Kerkez Milos vegyes rajtot vett a Liverpoolnál, miután a nyári átigazolási időszakban 40 millió fontért leigazolták az AFC Bournemouth csapatától. Többnyire ő volt az elsőszámú balhátvéd, kiszorítva Andy Robertsont. A közelmúlt rossz eredményei, és kiegyensúlyozatlan teljesítménye után azonban megkérdőjeleződött Kerkez helye a kezdőben.
Arne Slot viszont a Nottingham Forest és a PSV Eindhoven elleni fájdalmas vereségek ellenére is bizalmat szavazott a West Ham ellen (3-0) a magyar válogatott balhátvédjének, aki ezt jó teljesítménnyel hálálta meg, és hatékonyan semlegesítette az angol válogatott Jarrod Bowent. A mérkőzés végén azonban a hivatalos indoklás szerint izomgörcs miatt Kerkezt le kellett cserélni.
A meccs utáni sajtótájékoztatón Slot bővebben kitért a Kerkez-Robertson váltásra és megnyugtatott mindenkit, hogy nincs szó komolyabb sérülésről.
Jól játszott, de talán azt is megmutatta az esete, amit már sokszor hangsúlyoztam: egyes játékosoknak alkalmazkodniuk kell a Premier League-hez, másoknak pedig ahhoz, hogy heti három mérkőzést játsszanak. Így nem meglepő, hogy Milosnak a végére begörcsölt a lába, két ok miatt is: egyrészt még nincs teljesen hozzászokva ehhez a terheléshez, másrészt pedig minden alkalommal óriási energiát tesz bele a játékba.
A holland ezután méltatta Kerkez pályán nyújtott teljesítményét is:
- Jó teljesítményt nyújtott, védekezésben különösen. Támadásban is komoly veszélyt jelentett néhányszor. Az első félidőben volt egy jó visszagurítása, amiből ugyan nem lett lövés a kapura, de ezek azok a helyzetek, amelyekből, ha jobb formában van a csapat, több gól születne.
A holland tréner azt is kiemelte, hogy Kerkez sikeresen féken tartotta az angol válogatott szélsőt, Jarrod Bowent :
- Az egyetlen pillanat, amikor Bowennek lehetősége volt, az akkor történt, amikor Milos már nem volt a pályán - ez volt az egyetlen helyzetük, és ebből adódóan Bowen egyetlen lehetősége is.
Kerkeznek nem sok ideje lesz a pihenésre, hiszen a Liverpool szerdán a jó formában lévő Sunderland ellen fog pályára lépni hazai pályán a Premier League 14. fordulójában.