FRISS TABELLA: ÍGY ÁLL AZ NB I

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Puskás Akadémia meglepetésre 2-1-re legyőzte hazai pályán a MOL Vidi FC-t az NB I 8. fordulójában. A szombat délutáni mérkőzés nemcsak a 102. percben kimaradt Vidi-büntetőről, és a lefújás utáni balhéról maradt emlékezetes, hanem sajnálatos módon Kovácsik Ádám sérüléséről is.

Történt ugyanis, a 70. percben egy felcsúti támadás során Nikolov passza után Vinícius elengedte a labdát, amelyre lecsapott a lendületből érkező Trajkovski, és a kapujából kivetődő vétlen Kovácsikkal összecsúszott.

A MOL Vidi FC válogatott kapusát hosszú percekig ápolták a pályán – az orvosok nyakmerevítővel rögzítették a fejét, majd leszíjazták a hordágyon, hogy ne tudjon elmozdulni egy esetleges megemelésnél. A helyszínen lévő nézők és a játékosok is aggódva nézték, ahogy az orvosi személyzet tagjai ellátják a sérült hálóőrt.

Kovácsik Ádám sérülése

Sajnálatos oka volt, hogy több mint 100 percig tartott a Puskás–Vidi (2–1) mérkőzés.Egy kőkemény ütközés során súlyosnak tűnő sérülést szenvedett a Vidi kapusa, Kovácsik Ádám, aki hordágyon hagyta el a pályát 😫😖A válogatott játékosnak mielőbbi felépülést kívánunk!

Közzétette: M4Sport – 2018. szeptember 15., szombat

A közönség sportszerűségből jelesre vizsgázott, hiszen vastapssal kívánt mielőbbi jobbulást a Vidi futballistájának, aki vélhetően agyrázkódást szenvedett, s így kérdésessé vált a csütörtökön esedékes BATE Boriszov elleni EL-csoportmeccsen való játéka.

A 27 éves kapus állapotáról a fehérváriak vezetőedzője, Marko Nikolics nyilatkozott a meccs utáni sajtótájékoztatón.

– Jelen pillanatban még nem tudok sokat mondani Ádámról. Megsérültek a fogai, véres volt az arca is. A meccs után történteket nem láttam, bent voltam az öltözőben. A játékvezetők és az ellenőrök dolga megítélni a történteket – idézi a szerb trénert a molvidi.hu.

FRISSÍTÉS: Este 22.00 a MOL Vidi FC csapatorvosa, dr. Kovács Tibor is nyilatkozott Kovácsik állapotáról.

– Kovácsik Ádámon a néhány perces eszméletvesztéses állapotot követően a baleseti sebészeti ambulancián dr. Karászi Péter vezetésével gyors ambuláns vizsgálatot végeztek. A CT-vizsgálat agyrázkódást mutatott ki, ezért a sportsebészeti osztályra megfigyelésre felvették. Koponyatörést nem szenvedett, állapota a körülményekhez képest jó, kommunikációra képes – írja a molvidi.hu.

Balhé a Puskás-Vidin! Benczés Miklós földre került a lefújás utáni dulakodásban – videó