Szokatlanul őszinte interjút adott a Csakfocinak a DVSC egyik legtehetségesebb, egyben legmegosztóbb játékosa, Kocsis Dominik. A most 23 éves szélső
- szerint ha akkora önbizalma lenne, mint azt sokan ráaggatják, akkor már rég külföldön játszana
- nyíltan elismeri, hogy szerinte fejben még most is le van maradva a kortársaihoz képest
- elmondja, hogy 14 és 18 éves kora között miért ült évekig csak a lelátón vagy a kispadon
- beszél edzőjéről, Sergio Navarróról, aki nemcsak őt, de még Dzsudzsák Balázst is alaposan megváltoztatta
- azt is elárulja, miért kell elfogadniuk nekik, játékosoknak, hogy csak árucikkek
- de sajátos imidzsét és annak hátulütőit is kielemzi.
- Kezdenek megérkezni a gólok és a gólpasszok is. Mi segített végül: a boszorkány vagy a vudu?
- Hál’ Istennek egyik sem kellett. Inkább a mestert mondanám, vagy legalábbis azt, amit hozzáadott a “fejemhez”, a mentális részemhez. Sokat tanultam tőle ezen a téren, és a folyamatos bizalmával is segített nekem. Ha öt rúgott gól nélküli meccsem után azt mondja, hogy ebből elég volt, akkor nem alakult volna ilyen jól - kezdte Kocsis Dominik a Csakfocinak adott interjúját.
- Sergio Navarro nemrég érkezett Magyarországra, felnőtt csapatnál pedig igen csekély múltat tudhatott maga mögött eddig, így kevésbé volt szem előtt. Be tudod kicsit mutatni, hogy miben tér el a korábbi edzőidtől? Vagy mi volt a legmaradandóbb, amit tanultál tőle?
Teljesen más a mentalitása, mint azoknak az edzőknek, akikkel eddig dolgoztam.
- Ha megemlíthetek még valakit, akkor felfogásban Pinezits Mátét tudom hozzá hasonlítani. Nagyon jó hatással van a csapatra, és nem csak azért, mert jönnek vele az eredmények. Pszichológiailag kiválóan bánik a játékosaival, mindenkivel tudatja, hogy miért játszik, vagy nem játszik éppen, mi miért történik. Erre valakinek szüksége van, valakinek nem, mindenesetre én szeretem ezt a felfogást. Nem azzal van elfoglalva, hogy kikapsz-e, vagy hogy jönnek-e sorra az eredmények, hanem azzal, hogy te magad fejlődj, és szerintem ez látszik is rajtunk.
- Tőled mit szokott elsősorban kérni?
- Belém azt sulykolta, hogy nem szélső vagyok, hanem csatár, és hogy ilyen mentalitással lépjek a pályára. Mindent el is mond, amiket alkalmaznom kell ehhez.
- Két és fél hónapot lehoztatok vereség nélkül, ez volt karriered legjobb szériája? Mit tanított ez az időszak?
- Felnőtt szinten biztos, hogy ez. Persze örültünk a jó sorozatnak, de éppen azt kell megtanulnunk, nekem személy szerint különösen, hogy próbáljunk meg a “középúton” maradni. Vereség esetén nem elindulni lefelé, győzelemnél pedig nem a csúcson érezni magunkat, hanem maradni középen.
Rád és a Debrecenre is ráférne egy nyugodt, stabil szezon. Meglesz idén? Mik a célok egyáltalán?
- Nyilván a dobogó, de ez sem a szezon elején, sem most nem lett kimondott célkitűzés. Az a fontos, hogy egyénileg mindenki fejlődjön. Persze, az mindig jó, ha nyersz, de én azt szeretném elérni, hogy mentálisan és a képességeim terén is jobb legyek. Ha kikapunk, most akkor sincs feszültség a csapaton belül, vagy az, hogy elveszítenénk az önbizalmunkat. Ez sport, bárki ki tud kapni, így állunk az egészhez.
Nemrégiben említetted, hogy most szeretnéd másképp kezelni a folyamatos játéklehetőséget, nem úgy, mint a Honvédnál. Akkor a COVID-időszakban az U19-es csapatból lettél hirtelen az NB I-es együttes tagja. Könnyű volt elhinni, hogy az ember hirtelen nagyon jó játékossá vált?
Igen, akkor azért felmentem a magasabb helyszínekre, pedig nyilván nem kellett volna, de az embernek kell a tapasztalat, hogy ezt megtanulja. Ott egy kicsit még kisgyerek voltam fejben.
- Az elmúlt 2-3 évben úgy éreztem, hogy nagyon hullámzó a karrierem, egyszer fent, egyszer lent vagyok. Meg kell hoznom a stabilitást az életembe és a pályán is, de úgy érzem, hogy jó úton vagyok efelé. Fejben biztos, hogy előrébb léptem.
- Az Alföldi TV Tibiék című műsorában beszéltél a nem szokványos utánpótlás-éveidről, miszerint 4-5 év kiesett neked tinédzserként. 14 és 18 éves korod között például egészen kevés, mindössze 20 tétmeccsed volt kezdőként. Azt mondtad, hogy fizikálisan mentek el melletted a többiek, de ennek akkora a jelentősége a korosztályos csapatokban, hogy ennyire körön kívül kerültél?
- Az egészét tekintve a fizikalitás 50 százalékot azért kitesz. Nekem abban az időszakban tényleg nagyon sok minden kimaradt, ezért most tanulom azokat a dolgokat, amiket ott kellett volna. Idén például a kapussal szembeni szituációknak a 70 százalékát kihagytam.
Ezt akkor, az utánpótlásban kellett volna megtanulnom, de nem tudtam, mert vagy a kispadon vagy a lelátón ültem. Igaz, fizikálisan tényleg nagyon le voltam maradva a többiekhez képest, ez nem kifogás, hanem tény. Azt is gondolom viszont, és nem szeretnék bántó lenni, de hogyha megfelelő mentorálást kaptam volna az utánpótlásban, akkor valószínűleg már nem itthon lennék.
- Dárdai Pál beszélt egyszer erről mélyebben, hogy gyerekként mennyivel könnyebb megtanítani például a játékban meglévő automatizmusokat, mint felnőttként.
Az biztos, hogy most nehezebb, de nekem szerencsém van, hiszen egy ilyen edző áll mögöttem. Láthattuk az elmúlt két szezonban az ellenkezőjét is, amikor már a második meccsen kivettek, mert kihagytam egy helyzetet.
- Szóval most is meg lehet tanulni ezt, csak nehezebb, mert már tétre megy, minden meccsen stabilitást kell hozni, szóval ehhez kell szerencse is.
- Hogy látod a hazai utánpótlást, például az akadémiai rendszert?
- Az a része szerintem tényleg rendben van, valóban csak a futball és a tanulás áll a fókuszban. De itthon nagyon el vagyunk maradva pszichológiailag és pedagógiailag is.
Az akadémiákon nem feltétlenül tudják, hogy kell egy olyan focistával bánni, aki adott esetben nem játszik, elveszettnek érzi magát, mert nem jöhet más szóba a számára, csak a futball, és erre tette fel az életét. Úgyhogy szerintem ebben kell még fejlődni, de most már egyre több olyan ember van, aki ezt a részét is jól látja.
- Minek tulajdonítod, hogy Navarrótól ekkora feléd a bizalom?
- Annyit mondott egyszer, hogy amikor idejött, akkor másoknak azért nem sok bizalma volt az irányomba, de ő azt mondta, hogy nagyon szeretne engem. Valamiért megfogtam a személyiségemmel, a játékintelligenciámmal, a képességeimmel, aztán hála az égnek, ez jól sült el.
De őszinte leszek, szerintem még mindig le vagyok maradva fejben más 23 évesekhez képest. Mindenesetre valószínűleg már dolgozott olyan játékosokkal, mint én, és pontosan tudja, mi kell nekem.
És mennyit tudnak az olyan ikonok segíteni neked, mint például Dzsudzsák Balázs, aki ráadásul szintén sokat szerepelt korábban szélsőként?
- Rengeteget lehet tőle tanulni emberileg és a pályán is, jó barátság alakult ki köztünk és a meccseken is nagyon érezzük egymást.
Egyébként neki is nagyon sokat segített az edzőnk, Balázs is átvette ezt az aurát, sokkal nyugodtabb természetű lett. Korábban egy vereség után 2-3 napig azért idegesebb volt, most egy nap alatt át tud lendülni ezen. Nyilván sosem volt baj, hogy kicsit forróbb fejű, sok érzelmet belevisz a futballba, de most még jobban tudja stabilizálni a csapatot.
- Sokak szerint vagy megosztó játékos, talán ez is a “laza imidzsed” része. Egyszer, még Fradi-játékosként a mostani csapattársad, Varga Ádám is úgy nyilatkozott, hogy azt hitte, “ott fogsz elfolyni a 11-es pontnál”. Ez szóba került köztetek, amikor nyáron átigazolt?
- Nem beszéltünk külön róla, nyilván viccelődtek vele a csapatban egy párszor, de bennem nem volt semmilyen rossz érzés ennek kapcsán.
- Sokaktól megkapod, hogy kívülről túlságosan is magabiztosnak tűnsz, és ezt nem egészséges vagányságnak látják, hanem már többnek?
Főleg mostanában érzem azt, hogy egyre többen próbálnak flegmának vagy nagyképűnek titulálni. Engem mondjuk nem érdekel, azt gondol mindenki, amit akar. De ha olyan nagyon nagy önbizalmam lenne, akkor szerintem már nem itthon futballoznék.
- Persze van egy karakterem, egy imidzsem, amit építek, ez ilyen. Tényleg olyan játékos vagyok, hogy vagy nagyon szeretnek, vagy nagyon utálnak. Azért Debrecenben szerencsére a szurkolók többsége szerintem szeret. Nyilván a “hajaim”, a tetkóim, a stílusom pár embernél kiveri a biztosítékot - ha jól játszunk, ha nem. Tehát nem feltétlenül a pályán lévő teljesítmény dönti el, hogy ki szeret vagy ki nem. Ez az imidzs valakinek tetszik, valakinek nem. De higgye el mindenki, hogy semmit sem rosszból csinálok, azon vagyok, hogy a csapatnak segítsek, a karrieremet építsem, én is ugyanúgy nyerni akarok minden meccsen, mint ahogy a szurkolóink is.
A magabiztos, laza fellépés mennyire csak egy maszk? Belül érzelmesen éled meg a helyzeteket?
Ezt nagyon meg kell tanulnia egy futballistának, hogy ne menjen bele érzelmileg mindenbe, mert ha nem fogadod el, hogy egy árucikk vagy, akkor ki fognak nyírni. Érzelmileg is és fejben is.
Egy játékos csak árucikk?
- Minden futballista árucikk, ezt el kell fogadni. Minél jobban kell teljesítened, minél jobban kell dolgoznod, ennyi a te részed.
A többit, ha magadra veszed, és mindig mindenkitől igazságot akarsz kicsikarni, akkor az rá fog menni az egész életedre és a karrieredre is.
- Nem akarom csúnyán megfogalmazni, de igen, minden játékos árucikk, és ezzel nincs is probléma, mi akartunk futballisták lenni. Én ezt a részét élvezem is.
Azért a focinak van egy nagyon erős emberi oldala is, a játékosok is szeretik a megbecsültséget. A profizmus azt jelentené, hogy mindezektől is függetleníteni kell magadat, hogy “ne vidd magaddal”?
- Ha a saját karrieremből indulok ki, akkor tavaly nekem ez nem sikerült, és azóta pont ebben fejlődtem a legtöbbet.
Meg kell tanulni az embernek, hogy nem mások kell, hogy megbecsüljék, hanem neked kell saját magadat megbecsülni. Minél jobban teljesítesz, annál nagyobb az értéked.
Ahhoz, hogy egy játékos mindent eltűrjön, és ne vegyen semmit magára, alaposan le kell győznie a saját egóját is.
- Igen, és ez az egyik legnehezebb része, ezt háttérbe szorítani, azt a kis hangot a fejedben elnémítani. De ez nemcsak a pályán, az életben is ugyanígy van.
Már 20 évesen azt tűzted ki célul, hogy 1-2 éven belül magyar válogatott legyél. Most 23 vagy, abban is változtál, hogy most már nem tűzöl ki messzebbnek tűnő célokat vagy csak a lépcsőfokokra figyelsz jobban?
- Nem változott semmilyen célom, ugyanazok, mint eddig. Inkább abban lettem más, hogy tudatosabban és nem kapkodva próbálom tenni a dolgomat. Az sosem jó, hogy ha fel-le ugrálsz, ezért stabilizálni kell a pályafutásomat.
Többször szóba került a külföldi karrier lehetősége. Milyen ligák feküdnének neked?
- A holland bajnokságot nagyon kedvelem és a spanyolt is, ezek a céljaim, szerintem a játékstílusom ezekhez passzol. Nyilván ezek nagy célok, úgyhogy azt, hogy mikor jutok el idáig, vagy eljön-e ez egyáltalán, azt majd az élet hozza. Tudom, hogy először itt, Debrecenben kell letennem az asztalra sok mindent, és majd utána lehet beszélni ilyesmiről.
BUDAI LÁSZLÓ
