A Het Belang van Limburg portálon is elemezték a csütörtök esti Genk-Ferencváros találkozót. A szerző, Marnik Geukens a cikkében az NB I-es csapat erényeivel kapcsolatban három jelzőt használt: "kellemetlen, masszív, megalkuvást nem tűrő".
Hozzátette, ennek ellenére a Genknek meg kell ragadnia ezt az egyedülálló lehetőséget, hogy tökéletes rajtot vegyen az Európa Ligában és a múlt heti siker után ismét győzzön. A szerző megemlíti, hogy Thorsten Fink vezetőedző a sajtótájékoztatón azt mondta, érzése szerint csapata nem kapja meg ebben a szezonban a kellő megbecsülést az országban, Geukens szerint pedig az egyetlen módja annak, hogy változás legyen ezzel kapcsolatban, ha az e heti két hazai mérkőzését megnyeri a limburgi együttes - csütörtökön a Fradit, vasárnap a Dendert fogadja.
A szerző megemlékezik arról is, hogy a Ferencváros sportigazgatója, Hajnal Tamás korábban játszott Belgiumban a Sint-Truidennél, a magyar együttesről pedig azt írja, "Európában erős középcsapatnak lehet nevezni".
– Az UEFA klubranglistán a budapestiek az 58. helyen állnak – 59 hellyel a Genk előtt. Pedig a Genk keretének piaci értékét (144 millió) több mint háromszor magasabbra becsülik, mint a Ferencvárosét, a hét egymást követő magyar bajnoki cím azonban gondoskodott róla, hogy minden évben pontokat gyűjthessen a ranglistán. Könnyű menet biztosan nem lesz, hiszen a Ferencvárosnak jóval több erénye van a keménységénél és párharcokban rejlő erősségénél, amikkel két éve a Genknek kétszer is problémája volt a Konferencia Ligában.
Geukens két játékost emel ki a Fradiból, a többek között a Bundesligából is figyelt Tóth Alexet, illetve Varga Barnabást.
A megfigyelői jelentésekben főleg a középcsatár neve van pirossal bekeretezve. Varga 98 ferencvárosi meccsen 61 gólt és 19 gólpasszt jegyzett. A kulcs, hogy ne jussanak el a labdák a fejjáték-specialistához, és gyors ritmust kell tartani, hogy feltörjék a nem túl mozgékony védelmet
– zárul az elemzés.



