A szezon végén befejezi pályafutását Rafael van der Vaart 109-szeres holland válogatott futballista, aki jelenleg az Esbjerg játékosa – írja az MTI a dán bt.dk-ra hivatkozva.

A jelenleg 35 esztendős középpályás az Ajax Amsterdamban kezdte pályafutását, majd megfordul a Hamburger SV, a Real Madrid, és a Tottenham Hotspur színeiben is. Sorozatos sérülései, és formahanyatlása miatt a Real Betishez igazolt 2015. nyarán, ám a spanyol kis csapatnál sem találta meg számításait, hiszen egyetlen mérkőzést sem játszhatott végig.

2016-ban felmerült a neve a Ferencvárosnál, ahol korábbi hamburgi edzője, Thomas Doll minden követ megmozgatott szerződtetéséért. A Fradi szándékait később Orosz Pál vezérigazgató is elismerte, sőt kiemelte, hogy a játékos is szívesen futballozott volna az Üllői úton.

Van der Vaart azonban végül a komolyabb fizetést ígérő Midtjyllandhoz igazolt, saját elmondása szerint párja, a dán válogatott kézilabdázó Estvana Polman kedvéért, idén nyáron pedig az Esbjerg együttesét választotta.

Nincsen semmi gond, de nem jó érzés, hogy már nem vagyok a csúcson. – fogalmazott a középpályás a fent említett dán portálnak. – Már elfogadom, és tudom, hogy eljött az idő, de amíg a testem bírja, azt fogom tenni, amiben jó vagyok.

A futballban sok minden megtörténhet, de úgy érzem, ez az utolsó évem.

Van der Vaart a holland válogatottban 109 alkalommal lépett pályára, 25-ször volt eredményes, 2010-ben világbajnoki ezüstérmet nyert. Klubszinten kétszeres holland, és egyszeres dán bajnoknak is mondhatja magát, a Real Madrid színeiben pedig a Spanyol Szuperkupát emelhette a magasba.