Játékosként a Sampdoriában
– Itt a Sampdoria fotóján mindenki topjátékos volt. Talán csak közülünk ketten, Sacchetti és én futottunk be egy összességében szokványosnak mondható pályát, előtte és utána is. Mindenki más óriási bajnok volt. De ez egyáltalán nem álszerénység, hanem egyszerűen realista vagyok, ez a valóság. Én igazából nem alázatos ember vagyok, hanem csak realista. És szabadon kimondom, amit gondolok. Én egyáltalán nem tartom magam sem VIP-nek, sem sztárnak, én egy teljesen hétköznapi ember vagyok. Edzőnek, úgy érzem, jó vagyok, anélkül persze, hogy Guardiolához vagy Klopphoz hasonlítanám magam, vagy bárki hozzájuk hasonlóhoz. Ami fontos, hogy legyünk reálisak. Szerintem értsük meg, kik vagyunk, mire tudnánk szolgálni, mire van "elhívásunk"! Így komoly eredményeket érhetünk el. Persze emellett napi szinten törekednünk kell arra, hogy fejlődjünk, s mind ambiciózusabb célokat tűzzünk ki magunk elé a saját és a munkaadónk érdekében is – kezdte a magyar válogatott szövetségi kapitánya az MLSZ Youtube-csatornáján.
Magyarországhoz való kötődés
– 2014-ben, amikor felálltam a Honvéd kispadjáról, már akkor megpróbáltam elmagyarázni, milyen a Magyarországhoz való kötődésem. Azóta pedig tizenegy évet töltöttem itt el, és bizony a feleségem időnként kifakad: "hékás, te már jobban érzed magad Magyarországon, mint Olaszországban!" Igazából ez így ebben a formában nem igaz, de az elmondható, hogy remekül érzem magam Magyarországon, igazából épp ugyanolyan jól, mint Olaszországban.
Én itt nem érzem magam külföldinek, még ha nem is beszélek magyarul. Persze azért valamit értek. Tehát most már annál is inkább, hogy eltöltöttem itt tizenegy évet, azt hiszem, sohasem fogom eladni azt a kis lakást, amelyben itt Budapesten élek. És úgy hiszem, még azután is, hogy leteszem a lantot, Budapestre fogok visszajárni - természetesen akkor, ha lehetőségem lesz rá.
A Honvéd és az MLSZ
– A Honvédhoz való kötődésem mindig is megmarad, függetlenül attól, hogy milyen feladatokat látok el. Igyekszem a legnagyobb átláthatósággal és objektivitással végezni a munkámat. Soha nem hívtam meg Honvéd-játékost csak azért, mert honvédos, csakis egyéni érdem alapján lehet bekerülni a keretbe. Ha párhuzamot kellene vonnom a Honvéd és a válogatott helyzete között, a technikai értékek szintjén megvonhatjuk a párhuzamot, de infrastruktúra, szervezettség terén és minden egyéb szempontból nem lehet egy lapon említeni a kettőt.
Ahogy az első pillanattól kezdve mondtam, panaszkodhat bárki, amire akar, de aki edzősködni jön a magyar válogatottba, és panaszkodik az infrastruktúrára, tehát arra, hogy hol edzünk, hogyan van megszervezve a munka, és így tovább, az nem tudja, mit beszél. A szövetség a lehető legkiválóbb munkát végzi, profi és hatékony munkatársakkal, hogy a szervezeti háttérrel elősegítse a munkánkat. Azt kell mondanom, hogy edzői pályafutásom során még sohasem dolgoztam olyan szervezett és hatékony környezetben, mint amilyet a szövetség működtet.
Válogatási elv
– A magyar bajnokságban is látok játékosokat, akik kimondottan technikásak, de egyfelől egyenetlen a teljesítményük, másfelől nehezen illeszthetők egy bizonyos játékrendszerbe, és olyan is előfordul, hogy nem rendelkeznek az említett adottságok (erőnlét, robbanékonyság, sebesség, gyorsaság - a szerk.). 2019 novemberében volt nálam egy fordulat, ugyanis akkortól inkább a fizikai adottságokat, s nem annyira a technikai adottságokat kezdtem előnyben részesíteni, és ez meg is látszódott az eredményeken. Aztán persze a válogatottban olyan játékosaink is vannak, akik mindkét fizikálisan és technikailag is kitűnő adottságokkal rendelkeznek, ez egyébként az optimális helyzet. Jelen pillanatban 7-8 játékosunk topligákban játszik. Amióta én itt vagyok Magyarországon, nem hiszem, hogy bármikor előállt volna ilyen kedvező helyzet. És úgy hiszem, hogy a jövőre nézve, nemcsak a Szerbia elleni mérkőzésünk kapcsán, hanem nagyobb távlatokban óriási előnyt jelent, hogy több játékosunk ilyen bajnokságokban játszik, hiszen ők ott egyfelől bizonyos magas szintű taktikai megközelítéshez, de mindenekelőtt olyan intenzív játékhoz is hozzászoknak, amilyen intenzitás csak a topbajnokságokra jellemző.
Szoboszlai Dominikról
– Dominik nyilvánvalóan nagyon tehetséges, technikai-taktikai szempontból egyaránt, emellett pontosan átlátja, hogyan kell alkalmazkodnia a különböző taktikai elvárásainkhoz. De én nem is igazán erre hegyezném ki a dolgot. Dominik tehetséges srác, ezt soha senki nem kérdőjelezte meg onnantól, hogy az U15-ben játszott, mindenki arra számított, hogy a felnőtt válogatottban és külföldön is komoly eredményeket ér majd el. Amit inkább kiemelném és javaslom a szurkolóinknak is, hogy ezt is vegyék észre, hogyan változott Dominik hozzáállása, amióta meghívtuk a válogatott keretébe és 2019 márciusában lejátszotta az első mérkőzését. Figyeljék csak meg, micsoda különbség van Dominik egykori és mai játéka közt védekezés, a kontrák és a presszing terén. Ő ezeken a területeken rengeteget dolgozott, mert ez korábban gyenge pontja volt, védekezésben nem nyújtott egyenletesen jó teljesítményt, ma viszont ezen a téren is nagyon szépen teljesít.
Minek köszönhető a fejlődése? Hát nem nekem, és nem is a klubcsapatai edzőinek, annak dacára, hogy ott napi szinten dolgoztak vele. Saját magának köszönheti! Ő tudja magáról, hogy ügyes, tudja, hogy kiemelkedően technikás, ugyanakkor azt is tudja, mely területeken kell még többet dolgoznia és több munkát befektetnie. Dominik nagyon keményen dolgozik. Nemcsak a pályán, hanem különösen a pályán kívül is, olyankor is, amikor nincs a csapattal. Céltudatos játékos. Na, erre gondolok én, amikor elhivatottságról beszélek.
Dominik ebből a szempontból példamutató, és a válogatott csapakapitányának jó példával kell elől járnia minden szempontból. Éppen ez az egyik ok, amiért kiválasztottuk, s úgy hiszem, jó döntés volt megbízni a csapatkapitányi címmel, mert ez felgyorsította az érését. Ma Dominik 23 évesen érett játékos. Kész játékos. És köszönhetően annak, hogy most Liverpoolban van, Klopp mellett még tovább fejlődhet, és biztos vagyok benne, hogy fejlődni is fog, s ez óriási előny lesz a válogatottnak is.
Gera Zoltán U21-es edzőről
– Zolival nagyon szoros az együttműködésünk. Kivételes srác, és annak ellenére, hogy milyen kimagasló eredményeket ért el, alázatos ember, amit én nagyra becsülök. Mindig szívesen megosztja velünk a benyomásait, mert ő nyilván sokkal több fiatalt lát a másodosztályban is, és sok esetben olyan játékosokat hívunk meg a válogatott keretébe, akiket ő is alkalmazhatna, s ha ő megtarthatná őket, valószínűleg jobb eredményeket érhetne el. De soha nem lehetett hallani őt, hogy panaszkodott volna ránk, amiért 3-4 játékosa nálunk van, elszipkáztuk őket. Pedig időnként olyan kritikával illetik, amire nem szolgált rá, és ő sohasem keres mentségeket. Igazából rendkívül pozitív srác, s már most nagyon fontos erőforrás a magyar labdarúgás számára, a jövőben pedig még fontosabb lesz, ebben biztos vagyok. Akár a felnőtt válogatott edzőjeként, akár az U21-es válogatott edzőjeként, akár ha úgy döntene, hogy külföldön gyűjt tovább tapasztalatokat, Zoli minden esetben hatalmas érték a magyar labdarúgás számára és mindig is az marad.
Ebben változott Rossi
– Amikor egy országot képviselek, arról az országról méltó képet kell mutatnom. Elnök úr, főtitkár úr, alelnök úr is tudomásomra hozta, hogy a viselkedésemmel, kiállásommal nyugalmat kell sugároznom a kispadon, szemben azzal, ahogy korábban tettem. Az öltözékemen is változtattam, mert most öltönyben, fehér ingben, nyakkendőben ülök a kispadra, ami nagy áldozat, nagy erőfeszítés a részemről. Megpróbálok az öltönnyel is formálisabb benyomást kelteni. De persze változott a viselkedésem is, érettebb lettem, én is fejlődtem.
Szeptemberben betöltöm az 59. életévemet, és már 11 éve Magyarországon vagyok. Úgyhogy eltelt már egy kis idő azóta, azt hiszem, sok mindenben változtam ahhoz képest, ahogy Magyarországon először a Honvédot edzettem, sok változáson mentem át a módszereimet tekintve. Azt hiszem, az edző feladata ebben is áll, folyamatos változásban vagyunk, a futballal együtt fejlődünk. Mert a labdarúgás folyamatosan változik, még ha nem is mindig óriási léptékkel, de lassacskán változik, s az edzőknek ugyanezt kell tenniük. Nemcsak azért mondom ezt, mert már nem vagyok ifjú titán, hanem azért is, mert mára ez már a meggyőződésemmé vált. Mivel egy edzőnek nem kell futnia, ugrania, nem kell senkitől megszereznie a labdát, aki 70 éves, annak már lehetnek érettebb elgondolásai, mint annak, aki még csak 35 éves. Minden attól függ, hogyan közelíti meg a mesterségét. Ha azt hiszed, hogy csak azt kell átültetned a gyakorlatba, amit te személyesen, játékosként megéltél, akkor már koravén/kiégett vagy, mielőtt elkezdted volna a szakmát. Az lebegjen a szemed előtt, hogy amikor abbahagyod a játékot, és elkezdesz edzősködni, azzal egy egészen más életformát vállalsz. Napi szinten kell frissíteni az ismereteidet, napi szinten kell tanulni, pontosan úgy, ahogy az orvosok rendszeresen továbbképzésekre járnak. Persze mi senkinek nem mentjük meg az életét, de ha szerencsések vagyunk, akkor örömteli pillanatokkal ajándékozhatjuk meg azokat, akik bennünket támogatnak, akik eljönnek, hogy megnézzék a játékunkat.
