Mint ismeretes, Marco Rossi az egyike a magyar szövetségi kapitányi poszt várományosainak, a Dunaszerdahelyet irányító korábbi magyar bajnok Honvéd-edző kapcsán azonban konkrétumokról keveset lehetett hallani – maga az olasz tréner is erről beszélt pár napja a csakfoci.hu-nak.

Az MLSZ-DAC-Rossi háromszögból most a csallóközi klubot vezető Világi Oszkár kért szót csapata honlapján, így nyilatkozott az ügy állásáról.

El kell, hogy ismerjem, én sem tudok többet az ügyről, mint más. Csak a magyar lapokban olvastam, hogy ő az egyike a kapitányjelölteknek, de velem hivatalosan senki nem vette fel a kapcsolatot. Így még eléggé az elején járhat az ügy, minden azon múlik, mikor tárgyal egymással Rossi és az MLSZ, és hogyan zárulnak ezek a beszélgetések. Csak ezután ülünk le közösen is egyeztetni. Rossinak érvényes szerződése van a klubnál, de megértem, hogy neki ez egy hatalmas lépés lenne a karrierjében. Az biztos, hogy nem én leszek, aki majd az útjába áll – mondta Világi, aki azt kizártnak nevezte, amit Rossinak a csakfoci.hu is felvetett nemrég, azaz, hogy előfordulhat-e, hogy az olasz tréner egyszerre vigye a dunaszerdahelyi szakmai munka irányítását a szövetségi kapitányi poszttal.

Nem, ez nem is lehet kérdés. De meglátjuk, egyáltalán hogyan alakul ez az ügy. Még magával az edzővel sem beszéltünk erről, egyelőre csak a médiából értesültem én is a jelöltségéről. (…) ha valóban úgy alakul, hogy távozik, megtaláljuk majd a megoldást a pótlására. Rossinak egyelőre arra kell koncentrálnia, hogy a DAC-ot megfelelően felkészítse a mérkőzésekre.

Rossi a kapitányságról és Storckról: “Ez ilyen, az egyik meccsen hős vagy, a másikon már idióta”