A 21 éves játékos beszélt a Hollandiában töltött éveiről.

- Az edzések száma a felére csökkent a magyar viszonylathoz képest és szinte alig futottunk - kezdte Vida a sportolunk.sk-nak. Minden a taktikáról szólt, arra is figyelnem kellett, melyik lábra kell passzolnom. Kint nem a fizikai, hanem főleg a labdás dolgok, amelyek előtérbe kerülnek. Az első év felejthetetlen volt. Nem mindenki mondhatja el magáról, hogy feljut az első osztályba, még úgy, hogy hatodikak lettünk és a rájátszásban harcoltuk ki a feljutást. Azért is volt jó időszak, mert végigjátszottam az idényt, 36 mérkőzésen léptem pályára. Nagyon jó volt látni, hogy senki sem számolt velünk. A második évben az első ligában az elején a 10-12 mérkőzésen 90 perceket játszottam, de egy sérülés után kissé félretettek, és nem tudtam visszakerülni a kezdőcsapatba. Év végén sajnos kiestünk, de így is remek év volt, mert rengeteg tapasztalatot szereztem, mert a holland élvonalban 20 mérkőzésen szerepeltem. Akár maradhattam is volna a Graafschapnál, mert ajánlottak egy szerződés hosszabbítást, de úgy éreztem, hogy nem csak csapatot, hanem országot is váltanék. Mivel kiestünk és keveset játszottam, nem volt esély arra, hogy nagyobb csapatokhoz, vagy a holland első osztályba igazoljak. Az volt a cél, hogy minél több játéklehetőséget kapjak, mert csak így tudom visszaküzdeni magam a magasabb szintre.

Vida elmondta, hogyan lett a DAC játékosa.

- Egy menedzseren keresztül megkerestek, nagyjából májusban kezdődött az egész. Több helyről volt érdeklődés. Tetszett, ahogy hozzám viszonyultak, profin elküldték az elképzeléseiket és a terveket. Úgy gondoltuk, kijövünk, megnézzük a helyzetet. Láttuk az akadémiát és az edzőközpontot, ami épülőben van. Beszélgettem Jan Van Daeleval és Németh Krisztiánnal, és minden annyira megtetszett, hogy utána elkezdtünk tárgyalni, végül pedig aláírtam. Igazából nem volt a célok között, hogy hazamenjek. Megbeszéltük, hogy próbáljak meg külföldön maradni és meglátjuk.

A játékos beszélt a szlovák fociról és a dunaszerdahelyi közegről is.

Itt senki nem félti magát, nem húzzák vissza a lábaikat, kőkemény párharcok vannak. Taktikailag is teljesen más. Hollandiában rengeteg taktikai elem van, mindenki tudja a másik posztját, és ez itt más, taktikailag van még mit fejlődnie a szlovák futballnak. A fizikai dolgok viszont nagyon erősek.

Akárhova megyek, mindenhol meg tudok szólalni magyarul, örülök, hogy a saját anyanyelvemet tudom használni. Az, hogy Dunaszerdahely kis város, már megszoktam, mert kint is kisebb városokban éltem.  Már előtte is hallottam a szurkolókról, mindenki ismeri a DAC szurkolótáborát, a neten is utánanéztem, mit énekelnek. Amikor hallottam az énekeket, a hideg is kirázott. Már várom, hogy megépüljön az új stadion, és itt tudjunk játszani a sok hazai néző előtt.