Fiatal játékos érkezett az NB II-ben szereplő Videoton FC Fehérvár csapatához, a 18 esztendős védekező középpályás, Somogyi Ádám a szezon végéig, kölcsönben érkezik Székesfehérvárra a Budapest Honvéd FC-től.
- Somogyi Ádám személyében egy 18 éves fiatal középpályással tudtuk megerősíteni a keretünket, aki az U19-es válogatott egyik alapemberének számít. Külön öröm, hogy olyan játékost sikerült megszereznünk, aki gyerekként éveket töltött a Vidi utánpótlásában. Már tavaly novemberben felmerült a neve, mindenképp szerettük volna megszerezni egyetértésben a tulajdonosi körrel, vezetőedzővel, ügyvezetővel közösen és Ádámon is azt éreztük, hogy szívesen lenne a Videoton játékosa. Az elmúlt napokban gyorsultak fel az események, végül sikerült a Honvéddal és a játékossal is mindenben megegyeznünk. A középpályán így tovább nőtt Pető Tamás vezetőedző variációs lehetősége és akár már a szombati, Ajka elleni bajnokin bemutatkozhat csapatunkban - nyilatkozta a klubhonlapnak Nikolics Nemanja sportigazgató.
A fiatalszabálynak is megfelelő Somogyi 2007. november 23-án született Budapesten. 2013-ban Csepelen kezdett el futballozni, majd 2016-ban a Videotonba igazolt. Itt négy éven keresztül játszott, ahol az U12-es, U13-as és U14-es első osztályban lépett pályára bajnokikon. 2020 és 2024 között a Puskás Akadémia FC utánpótlásában szerepelt, itt pályára lépett többek között a Puskás-Suzuki Kupán is, ahol negyedik lett csapatával. 2024 nyarán igazolt át a Honvédhoz, itt mutatkozott be a felnőtt bajnokságban is. A kispestieknél az elmúlt másfél szezonban az NB II-ben 30 bajnokin, illetve egy MOL Magyar Kupa-mérkőzésen lépett pályára az első csapatban. Először U16-osként kapott meghívót a magyar utánpótlás-válogatottba, ahol azóta is rendszeresen szerepel, jelenleg az U19-es válogatott kerettagja.