BVSC-SOROKSÁR 5-2
A mérkőzés összefoglalója ide kattintva érhető el!
Kincses Ádám (BVSC-Zugló): - Nagyon büszke vagyok a csapatra. Hál' Istennek, amit kiterveltünk, és ez a két hét munka, amiről pont beszéltünk, ebből kaptunk vissza ma, és egy igazi csapatot láttam ma a pályán, úgyhogy nagyon büszke vagyok mindenkire, és a lehetőségekből most tudtunk gólt szerezni, lélektani előnyökből tudtunk előnyt szerezni, és ezt tudtuk tartani, úgyhogy én azt gondolom, ez volt a kulcs.
A BVSC eddigi összes TV-s meccsét megnyerte.
- Mondtam a srácoknak, hogy fel kell jutni az NB I-be, és akkor minden héten tudunk szerepelni, de viccet félretéve, örülünk neki, hogy meg tudjuk ilyenkor magunkat mutatni.
Biztos ez egy plusz motiváció nekik is, és végre ki tudtuk hozni azt, ami bennünk lakozik. Én azt gondolom, hétről hétre vártuk ezt a teljesítményt, úgyhogy tényleg nagyon boldogok vagyunk ma. Én nagyon szurkoltam egyénileg is a srácoknak, hogy mindenki kapjon egy kis önbizalmat, egy kis visszaigazolást abból a munka felől, amit elvégez. Én azt gondolom, hogy ez vonatkozik a csapat munkájára is, tehát nagyon fontos volt az, hogy egy csapatként is higgyünk abban, amit dolgozunk hétről hétre, és abból valamit kapjunk kis vissza. Úgyhogy én azt gondolom, mind az egyén, mind a csapat maximálisan hozzátette, tehát ilyenkor vagyunk nagyon nagy boldogságban, amikor így a klappolnak. (M4 Sport)
Korolovszky Gábor (Soroksár): -
Nagyon korrektek voltak a játékosok, mert mindenki csinált egy nagy hibát, hogy ne csak egy játékoson menjen el a meccs.
Ilyen van, ezzel nem lehet mit csinálni. Inkább az, hogy előrefele voltunk sokkal vékonyabbak, mert inkább kaptam volna ki 5-4-re, mint 5-2-re. Egyáltalán nem támadtuk a kaput, nem nagyon voltak lehetőségek.
A második félidő már jobban nézett ki, viszont ott csináltunk sok butaságot a középső sávban, hátul meg aztán mindent, amit lehet.
Hát, van ilyen, amikor ennyi butaságot csinálsz hátul, meg hibákat, akkor az ellenfél azt megbünteti.
Jova Levente teljesítményéről is kérdezték a vezetőedzőt.
- Hát ő is ember. Neki is van személyi száma. Hibáznak a játékosok, ez ilyen. Most nyolc meccsen keresztül nem hibáztak, vagy nem ekkorákat. Én olyan boldog lennék, ha minden 9. meccsen kapnék csak ki. A nézők, ha nézték, élvezték, mert sok hiba volt, sok gól volt, szóval lehet, hogy játszunk megint egy TV-s meccset.
Kálnoki-Kis Zsombor góljáról is beszélt Korolovszky.
- Hetek óta kérjük, hogy lőjél már kapura, légyszíves, és most lőtt egy hatalmas gólt. 4-2 volt, 4-1-nél már akartam egy jó meccset, legyen már, ne adjuk meg magunkat, és azért le a kalappal a srácaim előtt, egyrészt azért, hogy nyolc meccsen keresztül ilyen örömöt okoztak nekem meg mindenkinek, meg föltettek minket a térképre, és azt hiszem, talán még mindig elsők vagyunk, ha jól emlékszem. Szóval ritkán adatik meg egy edzőnek, meg egy csapatnak, hogy 5-2-es vereség után még mindig első legyen. Ez az egyik része, a másik része pedig az, hogy a végén is tolták, tehát a 92. percben is akartak gólt rúgni. Szóval ez a hozzáállás, meg ez a mentalitás, meg ez a gondolatiság, ha benne van akkor, és nem lesz ennyi hiba, akkor fogunk még nyerni is.
Furán hangzik, de már vártam abból a szempontból a vereséget, hogy na most mutassa meg a csapat, mert nagyon könnyű egyébként, amikor 2-0, meg 3, meg 4, meg 5, meg 6, meg 3-2, meg 4-1, akkor könnyű játszani.
Most kell ebből kijönni, pár nap múlva megint meccs van, egy nagyon komoly ellenféllel játszunk, igaz, hogy otthon, de egy komoly Videotonnal játszunk, akiknek ugyanúgy megvannak a saját gondjaik, meg nekünk is megvannak, ebből kell felállni. Szóval arra nem vagyok kíváncsi hogy egy játékos milyen jól játszik 4-0-nál, arra vagyok kíváncsi, hogy egy játékos hogy áll fel 5-2-nél. (M4 Sport)