I. félidő
A mérkőzés visszafogott iramban indult, a vendégek részéről először Herc pattogós lövése gurult el a bal alsó sarok mellett. A kezdeti puhatolózást követően az MTK vette át a kezdeményezést, és a 9. percben rögtön az első nagy lehetőségét is kidolgozta. Bognár távoli, lapos bombáját még kiütötte Popovics, a kipattanóra érkező Nyers azonban elhibázta a ziccert. A játékrész közepén a Kisvárda Matanovic gyenge lövésével próbálkozott, míg a hazaiaknál Nyers tologatta túlságosan a labdát a tizenhatoson belül, így lövési kísérletét blokkolni tudták a vendég védők.
A félidő legnagyobb hazai helyzetére a 30. percig kellett várni: az MTK tetszetős kombinációja végén Nyers került újra ziccerbe a jobb oldalon, ám rövid sarokra tartó lövését Popovics bravúrral kiütötte. A játékrész hajrájára kissé leült a meccs, majd a 38. percben Zeljkovic esett el a várdai büntetőterület határán, ám a játékvezető - a VAR-vizsgálatot követően is - továbbot intett, így tizenegyes nélkül, gól nélküli döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok.
II. félidő
A második félidőt bátrabban kezdte a fővárosi együttes, és az 51. percben Nyers a tizenhatos előteréből alig tévesztette el a jobb alsó sarkot. A kihagyott lehetőség azonban megbosszulta magát, hiszen szinte azonnal büntetett a vendégcsapat. Az 53. percben egy labdaszerzést követően Matanovic iramodott meg a hazai kapu felé, a védője sem szabályosan, sem szabályosan nem tudta feltartóztatni, a kisvárdai támadó pedig higgadtan a hosszú alsó sarokba gurított, megszerzve a vezetést a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei alakulatnak (0-1).
A bekapott gól után magasabb fokozatba kapcsolt az MTK, és a 60. percben óriási egyenlítési lehetőséget puskázott el: Jurek életerős lövését még kiütötte Popovics, a kipattanóra érkező Kerezsi pedig közvetlen közelről sem tudott túljárni a kisvárdai kapus eszén, aki bravúros duplázással óvta meg kapuját a góltól. A kihagyott hazai ziccerre ismét kíméletlenül válaszolt a Kisvárda: a frissen beállt cserék hozták össze a vendégek második találatát: Balogun átadása után Szikszai vállalkozott lövésre, és takarásból, mértani pontossággal lőtte a labdát a bal alsó sarokba, megduplázva csapata előnyét (0-2).
A kétgólos hátrányba kerülő MTK mindent egy lapra feltéve rohamozott a szépítésért, ám a kisvárdai kapus ezen az estén átléphetetlen akadálynak bizonyult. A 69. percben Kerezsi lapos, hosszú alsóra tartó lövését tolta ki bravúrral, majd egy perccel később Komáromi bal lábas bombájánál nyújtózott nagyot, és tolta ki a labdát a léc alól. A 74. percben a meccs tán legnagyobb hazai ziccere maradt ki: a fővárosiak teljesen sakk-mattra játszották a vendégek védelmét, ám amikor Kerezsi már a kapuba passzolt volna, Nagy Krisztián önfeláldozó, becsúszó szereléssel az utolsó pillanatban szögletre mentett.
A hajrában összejött a szépítés az MTK-nak: a 88. percben Jurek lövését még védte Popovics, a kipattanót azonban Klausz a hálóba juttatta. Bár a videóbíró hosszasan vizsgálta az esetet Kerezsi esetleges lesállása miatt, a játékvezető végül megadta a találatot (1-2).
A hátralévő időben Bognár tekerése még mellé ment, de több nagy lehetőség már nem alakult ki, így a Kisvárda egygólos győzelmet aratott idegenben. Ezzel a sikerrel a szabolcsi együttes a tabella hetedik helyére lépett előre, míg a vereséget szenvedő MTK maradt a hatodik pozícióban.
NB I, 7. forduló
MTK BUDAPEST-KISVÁRDA 1-2 (Klausz 88., ill. Matanovic 53., Szikszai 62.)
MTK: Demjén - Varju (Hinora, 79.), Armalas, Beriasvili, Kovács P. (Klausz, 79.) - Kata, Zeljkovic (Szuhodovszki, 63.) - Jurek, Bognár I., Kerezsi - Nyers (Komáromi, 63.)
(cserék: Mácsik, Fadgyas, Horváth D., Zubor, Zsóri, Mikolay, Klausz, Szuhodovszki, Hinora, Bakó, Komáromi)
Kisvárda: Popovics - Nagy K. (Youga, 80.), Lippai, Chlumecky, Soltész D. - Matanovic (Szőr, 74.), Mbock, Melnyik, Ésik (Szikszai, a szünetben) - Herc (Balogun, 61.), Jordanov (Bíró Ba., a szünetben)
(cserék: Kovács M., Osztrovka, Körmendi, Szikszai, Youga, Mesanovic, Bíró B., Szőr, Novothny)