Átigazolási hírek
Budafok
Megvan az új vezetőedző
Dajka László lett a hétvégén távozó Erős Gábor vezetőedző utódja.
Haladás
Bajner Bálint
A 2021 nyara óta szabadon igazolható Bajner Bálint mostanra talált magának új csapatot, az NB II-ben szereplő Haladás igazolta le.
Budafok
Dajka László
Erős Gábor távozása után a Budafok gyorsan szeretné megtalálni a csapat vezetőedzőjét. Úgy tudjuk, már közel a megállapodás.
Kozármisleny
Új érkező
A Kozármisleny bejelentette a 18 éves Hegedűs Levente érkezését. A középpályás tavaly nyáron igazolt a Lecce Primavera-együtteséhez, korábban megfordult a III. Kerületben, a Vidiben és a Puskásnál is.
Siófok
Paksról is igazoltak
Debreceni Zalán személyében egy fiatal védő került kölcsönben Paksról Siófokra.
Budafok
Leváltották Erős Gábort
A vasárnapi vesztes bajnoki után megköszönték Erős Gábor vezetőedző munkáját az NB II-es Budafoknál.
ETO FC Győr
Edzőváltás jöhet
Leválthatja spanyol vezetőedzőjét a lejtmenetbe került bajnokesélyes.
Csákvár/Puskás Akadémia
Kölcsön
A Puskás Akadémia a szezon végéig kölcsönadta a Csákvárnak Ominger Gergőt.
Légiósok
Tordai Árpád
A Mezőkövesd egykori kapusa, Tordai Árpád a litván bajnok Zalgiris Vilnius csapatához szerződött.
Diósgyőr
Ondrej Baco
Sajtóhírek szerint a szlovák bajnokságban szereplő Kassa kölcsönvenné a Diósgyőr védőjét, Ondrej Bacót.
Fővárosi Vízművek
Hevesi lett Mészöly utódja
A BLSZ I-es együttestől Újpestre igazoló Mészöly Géza helyét Hevesi Tamás vette át a kispadon.
DVSC/Mezőkövesd
Kölcsön
A 20 éves, magyar-egyesült államokbeli kettős állampolgársággal rendelkező Kócs-Washburn Erik Endre tavasszal kölcsönben Mezőkövesden szerepel a DVSC-től.
ETO/DAC
Keresztes Krisztián
A csakfoci.hu korábbi hírének megfelelően Dunaszerdahelyre igazolt a Győrből távozó csapatkapitány, Keresztes Krisztián.
DVSC
Kölcsönadás
Nyárig kölcsönben a szlovén NS Mura együttesénél folytatja pályafutását a görög Alexandros Kyziridis. A 23 éves szélső ebben az idényben 9 bajnoki mérkőzésen lépett pályára a Lokiban, és 2 gólt szerzett.
Debreceni VSC
Gustavo Cascardo
Sajtóhírek szerint Kusnyír Erik pótlására Gustavo Cascardo érkezhet a debreceniekhez.