DIÓSGYŐR - ZTE 1-1
Valdas Dambrauskas (DVTK): - Nem mondhatom, hogy félig tele a pohár, nem tudok elégedett lenni a megszerzett ponttal, de a mutatott játékkal sem. Az első félidőben nem sokat tudtunk megvalósítani abból, amit akartunk, ennek az okát nem tudom, de egy szörnyű mérkőzést láttunk. A nagy probléma, hogy ki nem kényszerített hibákat követtünk el, mi nem az utolsó passzokat rontottuk el, hanem az elsőt vagy a másodikat. Tudom, hogy közelít a bajnokság vége, de koncentrálnunk kell!
Mihalecz István (ZTE): - A mérkőzés előtt mi voltunk a vonal alatt lévő csapat, az, hogy 1-0-as hátrányból tudtunk egyenlíteni, nagyon sokat jelent nekem és a csapatnak is, főleg mentális oldalról. A döntetlent igazságosnak tartom, mert azt gondolom, hogy helyenként tudtuk dominálni a mérkőzést. A második félidőre szerintem jobban jöttünk ki, sajnos az i-re nem tudtuk feltenni a pontot, főleg a tizenhatoson belül. Azt lehetett érezni, hogy amikor valódi center volt a pályán, akkor egy kicsit nagyobb nyomást tudtunk gyakorolni az ellenfél védelmére. Ha öt döntetlennel bent maradunk, aláírom. 1-0-nál a vonal alatt lévő csapat szét tud esni a pályán, de most nem így történt, ami azt mutatja, mentálisan fejlődünk. Elégedett voltam a lehetőségekkel, sajnos sokszor keresztben játszottunk az ellenfél tizenhatosán, nem hosszában. Annyi kell a csapattól, hogy bent maradjunk, de annyi lesz is. Egyre több a jobb teljesítmény a pályán, egyre közelebb kerülök a kezdő 11-hez. A gyilkos ösztönt még egy-két játékos keresi, de remélem, megtalálja. (M4 Sport)
KECSKEMÉT - NYÍREGYHÁZA 2-2
Gera Zoltán (KTE): - A jelenlegi helyzetünkben nem lehet így kezdeni egy meccset. A korai bekapott gól nagyot ütött a csapaton, de utána tettük a dolgunkat. A minőség az első félidőben hiányzott, viszont a szünet után a cserékkel feljavult a játékunk. Veszélyesek voltunk, egyenlítettünk is, de ezután rögtön újabb gólt kaptunk, ami megint lenyomott minket. Ha nem nézem a helyzetünket, bravúros, ahogy két ilyen gól után felálltunk és elkerültük a vereséget. Viszont nézni kell, így az egy pont nem elég, a három segített volna. Összességében nem játszottunk jól, voltak ugyan jobb periódusaink, viszont a döntetlen reális. Matematikailag még van esélyünk, de innen már nagyon nehéz a feladatunk. Három mérkőzésünk van hátra, tesszük a dolgunkat, amíg lehet. Minimális az esély a bennmaradásunkra.
Szabó István (Nyíregyháza): - Nem volt könnyű meccs számunkra. Volt egy mérkőzéstervünk, majd az elején egy hibát rögtön kihasználtunk, és onnantól kezdve majdhogynem nehezebb volt játszanunk. A második félidőben megélénkült a találkozó, átmenetekből eldönthettük volna a meccset. A végén viszont azt éreztem, érdemtelen lett volna, ha három ponttal távozunk, mert a Kecskemét sokat tett, veszélyesen játszott. De hangsúlyoznám, átmenetekből dönthettünk volna. A játékosaim lehajtott fejjel ültek az öltözőben, de gratuláltam nekik, szereztünk egy pontot, így a vonal fölött vagyunk és ez a legfontosabb. A KTE-nek is gratulálok, jó csapat lett tavaszra, nem adták fel soha. (M4 Sport / kecskemetite.hu)
FEHÉRVÁR - PAKS 0-2
Tímár Krisztián (Fehérvár): - Saját magunkat vertük meg, mivel jól játszottunk, helyzeteket alakítottunk ki. Arra nem is nagyon emlékszem, hogy az ellenfelünknek lett volna nagyobb kidolgozott lehetősége. Fejjel és lábbal is többször helyzetbe tudtunk kerülni, voltak átlövéseink, összességében a csapat mindent próbált megtenni és győzelemre játszani, ahogy azt megbeszéltük. Továbbra is az a problémánk, hogy az NB I-ben nem lehet ilyen hibákat véteni, gyakorlatilag két gólt ajándékoztunk az ellenfélnek. Ez nem fér bele a jelenlegi helyzetünkben, de igazából ez egyik csapatnak sem fért volna bele.
Bognár György (Paks): - Nem volt egyszerű mérkőzés, a Fehérvár nagyon pörgött, szorosabb is lehetett volna, de úgy gondolom, megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Időnként volt egy kis játék is, amivel elégedett voltam. Egységesek voltunk, talán a második félidőben, a végén lehetett volna több helyzetünk is. Nagy területek voltak előttünk, de nem tudtuk jól megjátszani a labdákat, ezzel kapcsolatban van egy kis hiányérzetem. (M4 Sport / paksifc.hu)


