Az MTK Pinezits Máté távozása után, az ideiglenesen kinevezett Kanta Józseffel a kispadon fogadta a Kispest-Honvédot szombat délután.
I. félidő
Az első félidő sok helyzetet nem, két gólt viszont így is hozott. A 9. percben García tette vissza középre a labdát Pekárnak, aki egyből lőtt, a kapu közvetlen közelében még Marí is beleszúrt a labdába, amely a hálóban kötött ki (0-1).
A 40. percben ismét eredményesek voltak a kispestiek: egy szögletkombináció során jobbról jött be a labda, Komáromi fejjel próbált menteni, de ez olyan szerencsétlenre sikeredett, hogy a felső lécről, védhetetlenül pattant a labda a saját kapujába - öngól (0-2).
II. félidő
Fordulás után Komáromi hamar javított. Ezúttal is ugyanaz előtt a kapu előtt, és ugyanúgy jobbról jött beadás, Hadzikic megfoghatta volna azt, de kicsúszott a kezéből a labda, amelyet Komáromi bravúros mozdulattal juttatott a kapuba, ezzel szépítve (1-2).
A Honvéd rögtön válaszolt volna erre, Somogyi lőtt óriási erővel, de Fadgyas elütötte a labdát. A következő nagy helyzetet az MTK dolgozta ki: a csereként beállt Kerezsi lépett ki ziccerben, Baki húzta a mezét kicsit, így a támadó a kapufát találta el. A VAR vizsgálta az esetet, végül nem hívta ki Csonka Bence játékvezetőt.
A 83. percben egyenlített az MTK, két cserének köszönhetően: Klausz jó passzát Hinora lőtte jobbról a rövid sarokba (2-2).
A 90. percben Jurek verekedte ki magának a lövőhelyzetet, és célozta meg a jobb alsót, de Hadzikic védett. A vége így 2-2-es döntetlen lett.
NB I, 13. forduló
MTK - Kispest-Honvéd 2-2 (Komáromi 55., ill. Marí 9., Komáromi 40. - öngól, Hinora 83.)
MTK: Fadgyas - Varju, Armalas, Radic, Kovács P. - Kata, Szuhodovszki (Zeljkovic, 46.) - Jurek, Bognár I. (Hinora, 79.), Komáromi (Klausz, 79.) - Nyers (Kerezsi, 63.).
Honvéd: Hadzikic - Szabó A., Baki, Boldor, García - Pekár, Csontos (Eddarraj, 46.) - Pinte (Pauljevic, 84.), Somogyi T., Szamosi Á. (Zuigeber, 77.) - Marí (Kántor, 84.).
Korábban játszották