1968 – Olaszország

Fej vagy írás?

A szovjet–olasz elődöntőn sem a rendes játékidőben, sem a hosszabbításban nem esett gól, s mivel akkor még nem következtek ilyen esetekben tizenegyesek, sorsolással döntötték el a továbbjutó kilétét.
A spanyol Agustin Pujol, az UEFA Eb-bizottságának elnöke dirigálta a ceremóniát. Kevesen mehettek be a sorsolás színhelyére, a játékvezetői öltözőbe. A RAI, az olasz állami televízió kameráit is kizárták. Nyikolaj Ozerov, a szovjetek legendás rádióriportere még a mérkőzés előtt megkérdezte az olaszokat, hogy hány kamerával követik majd a mérkőzést. Azt a választ kapta, hogy néggyel, mindegyik a pályát veszi majd. Ozerov akkor azt mondta, kellene egy ötödik is majd abba a helyiségbe, ahol a sorsolást rendezik. Nagyon előrelátó volt, de kinevették a javaslatát. Pujolon kívül a német játékvezető, Kurt Tschenscher, két partjelzője, Zsolt István és a svájci Gottfried Dienst, valamint a két csapatkapitány, Albert Seszternyov és Giacinto Facchetti, továbbá Mihail Jakusin szovjet szövetségi kapitány és Artemio Franchi, az olasz szövetség elnöke figyelte a történéseket.
Tschenscher előhalászott egy 1916-ban nyomott tízfrankos érmét, s a levegőbe dobta. Seszternyov választhatott (volna), ránézett Jakusinra, de addig vártak, míg Facchettira maradt a választás joga. Az olaszok csapatkapitánya szederjes arccal suttogta: fej… Az érme gurult egy kicsit az élén, aztán lebillent. A fej virított felül, a házigazdák jutottak a döntőbe!
Egy korábban, a szovjet-orosz futballban megismert anekdota szerint Jakusin maga is azt tanácsolta Seszternyovnak, hogy a fejet válassza, mert észrevette, hogy az érme egyik oldala domború, s mivel kisgyerekként rengeteget játszott hasonlót – ott érdemelte ki a „ravasz Miha” becenevet –, tudta, ilyenkor általában az marad felül. Következésképpen azt érdemes választani. Egész életében bántotta az eset.

1972 – Belgium

Géczi, a látnok

A magyar válogatott a románok elleni harmadik mérkőzés reggelén még a Margitszigeten, a Nagyszállóban ébredt, s csak délelőtt repült Belgrádba. Így volt ez jól – igazolja az eredmény.
A 26. percben már vezetett a magyar csapat, Kocsis tizenhét méterről bal belsővel a kapuba lőtt. Hat perccel később kiegyenlítettek a románok: Neagu három lépésről a kapu jobb oldalába vágta a labdát. Sokáig úgy festett, hogy ahogyan Budapesten és Bukarestben, úgy Belgrádban sem bír egymással a két csapat. Ám aztán jött a 87. perc varázslata: Szőke István, a Ferencáros jobbszélsője tizennégy méterről laposan, élesen a jobb sarokba lőtte a labdát – a magyar csapatot meg az Eb négyes döntőjébe.
A találkozó után sokan gratuláltak az ezúttal csak a kispadon helyet kapó Géczi Istvánnak. A Fradi kapusa ugyanis még a meccs előtt, a kispadra ülve azt mondta: „Ezt a meccset megnyerjük, mégpedig 2:1-re, a 88. percben lőtt góllal.”
Egy percet tévedett…

1976 – Jugoszlávia

Életfogytiglani kényszermunka

Nincs ma a magyar labdarúgás iránt érdeklődő, hatvan feletti férfiú, aki ne minősítené a hatvanas, de még inkább a hetvenes évek egyik sztárjának, Kocsis Lajosnak a képességeit minimum zseniálisnak. S a döntő többség alkalmasint egyetért Lakat T. Károly a Régi csibészek című könyvben megjelent minősítésével is: „Kevés futballistát ismertem, aki annyit tett volna hírneve lerombolása ügyében, mint ő. De olyan futballistát sem sokat, akin annyiszor verték le a többiek bűnét, mint Kocsis Lajoson.”
A magyar futballemlékezet egyik gyakori tévedése, hogy Kocsis Lajos válogatottbeli karrierjét a walesiek ellen 1975 áprilisában, a Népstadionban 2–1-re elveszített mérkőzés zárta le, miután 0–0-nál felelőtlenül belesarkalt a labdába, a vendégek pedig gólt szereztek a kontrából. A tétel csak annyiban hibás, hogy a Bp. Honvéd karmestere még egyszer, az év szeptemberében, az osztrákok ellen bekerült a válogatottba, aztán soha többet. Hiába nyert azon a találkozón – egyébként szintén Eb-selejtezőn – a magyar csapat, hiába játszott a Csikónak becézett középpályás főszerepet mindkét gólunkban. A Magyar Ifjúság azt írta róla a találkozó után: „Ha valakit a saját tehetsége elpazarlása miatt el lehetne marasztalni, akkor Kocsis Lajost életfogytiglani kényszermunkára kellene ítélni!”

1996 – Anglia

Fogorvosi szék

Terry Venables együttese a magyarok elleni, május 18-i, sima 3–0-s londoni győzelem után elutazott a Távol-Keletre, hogy ott zárja le a felkészülést. Pekingben megverte a kínaiakat, ezzel nem volt gond, ellenben Hongkongban egy bárban csúnyán berúgott a társaság egy (vagy inkább nagy) része.
Akkor került be az angol futballszlengbe a dentist’s chair, a fogorvosi szék fogalma. Állítólag a világ másik felében ez egy speciális bárszék, amelybe a vendég beül, mégpedig hátravetett fejjel, majd két oldalról két csinos hölgy üvegből önti bele a piát, amíg ki nem bugyog a szájából. A „nagy sikerre” tekintettel – legalábbis a brit bulvárlapok szerint – ezt néhányan még a hazafelé tartó repülőgépen is megismételték. Ez aztán bőven adott témát az újságíróknak az Eb rajtja előtt, sőt utána is. Még olyan „elemzést” is lehetett olvasni, hogy a vélelmezett alkoholmennyiség mennyi idő alatt ürülhet ki például, az egyik „főkolompos”, Teddy Sheringham szervezetéből.

2004 – Portugália

A világsztár nem tud 11-est rúgni?

David Beckham franciák ellen elhibázott tizenegyese után egy angol gyerekcsapat sietett a nagy kedvenc segítségére. Egy U15-ös tornán az egyik meccs döntetlenre végződött és tizenegyesek döntöttek, ahol az egyik fél 46–45-re nyert. A győztes edző felajánlotta, hogy elküldi a maratoni szétlövés videófelvételét a szélsőnek, hogy tanuljon a gyerekektől. A „nemes felajánlás” bejárta az európai médiát, így természetesen Beckhamhez is eljutott, aki kikérte magának, hogy szórakozzanak vele, és közölte, hogy ha tetszik, ha nem, legközelebb is ő végzi majd el a büntetőt az angol válogatottban. A legközelebbre mindössze 11 napot kellett várni. A Portugália–Anglia negyeddöntő ugyanis 2–2-re végződött a kétszer 15 perces hosszabbítás után is, így tizenegyesek döntöttek. Az elsőhöz Beckham állt oda, és akkorát rúgott a földbe, hogy a labda több méterrel a kapu fölé szállt. Mivel a végén Vassell is hibázott, az angolok is elszálltak.

2016 – Franciaország

Dzsudzsák és a cowboykalap

Az izlandiak elleni döntetlen után eufóriában úszott minden magyar. Természetesen a marseille-i stadionban szurkoló több ezer hazánkfia is eksztázisba került a lelátón. Nem különben játékosaink a pályán, akik közül Dzsudzsák Balázs egy idő után piros-fehér-zöld színű cowboykalapban folytatta az ünneplést, amit egész este le sem vett a fejéről, talán csak a meccs utáni zuhanyzásnál tette félre a különleges kalapot. A klasszis szélső még a mix zónában is ezzel a fejfedővel nyilatkozott. Senki nem tudta azonban, hogy honnan és miként került ez Dzsudzsák fejére.
Nos, a mérkőzés után készült fotókból megtudtuk az igazságot: a lelátón tomboló magyar szurkolók egyike annyira megfeledkezett magáról az ünneplés közepette, hogy nemes egyszerűséggel bedobta a kalapját a pályára, ahova értelemszerűen nem mehetett be érte. Dzsudzsák pedig pár perccel később pont arra sétált, felvette a földről, és hosszú órákig elválaszthatatlan párost alkotott a cowboykalappal. A közösségi médiában pedig új nevet kapott a szurkolóktól: Dzsudzsi Ewing.

A leghihetetlenebb Eb-történetek című könyv most 20%-os kedvezménnyel rendelhető meg a kiadó oldalán: kattints IDE.