Egy évvel ezelőtt, miután feljutottatok az NB III-ból, azt mondtad, hogy az NB II-ben reálisan az lehet a cél, hogy stabil középcsapat legyetek. Ezek szerint kishitű voltál?
- Úgy tűnik, kaposvári sajátosság, hogy két év alatt két osztályt lépünk feljebb, a 70-es évek közepén ugyanis ezt egyszer már megcsinálta a Rákóczi. Azt nem gondolom, hogy kishitű lettem volna, de újoncként nem igazán gondoltunk arra, hogy feljuthatunk az NB I-be.
A szezon előtt egyébként Waltner Róbert mindenkit megkért, hogy egy papírra írja fel azt a helyezést, amit reálisnak gondol.
Én a 4-5. helyre tippeltem magunkat, végül csak két pozíciót tévedtem…
Mikor hittétek el, hogy ebből újabb feljutás lehet?
- Amikor február végén hazai pályán legyőztük a ZTE-t, az több szempontból is vízválasztó volt. Egyrészt másodszor vertük meg a legfőbb riválisunkat, másrészt 50 ponttal álltunk, ahogy a Gyirmót és a ZTE is. Ez akkora erőt és önbizalmat adott, hogy már egyértelműen az NB I volt a cél. A vezetőedzőnkön, Waltner Robin láttuk, hogy nagyon akarja ezt a feljutást, ami átragadt a játékosokra is. Persze kifelé nem beszéltünk erről, nem akartunk felesleges terhet rakni a csapatra, de öltözőn belül már ez volt a téma.
Aztán a cél előtt úgy tűnt, kipukkadt a Kaposvár. A sorozatban elszenvedett három vereség után már nem sokan hittek bennetek.
- Nem is akkora baj, hogy sokan leírtak minket. Az volt a fontos, hogy mi hittünk magunkban. Nyíregyházán már jól játszottunk, szabályos gólt vettek el tőlünk és egy 11-essel kikaptunk. Bármennyire is furcsa, de ez a vereség adott újra erőt és hitet a csapatnak. Aztán öt meccset megnyertünk zsinórban és feljutottunk. Hihetetlen volt megélni, hogy négy éve a megye I-ben még a Babócsa ellen a 93. percben egyenlített a Kaposvár, most pedig az NB I-es feljutást ünnepeltük.
Nem akarok ünneprontó lenni, de a remek eredményeitek mellett sokan azt is megemlítik veletek kapcsolatban, hogy túl keményen játszotok, sokszor már-már a durvaság határát súroljátok. Egyetértesz ezekkel a kritikákkal?
- Én nem látom ennyire drasztikusnak a helyzetet. Azt nem tagadom, hogy keressük a párharcokat, sok fejpárbajt vívunk, kemények vagyunk, határozottak, de durvák nem. Ami engem illet, 38 éves fejjel már nem fogok megváltozni, ugyanolyan elszántsággal vetem magam bele a meccsekbe, a párharcokba, mint fiatalon tettem. Senkinek nem akarok sérülést okozni, de a férfias játékba néha becsúszik egy-egy szabálytalan megmozdulás is. Nem gondolom, hogy ezzel különösebb gond lenne, a futballhoz ez is hozzátartozik.
Látjuk még Rajczi Pétert az NB I-ben?
- Egyelőre még nem beszéltünk a hosszabbításról, de Waltner Robi szeretné, ha maradnék és én is szívesen visszatérnék az élvonalba.
Mondtam a vezetőségnek, hogy először a piacképes játékosokkal tárgyaljanak, velem ráérnek később egyeztetni, hiszen 38 évesen már aligha én vagyok a fő kiszemeltje a csapatoknak.
Mire lehet képes a Kaposvár az élvonalban?
- A csapat sokkal előrébb tart, mint a klub. Ne feledjük, hogy a Rákóczit 2015-ben kizárták a megye I-be, így nagyon mélyről kellett elkezdeni az építkezést. Infrastruktúrában, fejlesztésekben, menedzsmentben hatalmas a lemaradásunk a riválisokkal szemben.
Ebből a szempontból legalább 10 év a hátrányunk a többi klubhoz képest.
Enyhén szólva sem voltak mindig megfelelőek az edzéslehetőségek, de mondhatnám azt is, hogy a stadionban nincs konditerem, míg rehabilitációs központként a szertár funkcionált, ahol van két szobabicikli, de az egyik nem működik. Éppen ezért nem hajszolhatjuk mindenáron a bennmaradást, persze megpróbáljuk, de sokkal fontosabb, hogy a jövőt építsük. Az sem könnyíti meg a dolgunkat, hogy egyelőre úgy tűnik, Pakson lesznek majd a hazai mérkőzéseink, mivel Kaposváron ki kell építeni a pályafűtést. Nem igazán volt klubfilozófiánk, olyanok vagyunk, mint egy hajó, amelyet a hullámok ide oda sodortak, de most, hogy feljutottunk, itt az idő vitorlát bontani és kijelölni a helyes irányt.
Mi lehet a klub számára a helyes irány?
- A gazdasági háttér stabil, egy komoly, tőkeerős tulajdonosunk van, ráadásul a város is elhivatott a sport mellet. Nem véletlenül van élvonalbeli, kosárlabda-, női és férfi, röplabda-, vízilabda- és most már labdarúgócsapata is Kaposvárnak.
A jövő építésének szempontjából fontos, hogy megtartsuk az értékeinket és továbbra is a helyi tehetségekre támaszkodjunk.
Persze, tisztában vagyunk azzal, hogy erősítésekre is szükség lesz. Úgy tervezzük, hogy csak magyar játékosok érkeznek, külföldiekben egyelőre nem gondolkodunk.
Ezek a szavak úgy hangoznak, mintha egy vezető mondaná…
- Pedig egyelőre játékos vagyok. Persze soha nem titkoltam, hogy idővel szeretnék vezetőként tevékenykedni a magyar futballban. Éppen ezért részt veszek az MLSZ és Double Pass közös szervezésében indult sportigazgató képzésén, valamint járok a Testnevelési Főiskola sportmenedzseri szakára is.
Egy évig még a pályán szeretném segíteni a csapatot, utána pedig, ha lesz rá igény, vezetőként is szívesen kipróbálnám magam.
Van vezetői példaképed?
- Kovács Zoltán például remek munkát végez a Vidinél, Sallói István most éppen Zalaegerszegen bizonyított, míg, Haraszti Zsolt Pakson hosszú évek óta kiválóan vezeti a klubot, és bebizonyította, hogy kis költségvetéssel, csak magyar játékosokkal is lehet eredményeket elérni. Meggyőződésem, hogy itthon évek óta sokkal kevesebb a jó vezető, mint a jó edző, és ez egyelőre nem változik.
PRIVACSEK ANDRÁS
