Radoki János 2019 januárjában lett a Puskás Akadémia vezetőedzője, amikor még számára is minden pozitívnak tűnt.

Számomra hatalmas kihívást és érdekes munkát jelentett a Puskás Akadémia megkeresése. A végső cél az volt, hogy nevelőklubként fiatal magyar játékosokat adjunk az európai bajnokságoknak. Jó érzésekkel írtam alá, úgy gondoltam, Felcsúton építhetek valamit. A pályák, a körülmények kiválóak voltak, olyan feltételek között dolgozhattam, amilyenek sok Bundesliga-csapatnál sincsenek meg – mondta a nordbayern.de című lapnak Radoki, aki azonban később azzal szembesült elmondása szerint, hogy nem jó irányba mennek a dolgok.

Volt egy beszélgetésünk, amikor szóba került, hogy a letámadásra épülő játékrendszerünkkel túl sok gólt engedélyezünk az ellenfeleknek, hogy jobb lenne, ha védekezőbb focit játszanánk. Én visszakérdeztem, hogy rendben, de hány gólt is szereztünk a taktikánk miatt? Ott már felmerült bennem, hogy vajon hová tartunk így….végül kiderült, hogy amit az érkezésemkor megbeszéltünk, falra hányt borsó volt. A cél az volt, hogy változást érjek el, de a célok hirtelen megváltoztak, a kiesés sem fenyegetett minket igazán, úgy éreztem, csak ürügyet keresnek a menesztésemre – tette hozzá.

Radoki a leköszönő Benczés Miklóst váltotta az év elején, és első mérkőzésén 3-0-s győzelemmel szakította meg a Vidi veretlenségét a MOL Aréna Sóstóban, a következő 8 mérkőzésen viszont csupán 6 pontot gyűjtött, és a Magyar Kupától is búcsúzott az NB II-es Soroksár ellen. A Kisvárda elleni 0-4 után pedig megköszönték a munkáját.

Radoki a felcsúti kirúgásáról: “Guardiolának sem jöttek eleinte az eredmények” – interjú

A 47 éves szakember felcsúti kirúgása, azaz április óta nem vállat munkát máshol vezetőedzőként és úgy tűnik, nem is fog már, a Felcsúton, illetve a korábban a Greuther Fürthnél történtek elvették a kedvét a profi edzősködéstől.

Mindig is szenvedéllyel álltam hozzá a futballhoz, de már nincs meg benne ez az érzés…ülni a kispadon a meccs előtt idegesen, rosszul aludni vagy egyszerűen csak érezni azt a csiklandozó érzést a kezdősípszó előtt – nos, ezek mind eltűntek belőlem.

Edzőként te rengeteget teszel minden egyes klubodért, de ezt senki nem teszi meg érted. Én az az ember vagyok, aki keményen dolgozik, aki kitartóan követi a céljait, ambicióit, és akit valóban bánt, ha kikap a csapata. Biztosan másképpen látnám a helyzetet, ha mindenhol sikeres lettem volna, de nem így történt, én pedig nem az az edző vagyok, aki aláír valahová, tudván, hogy aztán a munkámat el sem fogom végezni, hogy aztán évekig ezt csináljam, csapattól csapathoz vándorolva.

Radoki szerint nem csak vele, de a futballt körülvevő hozzáállással is baj van.

Úgy látom, kevés olyan játékos van, aki valóban el is akar érni valamit. Emiatt azok az edzők, akik megkövetelnek dolgokat, egyre kevésbé keresettek, már sokszor csak arról szól a munkánk, hogy a futballistákat boldogan tartsuk, közben viszont mindenki szórakoztató futballt akar látni, és ha ez nincs meg, 4-5 meccs után elköszönnek tőled. Én viszont csak egyszer élek, és úgy akarok élni, ahogyan én szeretnék. Ezért sem kerestem munkát a Magyarországról történt távozásom óta. Én soha nem bántottam senkit, de mindig megmondtam, ha valaki nem úgy teljesített, ahogy azt én elvártam. Amik velem történtek, azokat nagyon nehéz megbocsátanom, elfelejtenem – nyilatkozta a tréner, aki hónapok óta a családjával éli az életét a bajorországi Biberbachban.