Waltner Róbert nagy bravúrt hajtott végre a Kaposvárral, hiszen két év alatt két osztályt léptek feljebb és talán saját magukat is meglepték azzal, hogy 2019 nyarán az NB I-re készülhettek. A Rákóczi azonban anyagi és infrastrukturális szempontból is messze elmaradt a vetélytársaitól, így a keret megerősítése sem sikerült olyan mértékben, ami legalább reményt adhatott volna a bennmaradáshoz.

A csapat ugyan simán kiesett, Waltner azonban az elmúlt években bebizonyította, hogy gyengébb keretből is képes sokat kihozni. Az NB II-be visszazuhant Kaposvár valószínűleg a másodosztályban sem az esélyesek közé fog tartozni és kérdés, hogy a fiatal szakembert meg tudja-e tartani a klub.

Waltner kaposvári kötődése megkérdőjelezhetetlen, hiszen a somogyi megyeszékhelyen született, ott kezdett el futballozni, pályafutása vége felé még egyszer visszatért a Rákóczihoz és az első edzői sikerei is a városhoz kötik. Ennek ellenére elképzelhető egy olyan forgatókönyv, hogy távozik már csak azért is, mert az NB II-ből és az NB I-ből is érdeklődtek iránta.

Az NB I-ben egyelőre a Kisvárda keres edzőt Bódog Tamás távozása után, valamint a ZTE is hasonló helyzetbe kerülhet, amennyiben Márton eligazol a Vidihez. Waltner játékosként pont Zalaegerszegen érte el legnagyobb sikereit, ahol bajnok és gólkirály is volt.

Interjú: “Mindenki azt mondta, hogy ezt a csapatot képtelenség lesz benntartani az NB I-ben” – a biztos kieső újra vállalná az első osztályt