követnem, hogy elérjem a céljaimat. Kitettem a bejárati ajtóra, hogy amikor kilépek, mindig ott legyen a szemem előtt és emlékeztessen a céljaimra. Tudtam, hogy vannak tőlem technikásabb játékosok, ezért én is igyekeztem kitűnni és tökéletesre fejleszteni néhány játékelemet, például a helyzetkihasználást, vagy az is nagy előnyöm volt, hogy kétlábas voltam, de nem azért, mert így születtem, hanem mert 7 éves koromban édesapám javaslatára egy évig minden edzésen csak a gyengébbik lábammal értem labdába, hogy a két lábamat egy szintre hozzam, én pedig fegyelmezetten betartottam. Volt, hogy edzések után legalább 100-szor gyakoroltam a pontrúgásokat, hogy azok olyan veszélyesek legyenek, hogy fél góllal érjenek fel 25 méteren belülről. A sok edzésnek köszönhetően több olyan klubban játszhattam, amire büszke vagyok.
Utánpótláséveid nagy részét Debrecenben töltötted. Milyen lehetőségei voltak akkor egy fiatal játékosnak összehasonlítva a mai lehetőségekkel?
– A mai világban az interneten szinte bármilyen adat elérhető egy utánpótlás-játékosról, illetve szinte a legtöbb mérkőzést rögzítik, a kluboknak kiterjedtebb scouthálózatai vannak, szinte mindenhol vannak olyan játékosmegfigyelők, ahol a tehetségeket keresik, így kevésbé kallódhatnak ők el. Emlékszem, amikor debreceniként egy pesti csapat ellen játszottunk a fővárosban, akkor mindenki tudta, hogy ott figyelhetnek fel rád.
Százszor többet ért, ha Budapesten volt valakinek egy nagy meccse, mint hogy Debrecenben akár tíz mérkőzésen keresztül folyamatosan rugdosod a gólokat.
2011/12-ben gólkirály lettél az NB II Nyugati-csoportjában. Mennyire volt nehéz ezt elérni az akkori másodosztályban?
– Olyan karakterek ellen játszottam abban az idényben, mint például Mátyus János, akire felnéztem, szép karriert futott be. A csapata ellen egyszer rúgtam egy gólt, de mellé kaptam egy olyan csomagot…. Mondta nekem, hogy „kicsi, ha még tovább fogsz itt fickándozni, akkor nem játszod végig a meccset”. Utána úgy kellett lehúzni a pályáról, konkrétan a csillagokat láttam, szóval mondhatni viccesen, hogy Mátyus Jani juttatott el a csillagokig a pályafutásomban. Erős karakterek voltak az ellenfeleknél az biztos. Fehérváron egyébként, olyan öltözőbe kerültem be, ahol számomra sztárjátékosok voltak jelen, például Sebők Zsolt, Dvéri Zsolt, Simek Péter, de Nikolics Nemanja is volt a csapattársam, Paulo Sousa pedig a vezetőedzőm. Sokat tanultam ott, de sajnos volt egy komolyabb sérülésem, ami visszavetett, a felépülésemet követően lettem gólkirály az NB II-ben, Nikolics pedig ekkor már az NB I-ben volt gólkirály. Szerettem volna alapember lenni egy NB I-es csapatban, vagy legalább is azt a bizalmat megkapni, ami által töretlen lehet a fejlődésem. Akkor egy klub, a nevelőegyesületem kivételével minden NB I-es csapat tett nekem ajánlatot. Fiatalon azért küzdöttem, hogy számoljanak velem a DVSC-nél, de abban az időben inkább „kész”, rutinos játékosok érkeztek Debrecenbe, a Videotonnál viszont akkoriban számoltak velem, így kerültem oda Mezey György hívására.
Tett viszont ajánlatot a Ferencváros, ahová végül eligazoltál 2012 nyarán a Viditől. Mennyit gondolkodtál a Fradi ajánlatán?
– Détári Lajos szerette volna, hogy odakerüljek, többször is látott engem, személyesen is eljött megnézni és arról biztosított, hogy meg fogom kapni azt a bizalmat a Fradiban, ami ahhoz kell, hogy kibontakozzak és az legyen belőlem, amit ő is látott, hogy bennem van. Bátrabban nyúlt a fiatalokhoz Détári, mint az átlag szakvezetők. Azért az, ha az utolsó magyar világsztár hív téged valahova, akkor nem tudsz neki nemet mondani. Alapból már a Fradinak sem tudtam volna nemet mondani, így pedig végképp.
Pedig Garami Józsi bácsi kétszer is behívott az irodájába, győzködött, hogy menjek az MTK-ba, azt mondta, hogy mögöttem lesz egy Kanta Józsi, akinek a segítségével nagyon eredményes szezon várna rám. A Fradinak viszont nem lehetett nemet mondani. Új öltönyt varrattam magamnak arra a pillanatra, amikor aláírtam a szerződést a Fradival,
meg sem fordult a fejemben, hogy pólóban jelenjek meg, mint ahogyan az manapság már egyre inkább előfordul. Nekem ez egy piros betűs ünnepnap volt, hiszen gyerekkorom óta nagy Fradi-szurkoló voltam és vagyok a mai napig is.
"Nekem hamarabb megvolt az első gólom és én veregettem Böde vállát"
Végül azonban ott mégsem sikerült kibontakoznod, egy év után távoztál.
– Ami pech az egészben, hogy pont, mire megszilárdult a helyem, a Pápa és az Újpest ellen már kezdő voltam a 3. és a 4. fordulóban, jött az edzőváltás. Ricardo Moniz már az első napján leült velem négyszemközt, nem is látott még edzéseken és mondta, hogy hozni fog egy holland támadót (Jack Tuyp) és ő fog játszani nála kezdőként, mert nála ez egy bizalmi pozíció. Próbáltam szembe menni az árral, de láttam, ha megszakadok sem fogok nála játszani. Így utólag bevallom, hibáztam, hogy nem voltam türelmesebb, mert ha kiülöm azt az időszakot, a későbbiekben valószínűleg megkaptam volna a lehetőséget újra, előbb-utóbb eljött volna az én időm, mint ahogy volt is olyan csapattársam, aki nem került keretbe eleinte, de türelmesen várt és később pályára is léphetett.
Nem csak Tuyp volt akkoriban a te posztodon, hiszen ugyanazon a nyáron érkezett a klubhoz Böde Dániel is, akivel kapcsolatban ekkor még azért nem lehetett biztosra tudni, hogy a paksi évek után meg fogja-e állni a helyét a Fradiban.
– Mind a ketten kibontakozóban voltunk akkor. Emlékszem, egymás mellett ültünk az öltözőben, nekem hamarabb volt meg az első gólom és én veregettem a vállát, hogy ne aggódjon, hamarosan neki is meglesz az első gólja. Sosem felejtem el, hogy én biztattam még őt akkoriban, aztán pedig nemcsak az első gólja lett meg neki, hanem nagyon komoly karriert futott be a Fradinál, teljesen megérdemelten. Nagyszerű hozzáállású játékos volt, őszinte ember volt a pályán és pályán kívül is. Nagyon jó kedélyű ember volt már akkor is, kedvelte őt mindenki, mentek a zrikák mindig az öltözőben, mai napig megvan az a közös kép vele, amikor Hulk Hoganes stílusban jelent meg edzésen. Összetartó öltözőnk volt, Beliczky Gergővel például azóta is családostól összejárunk.
És milyen edző volt szakmailag Détári Lajos? A külső szemlélőnek főként a találkozók utáni szókimindó interjúk maradtak meg vele kapcsolatban, a Youtube-on egy 12 perces összeállítás található az emlékezetes nyilatkozatairól és kirohanásairól.
– Hatalmas szaktekintély volt, sokat tudtunk tőle tanulni, mindenki odafigyelt rá. Amikor kijött az edzésre, ledobta a lábáról a papucsot és mezítláb 10-ből 10 szabadrúgást belőtt, elképesztő kvalitásai voltak még akkor is. De azt azért fontos megjegyezni, hogy akkoriban még közel sem voltak olyan lehetőségei neki, mint a mostani Fradi-edzőknek, hiszen a Kubatov-éra első tíz éve az építkezésről szólt és arról, hogyan mentsék meg a klubot az angolok után. Ekkor még főként a stabilizálódáson volt a hangsúly és a mostani siker alapjainak letételén. Nehéz megítélni, hogy Détári vagy például Lipcsei Péter mire lenne képes napjainkban a Fradi élén, mindketten jó szakemberek. Mindenki szerette egyébként Détárit, játékosközpontú edző volt, sokat viccelődött. Talán a legemlékezetesebb az „edzésen csak kártyázunk” nyilatkozata volt, ami azért is érdekes, mert
ezt követően pont volt egy nyílt edzés az Albert Flórián stadionban, ahol megjelent közel 1500 néző. Döme pedig mondta nekünk az öltözőben, hogy vigyük ki a székeket és az asztalokat, mert kártyázni fogunk az edzésen. Néztünk egymásra, hogy ez most komoly vagy sem, de végül nem lett belőle semmi.
Te éreztél már akkoriban valamit abból, hogy évekkel később letaszíthatatlan lesz a trónról a Fradi itthon, és nemzetközi kupaporondon is jegyzett klubbá fog válni?
– Amikor odakerültem a klubhoz, volt egy zártkörű megbeszélése Kubatov Gábornak a kerettel, és már akkor felvázolta nekünk, hogy mik a tervei a Ferencvárossal, hova akarja eljuttatni, már akkor vizionálta azt, ahol most tart a klub. Határozottan állította, hogy ugyan hosszú lesz az út, de biztos benne, hogy a kitűzött célokat el fogja érni tűzön-vízen keresztül, még ha voltak is még ekkor, akik ezt kétkedve fogadták. Nagyon szépen haladt azóta a klub, de megvannak még a törekvések, nem ért még a csúcsra Kubatovval az FTC.
"Felajánlottam, ha kezdőként kapok legalább 60 percet, de nem rúgok gólt, akkor lemondok az egy havi fizetésemről..."
Végül a Fradi egy félév után kölcsönadott Siófokra, majd a nyáron távoztál is az Üllői útról. Ezt követően miért Gyirmóton tudtál már „csak” az NB I-ben játszani?
– Minden tőlem telhetőt megtettem az élvonalért, de akkor ez ennyire volt elég, illetve értek igazságtalanságok is, amik erősebbé tettek. Volt például olyan szituáció Gyirmóton, amikor
a téli alapozásnál Urbányi István vezetőedző bejelentette, hogy 2 csatáros felállásban fogunk játszani és azt mondta, a 2 csatárból az lesz az egyik, aki a felkészülés során a legtöbb gólt rúgja. Volt is egy tábla az öltöző ajtaján, amin strigulázta, ki, hogyan áll a házi versenyben. Mivel én rúgtam a legtöbb gólt, nem csak én lepődtem meg, hogy keretbe sem kerültem.
Kérdeztem Urbányit a legnagyobb tisztelettel, hogy mit kellene még csinálnom, hogy számoljon velem, amire azt felelte, hogy különböző okok miatt én csak negyedik számú csatár leszek most nála, fogadjam el ezt, majd a következő 6-7 meccsen keretbe sem tett.
Pedig előtte az 5. fordulóban az Újpest ellen kezdőként még gólt is szereztél.
– Feltettem mindent egy lapra és felajánlottam, ha kezdőként kapok legalább 60 percet, de nem rúgok gólt, akkor lemondok az egy havi fizetésemről. Ennyire biztos voltam abban, hogy be fogok találni, és végül már a 3. percben ez össze is jött. A következő időszakban már nem kaptam meg a lehetőséget, csak a bajnokság végén, amikor gól- és gólpasszal sikerült hozzájárulni, hogy győzelemmel zárjuk az idényt, de sajnos a szezon már elment. Az utolsó meccs után Urbányi odajött hozzám és négyszemközt annyit mondott, hogy „Jani, ne haragudj, neked végig alapembernek kellett volna lenned, remélem megtalálod a számításaidat.”
A légióskodást sem hiányolod a karrieredből?
Volt rá esély, hogy Hollandiába igazolok, érdeklődött irántam a NAC Breda, amikor az egyik NB I-es csapatomban játszottam, egyeztetések is voltak, de nem tudtak megegyezni a klubok, túl sokat kértek értem.
Nagyon sokat kaptam a focitól, de nincs bennem hiányérzet a pályafutásomat illetően. Nyilván, voltak akkoriban olyan esetek, amik bosszantottak, maximalista vagyok, az egész életemet erre tettem fel, a kollégiumban már nyers tojást ettem vacsorára, hogy minél magasabbra nőjek és szemfedő volt a fejemen, mert utána olvastam, hogy a melatonin jobban termelődik, ha teljes sötétségben alszom. Így kellett alakulnia, sok barátra tettem szert, sok mindenkivel tartom a kapcsolatot és sokan tudják, hogy kereshetnek bátran a futball utáni életben is. Például az én cégem költöztette nemrég Eppel Mártont, amikor Nyíregyházára igazolt, ahogy mások is rendszeresen hívnak minket ha klubot váltanak, illetve az ingatlanértékesítő cégem által gyakran segítünk amikor valaki lakást vásárol vagy elad, úgyhogy a focisták közül is sokan veszik igénybe a mostani üzleti vállalkozásaimat. Gárdos Andris és Huszák Tamás volt csapattársaim, akik szintén vállalkozók lettek és a cégeink sikeresen együttműködnek egymással. Amikor egy csapatban játszottunk, akkor szinte minden edzés után kint maradtunk együtt gyakorolni, tudjuk, hogy milyen kitartóan küzdöttünk a céljainkért a pályán, és azt, hogy ugyanerre a mentalitásra számíthatunk egymástól ezután is. Rengeteg élményt szereztem a futballban, például Fradi-mezben gólt szerezni olyan érzés, amit nem lehet szavakba önteni, illetve a baráti kapcsolatokért szintén nagyon hálás vagyok.
"Tőlem sokkal tehetségesebb játékosok voltak, akik nem vitték annyira, mint én"
Melyik edző volt rád a legnagyobb hatással?
– Mezey György hatalmas szaktekintély, ahogy Hartyáni Gábort is, nagyon felkészült szakemberek voltak mindketten. Tóth László nagyszerű edző és sportigazgató, olyan csapatot kovácsolt Mezőkövesden mindig, amikben folyamatosan remek volt a hangulat, illetve Csillag Lászlót is megemlíteném, aki meggyőződésem, hogy akár élvonalbeli kluboknak is tudna segíteni a szaktudása alapján, csak nincs megfelelően menedzselve, remélem eljön az ő ideje és lesz lehetősége alkotni.
Egy játékos a visszavonulása után általában összegzi a pályafutását. Te mire jutottál?
– Ami bennem volt, azt kihoztam magamból. Nem mondom, hogy egy-egy döntésnél, vagy rosszkor elszenvedett sérülés bekövetkezte nélkül nem vehetett volna más ívet a karrierem, de alapvetően nem lehetek elégedetlen. Tőlem sokkal tehetségesebb játékosok voltak, akik nem vitték annyira, mint én, nálam sokkal tehetségesebbek kallódtak el. A fiaimnak, ha focisták szeretnének lenni, akkor talán pár hasznos tanáccsal tudok majd segíteni.
Arra azért még kíváncsi lennék, neked ki jut eszedbe, amikor elkallódott tehetségről beszélsz.
– Az első, aki eszembe jut, az Ponczók Csaba. Ha nem úgy alakul az élete, akkor Paulo Sousánál alapember lett volna, a válogatott meghatározó játékosa lenne azóta is, de ezt nem csak én mondom, hanem szinte bárki, aki benne volt az elmúlt 15-20 év labdarúgásában és ismerte őt. Tőle technikásabb, dinamikusabb játékost nem ismertem, ő azt is látta, amit mi még öt másodperc múlva sem. Kivételes tehetség volt, sajnos mégsem lett itthon sztár. De a mai fiataloknak csak azt tudom üzenni, hogy legyenek kitartóak, mert a kitartás hozza meg a sikert, nem a tehetség!
