Zalaegerszegi TE FC–Gyirmót FC Győr (15.30)

Waltner Róbert (ZTE): – Mindegyik győzelemért három pontot adnak, így továbbra is azt mondom, hogy minden meccs ugyanolyan fontos. A hangulat eddig sem volt rossz, de a két győzelem hatására a játékosok is egyre felszabadultabbak. Remélem, ez megmarad, és nem elégednek meg a srácok ezzel a két sikerrel. Pénteken masszív csapat lesz az ellenfelünk, mely fegyelmezetten védekezik és jól kontrázik. Mindig sok összetevője van annak, hogy egy ilyen találkozóból ki jön ki győztesen. Nagyon remélem, hogy jó napot fogunk ki, azon pedig meglepődnék, ha az ellenfél letámadna minket… Fel kell készülni arra, hogy muszáj feltörni a Gyirmót védelmét, de ügyelni kell az ellencsapásaikra is. Szurkolóink óriási segítséget adtak az FTC elleni mérkőzésen. Jó volt hallani, ahogy a két tábor egymást éltette, és mindenki a saját csapatát buzdította. A meccs utáni ünneplés pedig óriási öröm volt nekünk és a játékosoknak is. Köszönjük, hogy ennyien elkísértek bennünket, és így buzdították a csapatot. Remélem, hogy itthon is hasonló hangulat lesz, hiszen, ha a szurkolótábor mellettünk áll, az nagyon sokat jelent. Higgyék el, a pályán ez nagyon nagy pluszt ad mindenkinek, a szurkolóknak sem kis szerepük van egy-egy sikerben. (zaol.hu)

Csertői Aurél (Gyirmót): – Nincs könnyű mérkőzés. A ZTE jól játszik, megverte a Fradit idegenben, ritka nagy bravúrt hajtott végre. Nehéz feladat lesz. Ők is úgy gondolják, hogy ha minket nem, akkor senkit nem vernek meg, de mi is úgy gondoljuk, hogy a ZTE is egy rivális, nincs messze tőlünk pontszámban. Pontosabban, erőszakosabban kell játszanunk, védekezésben nem szabad annyi hibát elkövetnünk, a támadójátékunkban pedig mindig megvannak a helyzetek, ezeket értékesíteni kell. Egyértelmű, hogy a sorozatos győzelmek elvisznek a kiesőzónából, de ez a két győzelem kevés volt hozzá, hármat kellene nyerni. Egyszerű a matek, ha harmadoljuk a mérkőzéseket, akkor 13-14 pontot kell szereznünk harmadonként, hogy tutira bennmaradjunk, mert láthatjuk, hogy mindenki odateszi magát. A következő meccs extra lesz számunkra, nem szabad kikapni. (gyirmotfc.hu)

Paksi FC–Kisvárda (17.45)

Joao Janeiro (Kisvárda): – A profi futball ilyen, egyszer nyersz, máskor nem, kezelni kell tudni ezt a helyzetet. Jól reagált a csapat erre a helyzetre, megfelelő volt a játékosok hozzáállása a heti edzésmunkához, de nincs ez másként a mérkőzéseken sem, nem tudok rosszat mondani a csapatra. Jó csatára van kilátás. Hihetetlen, hogy a Paks már huszonnégy szerzett gólnál tart, a csapatnak nagyon jó érzéke van a gólszerzéshez. Mi ugyanakkor védekezésben vagyunk jók, és bár hasonlóak a számaink, mint ellenfelünknek, nem szereztünk annyi gólt, mint ők. Nehéz szimulálni azt, hogy milyen mérkőzés vár ránk Pakson, de az biztos, hogy két jó csapat találkozik, és ismétlem, jó mérkőzésre van kilátás. Elemeztük a Paks játékát, tudjuk, mit szeretnénk játszani. Mi tartunk a Pakstól, de szerintem ők is tartanak tőlünk, úgyhogy ilyen szempontból ötven-ötven százalékos a megközelítése a kérdésnek. Előre nem tudhatjuk, hogy milyen út vezet a győzelemhez, abban vagyok egyedül biztos, hogy a maximumot kell adnunk a sikerhez. Ennek érdekében tettünk meg mindent a heti felkészülésen. (kisvardafc.hu)

Újpest FC–MOL Fehérvár FC (20.00)

Junior Tallo (Újpest, támadó): – Úgy gondolom, hogy nem egy jó meccsen múlik majd a kiút. A jó játék már megvolt többször is a szezonban, gondoljunk csak a Puskás elleni nyitómeccsre, vagy a debreceni meccsre, ahol 2-0-ra mentünk 10 emberrel. Az FTC ellen is 10-en voltunk a meccs nagy részében és fel tudtuk venni velük a küzdelmet. Megvan bennünk a potenciál és nem egy jó meccs, hanem egy győzelem lenne az, ami igazán ki tudna minket zökkenteni ebből a helyzetből. Koncentrálnunk kell és hiszem, hogy a 3 pont el tudna indítani minket egy jobb irányba – mondta a támadó a klubhonlapon, majd arra is reagált, hogy az előző szezon végéről meglehet a recept, hogyan verjék meg a Vidit.  – Úgy gondolom meg lehet rá a recept, de úgy gondolom nem csak ellenük, hanem a bajnokság többi résztvevője ellen is képesek lehetünk nyerni. Most nincs meg a ritmus, az önbizalmunk is megcsappant, de ha újra tudnánk azt a játékot játszani, amit a döntőben, vagy az FTC ellen, akkor sikeresek lehetünk bármelyik csapattal szemben. (ujpestfc.hu)

Szabics Imre (Vidi): – Nagyon jót tett az öltözőnek a Honvéd elleni három pont, hiányzott már mindenkinek az az érzés, amelyet a győztes mérkőzések után érez egy játékos. Nekünk nem azzal kell foglalkozunk, hogy az Újpest jelenleg milyen helyezést foglal el a tabellán, bár annyit el lehet mondani, hogy a lila-fehérek kerete és mutatott játéka is sokkal jobb annál mint, amit a helyezésük alapján gondolna az, aki csak az eredményeket követi. Mi viszont szervezett, fegyelmezett játékkal és hatékony támadójátékkal szeretnénk jó játékot bemutatva idegenben is megszerezni a három pontot. (molfehervarfc.hu)