Rengeteget közvetít, NB I-et, BL-t, válogatottat. Volt már olyan érzése, hogy picit unja, vagy még mindig ugyanolyan lelkesedéssel megy el Kisvárdára, mint mondjuk 20 éve Békéscsabára?

- Nyilván a lelkesedés attól is függ, milyen mérkőzés várható. Azt szoktam mondani, hogy azt a mérkőzést a legnehezebb közvetíteni, amit ha nem kellene közvetíteni, lehet, hogy meg se nézném. Ilyenből mostanában nekem azért elég kevés van; aki szereti a magyar futballt, az talál érdekességeket a mérkőzések alatt. Nyilvánvalóan jobb 30 fokban, augusztusban közvetíteni, mint szélviharban decemberben, de ez a szakma ezzel jár - kezdte Hajdú B. István a csakfoci.hu-nak.

Itthon elfogadott tény, hogy ön a legjobb kommentátor. Mi volt a legnagyobb dicséret, amit kapott pályafutása során szurkolótól, főnökétől, konkurenciától, bárkitől?

- Megmondom őszintén, nem tudom, mi számít nagy dicséretnek. Természetesen elismerésnek veszem azt, hogy a top mérkőzések jelentős részének közvetítését rám osztják. Ott voltam mindig, amikor magyar csapat bejutott a Bajnokok Ligájába, illetve most már készülök a harmadik olyan Európa-bajnokságra, amin ott van a magyar válogatott. Ha megérem, akkor idén lesz a huszadik olyan Bajnokok Ligája-döntő, amin a helyszínen vagyok. Emellett objektíven le lehet mérni a népszerűséget mondjuk díjakban. Például kaptam Prima Primissima, és Szepesi-díjat, ezek azonban inkább kötelezettségeket jelentenek.

Én úgy fogom fel, mint amikor Jack Nicholson neve alá kiírják, hogy háromszoros Oscar-díjas színész. Ez egyben azt is jelenti, hogy a következő filmjében elvárják tőle, hogy úgy játsszon, mint egy Oscar-díjas.

- A mi foglalkozásunk mindig a jelenről szól, az semmit nem számít, ha most elmondom, hogy szerintem jól közvetítettem a 2004-es athéni olimpia vízilabda-döntőjét. Ennek már 19 éve, a nézők egy jelentős része akkor nem is élt. Nekik az a lényeg, hogy a soron következő mérkőzésen ne keverjem össze a góllövők nevét. Egyébként az valóban előfordul, hogy szurkolók megállítanak, gratulálnak, fényképet kérnek, de nagyon nagy önbecsapás lenne bármelyik sportkommentátor részéről, ha azt hinné, hogy ez egyértelműen a saját személyének szól. Ez elsősorban a sikereknek szól. Ha megkérdezünk 100 embert, hogy szerinte melyik volt a legjobb közvetítés, amit életében hallott, százból száz biztos, hogy valamilyen győzelmet fog mondani. Senkinek nem jut eszébe, hogy “hú, kikaptunk a hollandoktól 8-1-re, de a Gundi (Gundel Takács Gábor - a szerk.) ott milyen parádésan közvetített”. Szakmailag tényleg nagyszerűen közvetített, csak éppen az Önök kértékbe nem azt a meccset fogják kérni. Nekem ugye megadatott, hogy olyan mérkőzéseket közvetítettem, ahol katarzis, eufória volt, és ezeket az érzéseket nyilvánvalóan kötik hanghoz is, még akkor is, ha valaki élőben kint volt a helyszínen, vagy akkorát üvöltött egy kocsmában, hogy nem hallotta, mit mond a riporter. Ezeket a jeleneteket, gólokat akárhányszor megnézhetik, visszajátszhatják, ezek tudatosulnak az emberekben. Azt pedig ugye soha nem fogjuk megtudni, hogy bizonyos mérkőzéseket, ha más közvetít, akkor az a kommentátor mit mondott volna. Van, amit nem én közvetítettem, így nem tudom, mit mondtam volna abban a helyzetben, és nyilván vannak olyan események, amelyeket én közvetítettem, és ha más van ott, lehet, hogy még nagyobb mondatok, vagy még emlékezetesebb akusztikai élmények érik a nézőt.

Kritikát szokott kapni?

- Lassan harminc éve közvetítek, nem tudok olyan csapatot felsorolni, amelynek én már ne lettem volna a szurkolója. Olyan levelet is kaptam egy nézőtől 25-30 évvel ezelőtt egy Újpest-Fradi után, amiben leírta, hogy az első félidőben az Újpestnek szurkoltam, a másodikban meg a Fradinak. Holott arról volt szó, hogy 1-0-ra vezetett az Újpest a félidőben, és nyilván több dicsérő szót kapott a csapat, míg a második félidőben a Fradi fordított, ezért róluk hangzott el több pozitívum. Egyébként ugyanez külföldi csapatoknál is megfigyelhető. Volt olyan közvetítés, pont a Bajnokok Ligája-csoportköréből, amikor a Manchester United játszott, én pedig mondtam talán két kritikus mondatot a csapatra. Öt percen belül két nagyon kulturált Manchester Unitednek szurkoló ismerősöm írt üzenetet, abból az egyik leírta, hogy azért nem kéne a Unitedet magasztalni, ha ennyire nem megy nekik a szekér, a másik meg azt írta, hogy azért, mert most vesztésre áll a Manchester, nem kell megforgatni bennük a kést. – És ugyanarról a mondatról beszélünk!

Azt gondolom, hogy a világ annyit változott, hogy 25 évvel ezelőtt egy kommentátori tévedésre azt mondták, hogy “nem ért a focihoz”, ma pedig úgy vélik, hogy az egyik csapat irányába húz. Ez nem csupán a futballra igaz, mindig keresünk valami hátteret, hogy az illető valamilyen érdekből mond, vagy tesz dolgokat.

- Természetesen a kommentátor is hibázik, még az is lehet, hogy a harmadik lassítás után sem vesz észre valamit. Ez benne van mindenben, a villanyszerelő is köthet be rosszul valamit, vagy az asztalosnál is hiányzik néha három milliméter, ilyenkor ki kell javítani a hibát. Nem szabad úgy csinálni, mintha nem történt volna semmi, ha valamit elrontottunk, be kell vallani.

Hosszú évekig elválaszthatatlan párost alkottak Faragó Richárddal, vele milyen kapcsolatot ápol? Nem kérte-e az M4-et, hogy igazolják le?

- Nem vagyok olyan pozícióban, hogy bárkit is leigazoljak, általában a futballban sem a játékos intézi az igazolásokat. Faragó Ricsivel nagyszerű a kapcsolatom, abszolút baráti, immár több mint harminc éve. Keveset tudunk találkozni, mert azzal, hogy két különböző televízióban közvetítünk, van, amikor ő elfoglalt, van, amikor én. Ha ráérek délelőtt, akkor figyelnem kell arra, hogy ne hívjam föl őt, mert éjjel egy NBA-meccset közvetített és alszik. Ettől független a kapcsolat megmaradt, figyeljük egymás munkáit, már csak azért is, mert magát a mérkőzést is érdekesnek találjuk. Az még nagyon érdekes, hogy amikor mi együtt kezdtük a pályafutásunkat, nagyon sokszor össze is kevertek minket az elején, de nagyjából 2000-től kezdve én előbb elmentem a Sport TV-hez, ő maradt a magyar TV-nél, majd szinte majdhogynem helyet cseréltünk, így keveset dolgoztunk egy helyen.

Székely Dávid azt nyilatkozta, hogy ön az ország legjobb kommentátora, Méhes Gábor a második és a harmadik is M4-es. Ha mégis lenne jogosítványa, ki az a három kolléga, akit leigazolna?

- Azért nagyon nehéz erre objektíven válaszolni, mert most két olyan kollégát fogok mondani, akivel azt hiszem a legjobb a viszonyom. Az egyik Méhes Gabi (Méhes Gábor - a szerk.), a másik Faragó Ricsi. Emberileg közel állnak hozzám, és én a közvetítéseiket is nagyon szeretem, azonban inkább megfordítanám kicsit a kérdést.

Ma már nem állíthatom azt – és nagyon nagy rosszindulat kellene, ha azt mondanám –, hogy a magyarországi labdarúgó-közvetítések nagy részét alkalmatlan emberek csinálják, ez nem így van. Az M4 Sportnál és a Sport TV-nél is felkészült emberek közvetítenek, akik láthatóan szeretik azt, amit csinálnak.

- Előfordul, hogy hibázva vagy – az én ízlésem szerint – túl beszélve, túl sok információt mondva kommentálnak, és hibák is megesnek. Ezek elsősorban a koncentráció kihagyása miatt alakulnak ki, mert egyszerűen túlterheltek, túl sok meccset közvetítenek, de én olyat nem szoktam csinálni, hogy lehalkítom a tévét, mert valaki olyat hallok, aki kimondottan idegesít. Lehet, hogy nem értek egyet azzal, amit mond, mondjuk egy szakmai megjegyzéssel, de ez olyan, mintha egy baráti társaságban néznénk a meccset, ott se ért egyet mindenki, mint ahogy nyilván velem sem szoktak minden esetben.

Fiatalon ki volt a példaképe? Vitray Tamást vagy Knézy Jenőt szerette jobban kommentátorként?

- Gyerekkoromban azt, azokat hallgatta az ember, akik megszólaltak, akkor még messze nem volt ennyi közvetítés. A külföldi labdarúgás gyakorlatilag nem szerepelt az akkor egyetlen televízió, az MTV műsorában. Nyilván Vitray Tamás, Knézy Jenő, majd később ugye Gulyás László volt az a három nagy kommentátor, akik közvetítettek a televízióban. Akkor még a meccsek nagy része, így a magyar bajnokik is egy időben kezdődtek és volt körkapcsolás, és abban fantasztikus rádiós egyéniségek közvetítettek, Novotny Zoltántól Vass István Zoltánon át, Török Lászlótól kezdve Molnár Dánielig. Az más kérdés, hogy mind más stílusban közvetítettek, 30-40 évvel ezelőtt ennyi információt játékosról, csapatról nem lehetett tudni.

Sokat idézik a hangzatos és humoros szállóigéit, poénjait. Ezeket előre megtervezi?

- Nem lehet őket előre megtervezni, mert egész egyszerűen maga a közvetítés nem előre megtervezett. Én lettem volna a világ legboldogabb embere, ha tudtam volna azt, hogy 2015-ben a magyar-norvég Eb-pótselejtezőn Böde Dániel majd beáll, és földhöz vágja a norvégot. Amint megtörtént, ott az ember reagál valamit, ami menet közben, a közvetítés alatt eszébe jut. Nekem volt olyan, hogy a Markus Babbel nevű német játékosról kitaláltam, hogy ha egyszer gólt lő a német válogatottban vagy a Liverpoolban, és ráugranak a többiek, akkor azt fogom mondani, itt van Bábel tornya, és ez milyen jó poén lesz. Aztán mikor véletlenül gólt lőtt, egyszerűen nem jutott eszembe, ment tovább a meccs, majd három perccel később eszméltem, hogy erről lecsúsztam. Fontos még ugyanakkor, hogy erőltetni sem szabad, ha valaki nem mond egy poént, az jobb, mintha mondana egy rosszat. Mi nem Stand-up comedy-t csinálunk, nekünk az alapfeladatunk, hogy eltaláljuk, kinél van a labda, meg ne tévesszük el a góllövőt.

Melyikre poénjára a legbüszkébb?

- Amikor a magyarok megnyerik az athéni olimpia vízilabda-döntőjét, és azt mondja a kommentár, hogy “sose hittem volna, hogy tizenhárom fürdőgatyás férfitől még elsírom magam”, az azért jelentős mondat, mert győztünk. Ha ott kikapunk, azon a mérkőzésen születik egy más lezáró mondat, ami lehet, hogy ugyan frappáns, de nem szívesen emlékeznek rá vissza az emberek. Azt tartom szerencsémnek, hogy van jónéhány olyan közvetítés, mondat, ami az embereknek tetszik, és amikor valakikkel találkozom, mindegyik egy másikat mond, akkor jövök rá, hogy hál’ Istennek nem egy ilyen szállóigém volt.

Minden egyes pillanat, amikor valami emelkedett történt – amikor a három foci Eb-re kijutottunk, amikor Böde Dániel földhöz vágta a norvégot, amikor “Király vasárnap nem nyitott kaput” vagy amikor Szoboszlai Dominik belőtte a győztes gólt Izland ellen – ugyanazt az érzést váltotta ki mindenkiből.

- Az is megesett, hogy az Eurosport2-ben egy Bundesliga 2-es mérkőzésen mondtam egy - szerintem - marha jó poént, de mivel azt nagyon kevesen látták, az nem maradt fönn. Ugyanígy a FIFA-játékban is javaslom mindenkinek, hogy játsszon Norvég Kupa-meccseket, mert Faragó Ricsivel ott olyan beköszönéseink voltak, hogy mi magunk is megszakadtunk a röhögéstől.

Mennyire követi a szállóigék utóéletét?

- Az 1996-os atlantai olimpián ültünk Faragó Ricsivel egy kommentátor fülkében, és alámondtunk egy gyeplabda-mérkőzést, ami nem került soha adásba, csak bekapcsolva maradt a mikrofon, azt fölvették és leadták szilveszterkor. Ennek már nagyon sok éve, de valaki emlékezett arra a szilveszteri adásra, és megjegyezte, hogy “mennyit nevetett azon, amikor részegen gyeplabdát közvetítettünk”. Persze, nem voltunk részegek, hanem egész egyszerűen így hozta a közvetítés. Van, aminek van utóélete, van, aminek nincs. Előfordul, hogy megyek az utcán, és egy autóból letekerik az ablakot és mondanak valamit, akkor azonnal tudjuk, hogy mi az a közös élményünk.

Mondok egy példát a magyar-osztrák Eb-mérkőzés kapcsán. A magyar nyelvben az eredményt ugye úgy mondjuk, hogy elmondjuk a csapat nevét, a másik csapat nevét és az eredményt: Magyarország Ausztria 2-0, de azzal, hogy ott – ahogy nekem megjelent a nagytáblán –, azt mondtam, hogy Magyarország 2, Ausztria 0, ettől ez a mondat önálló életre kelt. Aki azóta így mond eredményt, pontosan tudom, hogy arra utal, mi történt annak idején ott Bordeaux-ban.

- Hozzáteszem, az viszont talán érdem és egy kicsit szakmai felkészültség is, hogy például ezen a meccsen én megnéztem, hány napja nem lőtt gólt a Szalai Ádám, és az 550 napot nem a hasamra ütve találtam ki, az ki volt számolva. Nyilván, ha nem lő gólt, vagy Böde Dániel beáll a helyére, akkor ez a mondat nem hangzik el. A második oldalon viszont ezen a meccsen ki emlékszik arra, hogy az Alaba kapufájánál mit mondtam a második percben? Amennyiben ott gól születik, nem lett volna Magyarország 2, Ausztria 0.

Azt mondta pár éve, hogy azok közül, akiket látott futballozni, Nyilasi, Détári és Törőcsik volt a legjobb magyar labdarúgó. Azóta berobbant Szoboszlai Dominik. Ő hol van ezen a listán?

- Szoboszlai Dominik már most egy nagyon különleges játékos. Először is az 50-es évek óta, tehát Puskás, Kocsis, Czibor, Kubala óta nem volt arra példa, hogy magyar topjátékos egy topcsapatban játsszon. Nagyon szívesen megnéztem volna Nyilasit a Barcelonában, amikor Bernd Schuster megsérült, és úgy volt, hogy esetleg odamegy, vagy Détárit a Juventusban, de ezekre nem került sor. Tisztázzunk valamit, ha a 60-as vagy a 70-es években lett volna Bajnokok Ligája, akkor vagy a mindenkori magyar bajnok a négy között lett volna, vagy Bene Ferenc játszott volna a Real Madridban, Göröcs János a Barcelonában, Varga Zoltán a Manchester Unitedben, Albert Flórián a Milanban vagy Mészöly Kálmán a Bayer Münchenben a Beckenbauer mellett. Most csak példákat mondok. Utána ezek a nagy magyar csillagok, akik óriási tehetségek voltak, nem jutottak messzire külföldön, vagy azért, mert nem mehettek külföldre, vagy nem olyan nagy csapathoz mentek. Még egy dolgot hozzátennék: ezekben a játékosokban közös a mérhetetlen technikai tudás, a játékintelligencia, de fizikailag Szoboszlai mindegyiknél jobb.

A mai futball sokkal jobban alapoz a fizikumra is, de nem lehet, és nem is kell őket egy lapon említeni. Usain Bolt és Carl Lewis teljesítményét össze lehet hasonlítani, és nyilván mérhetően az egyik gyorsabb volt a másiknál, és mindkettő gyorsabb volt, mint Jesse Owens, de mégis mind a három korszakos egyénisége volt a saját sportágának.

- Nagyon remélem, hogy Szoboszlai be fogja futni azt a pályafutást, amelyre a tehetsége alapján hivatott. Ő még mindig egy útnak az elején jár, ez egy rögös út is lehet, és egyáltalán nem biztos, hogy a csúcsra viszi, de azt viszont hadd mondjam el, hogy Szoboszlai személyében most találtunk egy magyar játékost – és talán ezért is van ekkora Szoboszlai-kultusz jelenleg –, akiről gyakorlatilag Európa minden pontján tudják, hogy magyar. Ő olyan, mint az ukránoknak Shevchenko, a finneknek Litmanen, az osztrákoknak Alaba, a norvégoknak Solskjaer és Haaland vagy a lengyeleknek Lewandowski.

Melyik volt idáig karrierje legkedveltebb közvetítése?

- Többet is ki tudok emelni. Ha magát a sportot nézzük, akkor a 2004-es Magyarország-Szerbia és Montenegró vízilabda-döntőt mondanám, az volt az első, hogy én olimpiai aranyérmet közvetítettem a televízióban. A magyar futballban a legemlékezetesebb momentumok azok, amikor valahova bejutottunk, legyen az a Fradi vagy a Debrecen a BL-be, illetve a válogatott az Európa-bajnokságokra. Ott van még a már említett magyar-osztrák találkozó, mert egy nagy tornán meccset nyertünk, ott volt a portugálok elleni 3-3, az is nagyszerű volt, de a legutóbbi vb-döntő sem volt olyan rossz, ahogyan a 2005-ös Milan-Liverpool BL-döntő sem.

Az biztos, hogy a legnagyobbat Koplárovics Béla góljánál üvöltöttem, amit még a Manchester Unitednek lőtt. A másik egyébként, amikor elment a hangom, az az atlantai olimpián volt, mikor Madar Csaba átfejelte a Didát, és a brazilok ellen kiegyenlítettünk. Az szürreális volt, hogy a magyar olimpiai válogatott a Ronaldóval, Roberto Carlosszal, Didával felálló csapat ellen döntetlenre állt, hihetetlen, de volt ilyen. Megjegyzem, ugye azt a meccset elvesztettük, a Zalaegerszeg meg simán kiesett a Manchester Uniteddel szemben, de ezeken kívül is rengeteg jó élményem van.

9 évvel ezelőtt volt egy infarktusa. Akkor azt mondta, hogy jobban kell magára figyelnie, kevésbé rohanós életet élni. Ezt meg tudta valósítani, figyel magára ilyen szempontból?

- Mérhetően kevesebbet nem dolgozom, mint akkor. Nyilván fokozottabb gyógyszerellenőrzés, meg terheléses vizsgálat van. Lekopogom, a szívemnek jelenleg úgy néz ki, hogy nincs baja, illetve tudok felkérésekre vagy feladatokra – legyen az televíziós vagy nem televíziós –, nemet mondani. Dr. Sármán Balázs, a kardiológus, aki engem megoperált mondta azt, hogy ő el tudná nekem mondani, hogyan kellene élni, de egy sportriporternek az nem megvalósítható. Lehetetlen naponta ötször étkezni, délelőtt aludni, este kilenckor ágyban lenni. Az infarktus után három nappal azt mondták, hogy azzal kell foglalkozni, nehogy még egy legyen, erre próbálok fókuszálni.

10, 15 vagy akár 20 év is múlva is kommentálni fog? Van valami álommeccs, amit mindenképpen szeretne még közvetíteni?

- Jelenleg azt gondolom, hogy maguk a sportesemények érdekelni fognak 15 év múlva is annyira, hogy kimenjek. Én sokkal jobban szeretek a helyszínről közvetíteni, még akkor is, ha mínusz 5 fok van és ver az eső. Az más kérdés, a konkurencia egyáltalán lehetőséget ad-e, hogy kommentáljak, illetve kérdés, hogy egészségileg bírom-e annyira, hogy mondjuk ellátok még a másik tizenhatosig. Azt természetesen szeretném megélni – és remélem nem kell 15-20 évet várni –, hogy a magyar labdarúgó-válogatott világbajnokságon játsszon, és ha ezt még össze is lehet azzal párosítani, hogy esetleg meg is szólalok az egyik meccsen, az nyilván hab lenne a tortán, de ha itt és most azonnal be kellene jelentenem a visszavonulásomat, akkor se érezném azt, hogy hiányos lenne a pályafutásom, mert rengeteg élményt adott. Jordantől kezdve valamennyi Ronaldóig mindenkit közvetíthettem, aki a sportban számít, és amihez konyítok valamit. A világ legjobb tornászait és birkózóit is nézem, de a nézőket inkább megkímélem attól, hogy róluk közvetítsek.