Menetelnek a magyar válogatott játékosok Amerikában, Lang első gólja Cipruson - légióskörkép

Ez történt a múlt héten és a hétvégén a magyar légiósokkal Európa, Ázsia és Amerika pályáin. Körkép.
Csakfoci Admin 2021. november 22., hétfő 12:49
Ez történt a múlt héten és a hétvégén a magyar légiósokkal Európa, Ázsia és Amerika pályáin. Körkép.
Szerző: Csakfoci Admin 2021. november 22., hétfő 12:49

NÉMETORSZÁG

A magyar válogatott futballistákat is foglalkoztató RB Leipzig 2-0-ra kikapott a Hoffenheim vendégeként a német bajnokság 12. fordulójának szombati játéknapján. A lipcsei együttesben Gulácsi Péter védte a kaput, Willi Orbán pedig végig a pályán volt, míg a szintén kezdőként lehetőséghez jutó Szoboszlai Dominikot a 71. percben lecserélték. A magyar válogatott középpályás percekkel korábban kisebb sérülést szedett össze, a cserénél pedig fájdalmas arccal sétált le.

Az első hazai gólhoz kellett Gulácsi hibája is, miután Geiger szögletét csúnyán elszámolta, így Samassekounak az üres kapura kellet már csak gólt fejelnie.

Az Union Berlin hazai pályán 2-0-ra megverte a Dárdai Pál vezetőedző által irányított Hertha BSC-t. A vendégek már a 30. percben kétgólos hátrányban voltak, majd a szünet előtt videobírózás után érvénytelenítették találatukat. A Hertha a második félidőben sem tudott elég veszélyesen futballozni az egyenlítéshez, sőt, végül még a szépítés sem jött össze Dárdai tanítványainak. Dárdai középső fia, Márton végigjátszotta a találkozót.

A Ferencvárossal azonos Európa Liga csoportban szereplő Bayer Leverkusen 1-0-ra legyőzte a vendég Bochumot, amelybe Novothny Soma a 82. percben állt be csereként.

Sallai Roland csapata, az előzőleg harmadik Freiburg házigazdaként kikapott a 12. Frankfurttól vasárnap. A térdsérülés után - Willi Orbánnal ütközött az RB Leipzig elleni október bajnokin, ami után négy meccset hagyott ki - visszatért magyar válogatott légiós a 70. percben lépett pályára.

Szalai Ádám csapata, a Mainz döntetlent játszott a Köln vendégeként, a magyar válogatott csapatkapitányát a 77. percben cserélték be.

BELGIUM

Bese Barnabás, az OH Leuven jobbhátvédje nem volt nevezve az újonc Seraing elleni bajnokira, amelyet csapata hazai pályán 3-1-re elveszített.

A Genk magyar utánpótlás-válogatott támadója, Németh András sem volt keretben a Beerschot ellen 2-0-ra elveszített bajnokin a belga élvonal 15. fordulójában.

HOLLANDIA

A San Marino elleni győztes vb-selejtezőn debütáló Kiss Tamás (Cambuur) a kispadról figyelte az eseményeket az Utrecht elleni bajnokit. Csapata 2-1-re nyert hazai pályán.

A magyar válogatottnál is számításba vett Szőke Adrián (Heracles) betegség miatt nem volt nevezve Fortuna Sittard elleni bajnokira, csapata 3-1-re megnyert a holland élvonal 12. fordulójában.

Rácz Barnabás, az FC Eindhoven középpályása kezdőként 59 percig volt pályán, csapata 2-0-ra elveszítette a Venlo elleni bajnokit a 14. fordulóban.

TÖRÖKORSZÁG

11 sárga, 3 gól, 2 piros lap - a Galatasaray és a Fenerbahce vasárnapi derbijén minden megtörtént és még annál is több. Szalai Attila viszont végül kimaradt belőle. Végül a vendégek győztek 2-1-re úgy, hogy tíz emberrel szerezték a győztes gólt a 94. percben.

A 97. percben aztán a hazaiak szakvezetője, Fatih Terim jutott a kiállítás sorsára. Itt még azonban nem volt vége, a 100. perc után is akadtak események, hiszen a Galata kis híján 11-est kapott, ám a VAR végül nem látott szabálytalanságot.

Az előzetes hírekkel és az idényben eddig történtekkel nem igazán összhangban telt el a meccs Szalai Attila számára: a Fenerbahce magyar válogatott védője meglepetésre végig a kispadon ült, így az állítólagos megfigyelők feleslegesen utaztak el miatta Törökországba.

Győzelmével a Fener feljött a tabella 5. helyére, a Galata viszont jelenleg csak a 8.

Varga Kevin kezdőként 60 percet játszott a Kasimpasában, amely 3-1-re kikapott a Karagümrük ellen a török élvonal 13. fordulójában.

AUSZTRIA

Bukta Csaba, az Altach magyar utánpótlás-válogatott támadója kezdőként 77 percet játszott a Rapid Wien ellen 1-0-ra elveszített bajnokin.

Mester Csaba, az osztrák másodosztályban szereplő Austria Wien II támadója kezdőként 62 percet játszott az Austria Lustenau ellen 4-1-re elveszített bajnokin.

Major Sámuel, a Liefering magyarja gólpasszal segítette csapatát a győzelemhez, miután a 60. percben csereként lépett pályára a 3-2-re megnyert mérkőzésen. Tóth Balázs nem volt a keretben.

SVÁJC

Bolla Bendegúz, a Grasshoppers magyar válogatott védője sérülés miatt továbbra sincs bevethető állapotban, ezért kihagyta a Servette ellen 3-2-re elveszített bajnokit a svájc élvonal 14. fordulójában.

CIPRUS

Megszerezte első gólját az Omonia Nicosia színeiben Lang Ádám. A magyar válogatott védő az első félidő hosszabbításában, egy szabadrúgás után a kipattanót követően volt eredményes az Aris elleni bajnokin. Csapata 3-0-ra nyert és feljött a hatodik helyre a tabellán.

LENGYELORSZÁG

Tamás Márk, a Slask Wroclaw magyar válogatott hátvédje makacs ágyéksérülés miatt miatt nem volt nevezve a Pogon Szczecin ellen 2-1-es vereséggel végződő bajnokira.

Vida Kristopher csereként a 72. percben lépett pályára, csapata 1-0-ra kikapott idegenben a Lech Poznan ellen a lengyel élvonal 15. fordulójában.

OLASZORSZÁG

Nagy Ádám, az olasz másodosztályban a Pisa magyar válogatott középpályása eltiltás miatt nem játszott a Benevento ellen 1-0-ra megnyert bajnokin.

Balogh Botond, a Parma magyar válogatott hátvédje a kispadról figyelte az eseményeket a Cosenza ellen 1-1-re végződő mérkőzésen a 13. fordulóban.

SZERBIA

Holender Filip, a Partizan Belgrád magyar válogatott nem volt nevezve a Vojvodina ellen 4-1-re megnyert bajnokin.

Kun Bertalan, a Proleter támadó középpályása előbb a 89. percben sárga lapot kapott, majd egy perccel később lecserélték. csapata 1-0-ra nyert a Vozdovac ellen 1-0-ra megnyert mérkőzésen a szerb élvonal 17. fordulójában.

OROSZORSZÁG

Kecskés Ákos, a Nyizsnyij Novgorod magyar válogatott védője kezdőként végigjátszotta a Zenit ellen 5-1-re elveszített bajnokit az orosz első osztály 15. fordulójában.

SZLOVÁKIA

A Senica elleni hazai bajnokin mutatkozott be a DAC kispadján a Kisvárdáról távozó portugál vezetőedző, Joao Janeiro, aki a kezdőcsapatba jelölte Schäfer Andrást és Hahn Jánost is.

A dunaszerdahelyi klubhonlap tudósítása szerint az első nagyobb lehetőség Hahn nevéhez volt köthető, de kísérletét, de a vendégek kapusa leért a bal kapufa mellé tartó labdára, majd Schäfer is közel járt a gólhoz a 28. percben, Ravas viszont ismét bravúrozott. A szünetig a Senica kétszer is betalált, ám les miatt mindkét gólt érvénytelenítette a játékvezető.

A fordulás után a vendégek támadója, Sumbera durrantott fölé egy százszázalékos ziccert, majd a DAC-nál csereként pályára lépő Andzouana és Hahn került helyzetbe, de mindketten pontatlanok voltak. A 64. percben ismét megúszta a kapott gólt a DAC, ezúttal a kapufa segítette ki őket, majd két percre rá már a harmadik olyan gólját lőtte a Senica, amit végül visszavont a spori - ismét les miatt. A 66. percben megszerezte a vezetést a DAC: Krstovic passza után Moumou lőtte ki a hosszú sarkot.

Ez pedig a három pontot is jelentette, hiszen újabb gól nem esett. Janeiro győzelemmel mutatkozott be a kispadon, a DAC pedig a negyedik helyre ugrott.

SZLOVÉNIA

Koronavírusos megbetegedések miatt elhalasztották a Futács Márkót foglalkoztató Olimpija Ljubljana Mura elleni bajnokiját a szlovén élvonal 17. fordulójában.

HORVÁTORSZÁG

Kleinheisler László, az NK Osijek magyar válogatott középpályása sérüléséből felépülve a kispadról figyelte az eseményeket a Dinamo Zagreb ellen 1-1-re végződő bajnokit.

Lovrencsics Gergő kezdőként végigjátszotta a Hajduk Split legutóbbi, Rijeka ellen 3-2-re megnyert rangadót a horvát élvonal 16. fordulójában.

EGYESÜLT ARAB EMÍRSÉGEK

Varga Roland, az emírségekbeli al-Ittihad Kalba magyar válogatott támadója végig a kispadon volt az Emirats CLub ellen 1-1-re végződő bajnokin az arab emírségekbeli bajnokság 10. fordulójában.

USA

Gazdag Dániel csapata, a Philadelphia Union, valamint a Sallói Dánielt foglalkoztató Sporting Kansas City is negyeddöntőbe jutott az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS). A rájátszás első fordulójában Gazdag Dániel - aki a magyar válogatottban két gólt is szerzett a novemberi világbajnoki selejtezőkön - végigjátszotta a New York Red Bulls elleni hosszabbításos mérkőzést. A találkozó 123. percben dőlt el a hazaiak javára.

A liga honlapja szerint a Philadelphia Union ellenfele a Nashville SC vagy az Orlando City lesz a negyeddöntőben.

Sallói Dániel ugyancsak végig a pályán volt a Vancouver Whitecaps ellen 3-1-re megnyert hazai találkozón. A 17. percben tőle indult az SKC első góljával végződött akció, az 58. percben pedig gólpasszt adott csapata harmadik találata előtt.

A Sporting Kansas City a Real Salt Lake vagy a Seattle Sounders ellen folytatja szereplését. Schön Szabolcs csapata, az FC Dallas nem jutott be a rájátszásba.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz