Horvátország 3-1-re nyert hazai pályán a Feröer-szigetek ellen az európai világbajnoki selejtezősorozat péntek esti játéknapján, ezzel pedig egy fordulóval a vége előtt biztosította részvételét a jövő évi világbajnokságra. Érdekesség, hogy a feröeriek gólját a magyar származású Turi Géza Dávid szerezte, azonban ezt követően fordítottak a horvátok. A legutóbbi vb-n bronzérmet szerző horvátok veretlenek az L csoportban, hét mérkőzés után csak Csehország ellen veszítettek pontokat (0-0). A horvát siker nem csupán a csapat első helyét jelentette, hanem azt is, hogy a csoportban Csehország végez a második helyen és készülhet a tavaszi pótselejtezőkre.
A német válogatott 2-0-ra nyert Luxemburgban és vezeti az A csoportot, azonban csak jobb gólarányának köszönhetően, mivel Szlovákia is győzött pénteken, 1-0-ra a vendég észak-írek ellen. Így az utolsó fordulóban sorra kerülő német-szlovák meccsen dől el, melyik csapat jut egyenesen a vb-re és melyik kényszerül pótselejtezőre. A németek Nick Woltemade duplájával szerezték meg a három pontot, míg a szlovákok két érvénytelenített találat után a 91. percben szerzett góllal gyűrték le Észak-Írországot.
Miként szeptemberben Rotterdamban, úgy most Varsóban sem bírt egymással a lengyel és a holland válogatott, de az újabb 1-1-es döntetlen utóbbi együttesnek kedvez, mivel megőrizte hárompontos előnyét Robert Lewandowskiékkal szemben, ráadásul tizenhárommal jobb gólkülönbsége, így szinte már vb-kijutónak tekinthető.
Története során először győzte le Finnországot a máltai labdarúgó-válogatott, amely péntek este idegenben nyert 1-0-ra az európai világbajnoki selejtezősorozat G csoportjában. A finnek ezzel befejezték vb-selejtezős szereplésüket, nyolc mérkőzésen 10 pontot szereztek, a harmadik helyen végeztek, így lemaradnak a világbajnokságról.
A máltai válogatott péntekig csupán egy 1990 novemberében elért döntetlent tudott felmutatni Finnország ellen, a két mérkőzés között lejátszott öt egymás elleni összecsapást egyaránt az északiak nyerték meg.
A 12 csoportból az első helyezettek kijutnak az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában sorra kerülő jövő évi világbajnokságra, amelyen először szerepel majd 48 csapat. A második helyezettek a márciusi pótselejtezőn küzdhetnek tovább a vb-részvételért. (MTI)
Világbajnoki-selejtezők
A csoport:
Luxemburg-Németország 0-2
Szlovákia - Észak-Írország 0-0
Az állás: 1. Németország 12 pont (10-3), 2. Szlovákia 12 (6-2), 3. Észak-Írország 6, 4. Luxemburg 0
G csoport:
Finnország-Málta 0-1
Lengyelország-Hollandia 1-1
Az állás: 1. Hollandia 17 pont/7 mérkőzés, 2. Lengyelország 14/7, 3. Finnország 10/8, 4. Málta 5/7, 5. Litvánia 3/7,
L csoport:
Gibraltár-Montenegró 1-2
Horvátország - Feröer-szigetek 3-1
Az állás: 1. (és már kijutott) Horvátország 19 pont/7 mérkőzés, 2. Csehország 13/7, 3. Feröer-szigetek 12/8, 4. Montenegró 9/7, 5. Gibraltár 0/7